Laczkó Krisztina – Mártonfi Attila

Helyesírási szótár; Helyesírási tanácsadó (Fercsik Erzsébet)


OSIRIS KIADÓ. BUDAPEST. 2008. 789 OLDAL; 348 OLDAL

 

Osiris Diákszótár 1–2.

 
Az utóbbi évtizedekben egyre több szótár és kézikönyv szerepel a könyvesboltok kínálatában. A vásárlók növekvő érdeklődése hatással van a kiadókra is: mind gyakoribb az „alapművek” különböző olvasói és felhasználói réteget megcélzó átalakítása. Több kiadó is készített olyan kiadványokat, vagy elindított olyan sorozatot, amely a közoktatásban részt vevő fiatalok ismereteihez és elvárásaihoz igazodik. A legelső ilyen jellegű munkák között említhetjük a Helyesírásunkat (szerk. Fábián Pál), amely először 1978-ban a Tankönyvkiadónál jelent meg. Ez a szakkönyv az akadémiai helyesírási szabályzat egyszerűsítő átvétele, amely az alapvető helyesírási ismereteket foglalja össze az anyanyelvi nevelés számára. A sorozatok közül megemlíthetjük például az Akadémiai Kiadó Diákszótár sorozatát vagy a Tinta Kiadó Az Ékesszólás Kiskönyvtára című füzeteit, valamint az Osiris Kiadó Osiris Diákszótár elnevezésű sorozatát is. Ennek a legelső darabjai – a Helyesírási szótár (HSz.) és a Helyesírási tanácsadó (HT.) – A Magyar Nyelv Kézikönyvtára című sorozatban megjelent Helyesírás (OH.) egyszerűsített, rövidített változatai.

 

                  

 

A kötetek előszavában megfogalmazott gondolatok szerint a két kiadvány elsősorban  a 10–18 éves diákok számára készült azzal a céllal, hogy nemcsak iskolai tanulmányaikban, hanem a mindennapi élethelyzetekben is segítse a különböző írásbeli tevékenységüket. A szerzők hangsúlyozzák, hogy az ezzel járó egyszerűsítés „nem jelenti azt, hogy ne lenne megtalálható a kötetben minden, amire a diákoknak az írásgyakorlat során szükségük lehet” (5). A köteteket lapozgatva valóban azt tapasztaljuk, hogy az OH.-hoz viszonyítva elsősorban szerkesztésbeli és fogalmazási változtatások történtek.

Az egyszerűsítést jelzi az a tény is, hogy a Diákszótár sorozatban két kiadványként jelentették meg (789 és 348 oldalon) az OH. terjedelmes, 1539 oldalas kötetét. A szótár és a tanácsadó tehát önállóan, egymástól függetlenül is leemelhető a könyvespolcról. Ily módon a felépítésük könnyebben áttekinthető, és mindkét kiadvány egyszerűbben kezelhető. Ez a változtatás lényegesen megkönnyíti a kötetek iskolai használatát is.

A HSz. és az OH. szótári részének összehasonlítását az alábbi táblázat mutatja. Láthatjuk, hogy a HSz. adatainak száma minden szempontból kevesebb az OH. adatainál. Az első pillantásra is szembetűnő, hogy a legjelentősebb változás a szócikkek számának csökkentésében történt. Ugyanakkor az eredetihez képest jóval kisebb mértékű a változás a szóalakok tekintetében.

 

A Helyesírás és a Helyesírási szótár adatai

 

 

 

Hogy mi rejlik a statisztikai adatok mögött, mely szócikkek hiányoznak a HSz.-ből, esetleg kerültek-e be új alakok, azt tüzetesebb vizsgálattal tudjuk csak megállapítani. Találomra összehasonlítva a két szótár A, Á kezdetű szóanyagának első oldalát, megfigyelhetjük, hogy a HSz. címszavai közül kimaradt: ÁB <Állami Biztosító>, ÁB-Aegon, abaposztó, abbiz, ABC-áruház, ABC-kupagyőzelem, Abden-Nasszer, aberráció, abeundi; belekerült: Abai kistérség, Abaúj-Hegyközi kistérség. A fenti változtatások azt sejtetik, hogy részben a társadalmi változások következményeként maradtak ki régebbi szavak, illetőleg ugyanezen okból kerültek be újabbak. Részben pedig azt feltételezhetjük, hogy a szerzők szigorúbban rostálták meg a szótárba bekerülő idegen szavakat. Ha a szótár iskolai használóinak életkorát tartjuk szem előtt, akkor mindkét tendenciával egyet kell értenünk.

