DOI: 10.21030/anyp.2018.4.3

Gyarmathy Dorottya – Horváth Viktória

A hallható levegővétel és a néma szünetek összefüggése gyermekek spontán beszédében

A néma szünetnek a beszédben számos funkciója ismert, kevésbé kutatott terület azonban a szünet és a hallható lélegzetvétel összefüggése. Felnőtteknél igazolták, hogy a beszédlégzés a magasabb tervezési folyamatoknak van alárendelve. A tanulmány célja a szünettartási stratégiák és a légzés összefüggésének a vizsgálata gyermekek spontán beszédében. Feltételezéseink szerint a gyermekek a kisebb tüdőkapacitás és a kevesebb beszédtapasztalat miatt kevésbé képesek összehangolni a légzést és a szünettartás különböző funkcióit. Ennek bizonyítására 40 narratívát elemeztünk 6–9 éves gyermekektől. Vizsgáltuk a néma szünetek gyakoriságát, funkcióit, temporális jellemzőit különös tekintettel a hallható levegővételre. Az akusztikai elemzéseket a Praat szoftverrel, a statisztikai vizsgálatokat az SPSS szoftverrel végeztük. Az eredmények szerint a gyermekek a felnőttekhez képest kevésbé képesek szabályozni a levegővétel és a néma szünetek viszonyát, de a szünettartásban már óvodáskorban is kimutathatók bizonyos felnőttkorra jellemző mintázatok.

Bevezetés

Az élettani (néma) légzés és a beszédlégzés több paraméterben is különbözik egymástól (Fischer 1982; Montágh 1988; Gósy 2004). A néma légzés célja az oxigén cseréje, és három fő mozzanatból áll: belégzés, kilégzés, szünet (ezek aránya: 1:1:0,5). A be- és kilélegzett levegőmennyiség átlagosan 500 cm3. A belégzés rendszerint orron át és aktív izommunkával (rekesz-, has-, bordaközi izmok) történik, kilégzéskor az izmok elernyednek. A beszédlégzés célja a beszéd képzéséhez szükséges levegő biztosítása, a beszélés a kilégzés időtartama alatt történik, a kilégzés időtartama pedig hosszabb, mint a belégzésé. A levegővétel az orron és a szájon át egyszerre történik, a levegőmennyiség jóval nagyobb, mint néma légzéskor (1000–2000 cm3). A belégzés nagysága és időtartama pozitív korrelációt mutat a néma légzés és a beszédlégzés esetén is (Denny 2000).

Az újszülöttek és a csecsemők nem „tudnak” folyamatosan szájon át lélegezni. A légzés az orrukon át történik, és a lélegzetvétel jóval szaporább, mint a felnőtteknél. Légzésük nem állandó, lassúbb és gyorsabb periódusok váltják egymást. Ha valami elzárja az orrnyílásukat, a kisbabák nem jutnak levegőhöz. Ekkor szájon át, gyakran sírás kíséretében szívnak be levegőt. A hatodik hónap után a szájlégzés egyre inkább kialakul – főleg, ha arra szükség van. Az újszülöttek 35–40 lélegzetvételt is produkálnak percenként, gyermekkorban (6–14 év) ez az érték 20–25 légzésszám/perc; a serdülőknél alakul ki a felnőttekre jellemző 12–16 légzésszám/perces érték (Papp–Ujváriné 2014).