A szócikkek felépítését a HSz. előszava részletesen leírja, illetve a kötet belső borítóján példákkal is illusztrálja. Mindez különösen hasznos az információkhoz inkább vizuális, mint verbális alapon közelítő korosztály képviselőinek. Még ebből a szűkszavú mintából is kitűnik, hogy nemcsak a helyes írásmódról, hanem bizonyos esetekben a szó egyéb használatáról is kapunk eligazítást. Gyakran szerepel például a szófaj (földönkívüli fn.); a jelentés, illetőleg az értelmezés (inas ’tanonc; szolga’); a használati kötöttség (Margit-sziget sziget); a kiejtés (mister [miszter]); a rövidítések és mozaikszók feloldása (GMT Greenwich mean time); a szóalak változatai a magyar nyelvben (paplana ~ paplanja), esetleg más nyelvekben (Zeusz latinul Iupiter). Mindez hozzájárul ahhoz, hogy – a céltudatos keresés mellett – akár olvasmányként is belefeledkezzünk a szócikkek böngészésébe. Ugyanakkor a magyartanár számára a szócikkek sokféle ötletet is kínálnak különböző szótárhasználati feladatok összeállításához.

Az Osiris Diákszótár sorozat második kötete, a Helyesírási tanácsadó – amelyet szerzői „átfogó, rendszeres helyesírási kézikönyv”-ként határoznak meg – az első kötetnek hasznos kiegészítője. Amint a bevezetőben olvashatjuk, az akadémiai helyesírási szabályzat 11. kiadásán alapul, és semmilyen vonatkozásban sem tér el a jelenleg érvényes helyesírási előírásoktól. A szabályok ismertetése az AkH. 11. felépítését követi, a HT. nagy fejezetei az akadémiai helyesírási szabályzat fő témaköreinek felelnek meg. A nagy fejezeteken belül egymástól jól elkülöníthető, de mégis logikusan összekapcsolódó kisebb egységek követik egymást.

Két jelentős különbséget ennek ellenére megfigyelhetünk az AkH. 11. és a HT. között. Egyrészt abban különböznek, hogy a HT. részletesen kifejti az AkH. szabályait, és arra törekszik, hogy feltárja a szabályok közötti összefüggéseket, valamint nagyszámú példaanyaggal támassza alá a magyarázatait. Másrészt választ ad olyan, újonnan felmerülő kérdésekre is, amelyekkel az AkH. 11. még nem foglalkozik, hiszen legtöbbjük az 1984 utáni nyelvi változások következményeként jelent meg a gyakorlatban.

Egy kézikönyv sohasem az első laptól az utolsóig tartó folyamatos olvasásra készül, de esetünkben az olvasónak célszerű volna minél korábban megismerkednie a legelső fejezettel, amely az Általános tudnivalók bőséges kifejtését tartalmazza. A szokásos négy jellemző jegy (betűíró, latin betűs, hangjelölő, értelemtükröztető) mellett a szerzők részletezik a hagyomány és az egyszerűsítés szerepét. Mindezt kiegészítik az alapjellemzők összefüggéseinek bemutatásával. Hangsúlyozzák a hangjelölés és az értelemtükröztetés meghatározó voltát, valamint a velük szemben is megnyilvánuló hagyományos írásmód széles körű érvényesülését. Ezeknek az összefüggéseknek a megértése a továbbiakban nagy segítségünkre lehet a különböző konkrét helyesírási problémák megoldásakor.

A HT. a szűken értelmezett ortográfiai ismeretek mellett lehetőséget kínál egyéb nyelvi és nem nyelvi ismeretek megszerzésére is. Rövid nyelvtörténeti és dialektológiai kitérők, nyelvhasználati tanácsok, sokféle területről összeállított szósorok igazolják a helyesírási szabályok ismeretének szükségességét. Az alábbiakban néhány példát mutatunk be a sokrétű ismeretanyag illusztrálására.

– A szabálymagyarázatokat bőséges példatár egészíti ki, ilyen például az ingadozó kiejtésű szóalakok felsorolása (50, 53). A listát néhány szó helyesírásának magyarázata követi, amely elsősorban nyelvtörténeti adalékokkal indokolja az írásmódot. Megtudhatjuk, hogy miért rövid az árboc főnév utolsó magánhangzója, hogy valaha létezett egy ördöng szavunk, amelyet ma már csak az ördöngös melléknévben őrzünk. Kiderül az is, hogy az egyetem főnév elvonással keletkezett, a lábad ige pedig a láb főnévből származik.

– Az oktatás szempontjából különösen érdekesek a szópárokat tartalmazó listák, hiszen ezekben a helyesírási eltérés az egyes alakok között gyakran jelentéskülönbséget eredményez. Megfigyelhetjük ezt a magánhangzó és a mássalhangzó időtartamában különböző párokon (51, 54), például kör ’karika’ – kőr ’szín a francia kártyában’; fed ’takar’ – fedd ’korhol’.

– Lehetőséget kínálnak a listák a hibák előrejelzésre is, például a tő belseji i-í, u-ú, ü-ű magánhangzót (45–49) vagy a hiátustöltő j hangot tartalmazó szavak felsorolása (51).

– A Különírás – egybeírás című fejezetet bevezető ábrák (84–85) a szókapcsolatok, valamint az összetett szavak típusait mutatják be. Ezek a nyelvtanórákon is segíthetik a szókapcsolatok és a szóösszetételek közötti különbségek megértését. Tovább gazdagíthatjuk ezt a témakört, ha a táblázatot kiegészítjük a szervetlen összetételekkel foglalkozó fejezetből (114–116) gyűjtött példacsoportokkal.

– Jó alkalmat kínál a nyelvi változások megfigyelésére és az idegen szavakkal kapcsolatos nyelvhasználati kérdések megbeszélésére az Idegen írásmódú előtagot tartalmazó összetételek (124) című alfejezet tanulmányozása. A baseballmérkőzés szóalaktól a merlot-tárolás összetételen keresztül a bischon havanese-szerű szerkezetig sorakoznak a példák, amelyek számát akár mindennapi írásbeli környezetünkből származó alakokkal is gyarapíthatjuk.

– Az anyanyelv-pedagógia céljait szolgálják a gyakorlati oldalról történő megközelítések. Közéjük sorolhatjuk a kezdőbetűk használatának részletes tárgyalását, valamint a nagybetűsítés eseteinek praktikus csoportosítását (126–130): a nyelvtani (BKV), az írásszokáson alapuló (Bejárat) és a stilisztikai (Végzet) nagybetűsítés típusainak bemutatását.

– Ugyancsak a gyakorlatias szemléletmód indokolja az olyan alfejezetek felvételét, mint Lexikonok, szótárak, mutatók címszavai; Reklámok és hirdetések nagybetűs írása; Táblázatok, ábrák szövegének kezdőbetű-használata (132–134). Tovább növelné a felhasználás hatékonyságát, ha a HT. tárgymutatójában is szerepelne a lexikoncímszó vagy a szótári címszó kifejezés, esetleg a reklámfelirat vagy a hirdetés. A kézikönyvet forgató diákok minden bizonnyal örömmel vennék az ilyen és hasonló, gyakorlatias utalószók megjelenését, a hagyományos – elsősorban a helyesírási rendszert grammatikai szempontból tükröző – utalószók mellett. Sok gyakorlás, komoly ismeretanyag és jelentős elvonatkoztatási képesség szükséges ahhoz, hogy egy 10–18 éves diák például a szoros kapcsolatú mellérendelő összetétel vagy a csonkult előtagú összetételek elválasztása, esetleg az alanyos szószerkezet írásjelezése kifejezések mintájára tudja megfogalmazni helyesírási problémáját.