A légzés és a beszéd kapcsán elterjedt nézet volt a beszédkutatásban, hogy a beszédben a néma szünet egyik funkciója a levegővétel (például Sweet 1890; Szende 1979). Hegedűs Lajos (1953) azonban már korán megfogalmazta, hogy nem addig beszél a beszélő, amíg a levegője kitart, illetve nem csak akkor tart szünetet, ha elfogyott a levegője, hanem a beszéd során a légzést – fiziológiai folyamatok helyett – gondolkodási folyamatok vezérlik. A közlés nyelvi tervezésekor az időzítést magát is megtervezzük, a néma szüneteket általában a grammatikai struktúrának rendeljük alá. A tervezett közlés hosszát is figyelembe veszi a beszélő, amikor a közlés kiejtését megelőző lélegzetvételt tervezi (Denny 2000). Ezt a tervezést támasztják alá azok a kutatások, amelyek szerint a beszélők nagyobb levegőt vettek abban az esetben, ha a felolvasandó közlés hosszabb volt (Winkworth et al. 1994; Whalen–Kinsella-Shaw 1997). A légzési térfogat mennyisége tehát ingadozik a beszéd során, mert a lélegzetvételt egy komplex rendszer vezérli: ez tartalmaz egy olyan összetett visszajelző hurkot (kognitív, hormonális, neurokémiai visszajelzés), amely a vérgázok szabályozásával foglalkozik (Bruce 1996). A beszédlégzés szabályozása tehát a beszédmotorika része, tanulmányozása azért is fontos, hogy az ép beszéd és a különféle beszédzavarok esetén a szabályozás eltérései feltérképezhetők legyenek (Peters–Boves 1988).

A néma szünetnek a lélegzetvétel mellett számos funkcióját elkülönítették a beszédben. A korai kutatások megkülönböztették a beszédtervezés nehézségeiből adódó néma szünetet, illetve a szintaktikai szerkezet határán létrejövő junktúrát (Boomer 1965; Lounsbury 1965; Goldman-Eisler 1968). A szüneteket osztályozták aszerint is, hogy grammatikai vagy nem grammatikai szerepet töltenek-e be a beszédben. Azok a szünetek, amelyek tartalmas szó és funkciószó között fordulnak elő, általában grammatikai funkciójúak, szintaktikai vagy prozódiai határt jelölnek. (A szünet azonban nem önmagában, hanem az akusztikai paraméterek közül az alaphangmagasság változásával és a frázisvégi nyúlással együtt jelöli ki egy-egy intonációs frázis határát – ez általában egybeesik egy-egy grammatikai szerkezet határával, például Selkirk 1984; Männel et al. 2013). A funkciószót követő és a tartalmas szót megelőző szünetek ezzel szemben egy szintaktikai/prozódiai egységen belül realizálódnak, nem grammatikai típusúak (Gee–Grosjean 1983).

Bruneau (1973) kommunikációs szempontból három különböző csendet definiált: fiziológiai, interaktív és szociokulturális. A fiziológiai szünetek a legrövidebbek, az önjavítási folyamatok mellett szolgálhatnak például arra is, hogy a partnernek legyen ideje a beszédfeldolgozáshoz. Az interaktív szünetek hosszabb időtartamúak, a társalgás lebonyolításában töltenek be fontos szerepet (például beszélőváltásoknál). A szociokulturális szünetek az első két típus kombinációi. A társalgáselemzésben a beszéd hiányának négy fő típusát különítik el (Sacks et al. 1974; Levinson 1983; Levelt 1989). A pause (’szünet’) egy adott beszélő beszédfordulóján belüli jelkimaradás, a gap (’rés, hézag’) a két beszélő megszólalása közötti szünet; a lapse (’kihagyás, megszűnés’) akkor fordul elő, amikor egyik beszélő sem szándékozik megszólalni – jelezheti a társalgás végét is; továbbá létezik még a silence (jelentéssel bíró ’csend’, például egy kérdés után) is.

A szünetek funkciója és időtartama nem független egymástól: Krüger (1992) szerint a kognitív, beszédtervezési folyamatok jelzésére szolgáló szünetek időtartama 500–1500 ms; a hosszabb, 1500–10000 ms időtartamú szünetek inkább szociális, kommunikatív funkcióban jelennek meg a beszédben. A beszélők érzékenyek a jelkimaradások időzítésére: egy nagyon hosszú hallgatás egy kérdést követően jelzi a kérdező számára, hogy nehéz / nem megfelelő volt a kérdése, vagy a partner bizonytalan a válaszban (Levinson 1983). A funkció és az időtartam összefüggését magyar nyelvre is kimutatták: a szintaktikai funkciójú néma szünetek hosszabbak, mint a megakadásjelenségekhez köthető, szerkesztési szakaszban adatolt jelkimaradások (Gyarmathy 2017).

Az óvodás és kisiskolás gyermekek spontán beszédében előforduló szünetek elemzésével jóval kevesebb kutatás foglalkozott a felnőttek beszédéhez képest. A nemzetközi pszicholingvisztikai vizsgálatok fő szempontja az, hogy miként változik a szünetek realizációja a gyermek életkorának a függvényében. A néma szünetek időtartama szignifikáns csökkenést mutatott 4 és 8 éves kor között (Singh et al. 2007). A szünetek hosszát azonban nemcsak a gyermek életkora befolyásolja, hanem a beszéd típusa, a feladathelyzet jellege is. A kép alapján történő mesealkotás nehezebbnek bizonyult óvodás és kisiskolás gyermekek számára, ezért jóval több szünetet tartottak a történetmeséléskor, mint amikor társalgásban vettek részt (Deputy et al. 1982). Egy másik kutatásban 8–10 éves gyermekek szignifikánsan hosszabb szüneteket tartottak, amikor egy történetet szó szerint kellett visszamondaniuk, mint akkor, amikor csak a történet lényegét kellett összefoglalni. Minél pontosabban sikerült visszamondani a gyermekeknek a hallott történetet, annál több szünetet tartalmazott a beszédük (Schönpflug 2008). A tipikus beszédfejlődésű, az Asperger-szindrómás és a dadogó kisiskolás gyermekek is jóval több grammatikai szünetet tartottak, mint nem grammatikai szünetet; tehát az ép és a patológiás beszédű gyermekek szünetei is inkább frázishatáron, grammatikailag indokolt helyen jelennek meg. Ez is alátámasztja a felnőtteknél tapasztalt szünetekre vonatkozó tervezési stratégiát (Thurber–Tager-Flusberg 1993; Beltrame et al. 2011).

Nemzetközi kutatások eseményhez kötött agyipotenciál-módszer segítségével elemezték a szünet szerepét a beszédfeldolgozásban is, gyermekek részvételével. Az eredmények azt mutatták, hogy a gyermekeknek egyszerre több akusztikai paraméterre van szükségük a frázishatárok azonosításához, de ez nem független az adott nyelvtől. Az angol nyelvű amerikai csecsemők számára a szünethez képest sokkal jobban jelezte a frázis határát az alaphangmagasság változása, míg német anyanyelvű csecsemőknél a szünet elengedhetetlen markere volt a frázishatár feldolgozásának (Seidl 2007; MännelFriederici 2009). Az anyanyelv-elsajátítás során 3 és 6 éves kor között a nyelvi kompetencia fejlődésével a gyermekek beszédfeldolgozása egyre érzékenyebbé válik a frázishatárokra, kevesebb akusztikai paraméter alapján képesek azonosítani a határokat – például akkor is, ha nincs szünet (Männel et al. 2013).

Újszerű szempont a szünetek pragmatikai szempontú elemzése: a gyermekek beszédében előforduló néma szüneteket osztálytermi kommunikációban vizsgálták 15 órányi anyagban olasz kisiskolások körében. A szüneteknek az osztálytermi kommunikációból eredő funkcióit is elemezték, ilyen például a „várakozási idő” – a tanár kérdésére a tanuló válaszolni készül, és a gondolkodáshoz időre van szüksége (Maroni 2011). Angol anyanyelvű általános iskolások osztálytermi kommunikációját vizsgálva az adatok azt mutatták, hogy a szünetezés és a beszélőváltások hasonlóan működnek, mint a többi beszédhelyzetben, de a „várakozási időből” adódó hallgatások hosszabbak (Ingram–Elliott 2014). Egy magyar kutatási eredmény szerint, ha a tanár legalább 3 másodpercnyi várakozási időt hagyott a diákoknak az órán a kérdésfeltevést követően, a diákok szignifikánsan hosszabb választ adtak a kérdésre (Király 2018).