– További érdekességeket kínálnak a kézikönyvet lapozgató tanároknak és diákoknak a személynevek vagy a földrajzi nevek közszóvá válásával foglalkozó fejezetek listái (154; 186). Régebbi és újabb, ismert vagy kevésbé ismert példákat találunk itt, mint a cukahara, a jégeralsó, a spániel és a szizál. A közszó alapjául szolgáló tulajdonnév művelődéstörténeti ismereteinket gyarapítja, és akár további kutatásra ösztönözhet.

– Bárhol ütjük fel a tanácsadót, azt tapasztaljuk, hogy az akadémiai helyesírási szabályokhoz részletes magyarázatot fűz, különösen így van ez a napjaink nyelvi változásai által közvetlenül érintett területeken. Jó példa rá a Tulajdonnevek témakörében a márkanevek (198–202), a kitüntetések (202–205) vagy a címek (205–213) tárgyalása. Az alapvető helyesírási kérdések mellett kitér a – szabályzatban még nem szereplő – toldalékos (Boschsal, Suchard-t, Toffifeeből) és összetett alakok (béke-Nobel-díj) írásproblémáira, valamint a sajátos névhasználati kérdésekre (idegen nyelvű címek, internetes portálok címei, a szó belseji nagybetűsítés előfordulása).

Néhány területen új szemléletmód és ez idáig szokatlan megközelítés jellemzi a HT.-t. Szemléletes példa erre az Írásjelek című fejezet. A mai 10–18 éves diákok a digitális nemzedék képviselőiként minden bizonnyal természetesen fogadják Az internetes nyelvhasználat új írásjelei című alfejezetet. Körükben mindennapi kifejezési eszközként használatosak az itt emlegetett – a virtuális szóbeliségben élő – emotikonok, amelyek az idősebb nemzedék számára valószínűleg inkább érdekességek, mint természetes módon működő kifejezőeszközök. De a korszerűség nem csak a kiegészítésekben mutatkozik meg. Sokkal inkább tetten érhetjük például Az írott szöveg írásképe (239) vagy A mondatnál nagyobb szövegegységek írásjelezése (240) című alfejezetekben. Az itt található ismeretek egyértelműen a mindennapi számítógépes szövegszerkesztést segítik. A szerzők ezen a területen is a hagyományok szerepét hangsúlyozzák. Olyan – eddig elsősorban a tipográfiában használatos – fogalmakat vezetnek be a köztudatba, mint a laptükör, felhívják a figyelmet a sorköz vagy a bekezdés tagoló szerepére. Mindez azt jelzi, hogy a megváltozott technikai feltételek között – ahol a nyomtatott szöveg előállítása szinte természetes velejárója az életünknek – célszerű volna átgondolni a helyesírási szabályok körét és normatív mintákat kínálni a mindennapi felhasználók számára ezen a területen is.

Összegezésként megállapíthatjuk, hogy az Osiris Diákszótár sorozat első két kötetét tanárok és diákok egyaránt haszonnal forgathatják. A szabályok részletes bemutatása, a sokféle példa, valamint a magyarázatokat kiegészítő és elmélyítő ismeretek, a jelenségek sokrétű megközelítése érdekes olvasmánnyá teszi a köteteket. Nagyszerű dolog, hogy mindez az ismeretanyag összegyűjtve, az olvasók igényeinek megfelelően kifejtve és szakszerűen elrendezve bármikor elérhető. Tanárként csak arra kell ügyelnünk, hogy még véletlenül se akarjunk mindent megtanítani a diákjainkkal. Hiszen a szerzők is hangsúlyozzák mindkét kötet előszavában, hogy sok „jelenséget nem tudunk mindig és mindenkor a fejünkben tartani, ez teljesen természetes” (HSz. 8; HT. 11). Azért készült ez a szótár és a hozzá kapcsolódó kézikönyv, hogy lehetőség szerint mindenkor választ találjunk bennük helyesírási kérdéseinkre.

 

 

Laczkó, Krisztina – Mártonfi, Attila: Spelling dictionary; A Guide to Spelling and Ortography Osiris Learner’s dictionary 1–2.

 

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére

Vissza a 2010. 1. szám tartalomjegyzékéhez

 

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–