A magyar anyanyelvű óvodás és iskolás gyermekek beszédszüneteit a közelmúltban kezdték nagyobb adatmennyiségen vizsgálni. 6–13 éves gyermekeknél az életkor nem befolyásolta szignifikáns mértékben a néma szünetek percenkénti előfordulását (Neuberger 2014). Az óvodásoknál és a kilencéveseknél átlagosan 22,5; a hétéveseknél 19,8; a tizenegy éveseknél 22,9; a tizenhárom éveseknél pedig 21,4 néma szünet realizálódott percenként. A szünetek aránya átlagosan 30–35% volt az egyes életkori csoportokban, az adatok egyénenként 15% és 46% között szóródtak. A néma szünetek időtartamát befolyásolta a gyermek életkora: a legrövidebb néma szüneteket a tizenhárom éveseknél, a leghosszabbakat pedig a hétévesek beszédében adatolták. 5, 7 és 9 éves gyermekek beszédében a temporális jellemzők vizsgálata azt mutatta, hogy – életkortól függetlenül – a gyermekeknél nagyon hasonlóan alakul a szünetek aránya a beszédben (23–29%). A szünettartás gyakorisága beszélőnként ugyanakkor óriási szóródást mutatott. Az ötévesek beszédében 11,1–28,9; a hétéveseknél 5,1–27,2; a kilencéveseknél pedig 8,9–36,2 szünet fordult elő percenként, ezek voltak a szélsőértékek a gyakoriság tekintetében (Vakula–Krepsz 2018). Tipikus beszédfejlődésű és diszlexiás kisiskolások szüneteit vizsgálva az eredmények azt mutatták, hogy a szünetarányban nem volt különbség a két csoport között (az összes beszédidő 36%-a), de a diszlexiás tanulók hosszabb szüneteket tartottak, mint a kontrollcsoport tagjai (Vakula 2012).

A néma szünetek és a megakadásjelenségek összefüggéseit magyar gyermekek beszédében eddig kevés kutatás vizsgálta. Mészáros (2012) iskoláskorú gyermekek és felnőttek társalgásaiban elemezte a néma szüneteket a megakadásjelenségek függvényében. Két fő szünettípust különített el a társalgás szerkezete szerint: a fordulón belüli és a beszélőváltáshoz köthető néma szüneteket. A fordulón belüli néma szünetek lehetnek tagoló szerepűek vagy megakadásjelenségekhez köthetők. Néma és kitöltött szünetek összefüggését is vizsgálták óvodások spontán beszédében. A gyermekek – a felnőttekhez hasonlóan – leggyakrabban a kitöltött szünetet követően tartottak néma szünetet; csak nagyon ritkán fordult elő, hogy a kitöltött szünet környezetében nem volt néma szünet. A kitöltött szünetet megelőző néma szünetek átlagosan rövidebb időtartamban valósultak meg (Horváth 2014).

A néma szünetnek a beszédben mind produkciós, mind percepciós szempontból számos funkciója ismert, kevésbé kutatott terület azonban a néma szünet és a hallható lélegzetvétel összefüggése. A hallható lélegzetvételt három korosztály spontán beszédében vizsgálták (Bóna 2018). Az eredmények szerint a 9 éves gyermekek és az idősek beszédében gyakrabban jelent meg hallható levegővétel, mint a fiatal felnőtteknél. Ennek oka, hogy a gyermekek és az idősek kevesebb levegőmennyiséget képesek cserélni, ezért gyakrabban kényszerülnek légzésre a beszéd folyamán. A hallható lélegzet többségét néma szünetben adatolták. Felnőttek beszédében igazolták, hogy a beszédlégzés a magasabb tervezési folyamatoknak van alárendelve (Gyarmathy 2019).

A jelen kutatás célja a szünettartási stratégiák és a légzés összefüggésének a vizsgálata gyermekek spontán beszédében. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a hallható levegővétel és a néma szünet időtartama, funkciója milyen összefüggést mutat, illetve van-e különbség a gyermekek szünettartási stratégiái között az életkor függvényében.

Hipotéziseink szerint 1) a hallható levegővétel megléte vagy hiánya befolyásolja a néma szünet hosszát; 2) a néma szünet típusa összefüggést mutat a hallható levegővétellel; 3) az óvodások és a kisiskolások szünettartási mintázatai különbséget mutatnak; 4) a gyermekek a kisebb tüdőkapacitás és a kevesebb beszédtapasztalat miatt kevésbé képesek összehangolni a légzést és a szünettartás különböző funkcióit, mint a felnőttek. 

Kísérleti személyek, anyag, módszer

A kutatás anyaga 40 narratíva: 6 éves óvodás; 7 éves első osztályos, 8 éves másodikos és 9 éves harmadikos gyermekekkel készültek felvételek. Korosztályonként 10 fő (5 lány és 5 fiú) beszédfelvételét használtuk az elemzésekhez. Minden gyermek budapesti, egynyelvű és tipikus beszédfejlődésű; egyiküknek sem volt hallásproblémája és beszédhibája. A narratívák során a gyermekeknek a családjukról, a hobbijukról, az óvodai/iskolai mindennapjaikról kellett lehetőleg minél hosszabban mesélniük. Az interjúkészítő – aki minden esetben ugyanaz a személy volt – csak akkor szólalt meg, amikor a gyermek elakadt, és újabb kérdésre volt szükség a folytatáshoz. A felvételek a megszokott óvodai/iskolai környezetben készültek Sony ICD-SX700 típusú hangfelvevővel.

A teljes korpusz időtartama két óra. A felvételeket a Praat 5.3 programban annotáltuk beszédszakasz- és szószinten (Boersma–Weenink 2013). A néma szüneteket szintén manuálisan címkéztük auditív és vizuális ellenőrzés mellett. A megelőző lexéma utolsó hangjának végétől a követő lexéma első hangjának kezdetéig tartó jelkimaradást jelöltük szünetnek. A szünetek időtartamát egy szoftver segítségével automatikusan nyertük ki. A légzések előfordulását és a néma szünetek funkcióját minden esetben manuálisan elemeztük.

A korpuszban 2565 db néma szünet fordult elő, időtartamuk összesen mintegy 35 perc. Egy gyermek átlagosan 2,8 percet beszélt, ez alatt az idő alatt 65 néma szünetet tartott. Az egyes korosztályokban adatolt értékek minimális eltéréseket mutatnak, a 9 éves korosztályban azonban a beszédidő növekedett, és hosszabb volt a szünetek teljes időtartama is (1. táblázat).

 

1. táblázat

A beszédidő és a néma szünetek időtartamadatai életkorok és nemek szerint


Életkor

Nem

Teljes beszédidő (perc)

Átlagos beszédidő (perc)

Teljes szünetidő (perc)

Átlagos szünetidő (perc)

6 évesek

fiú

11,5

2,3

3,1

0,62

lány

12,7

2,5

3,5

0,70

7 évesek

fiú

11,8

2,4

3,7

0,74

lány

12,3

2,5

2,7

0,54

8 évesek

fiú

13,2

2,6

3,8

0,76

lány

12,8

2,6

5,4

1,08

9 évesek

fiú

17,2

3,4

6,8

1,36

lány

20,8

4,2

6,1

1,22

ÖSSZES

fiú

53,7

2,7

17,4

0,87

lány

58,6

2,9

17,7

0,89

 

A szünetek kategóriába sorolását Gyarmathy 2017-es rendszere alapján végeztük el, elsősorban az értelmi tagolást szolgáló és a megakadásjelenségek szerkesztési szakaszaként realizálódó néma szüneteket különböztetve meg egymástól (1. ábra). Az előbbieket N-nel, az utóbbiakat S-sel jelöltük. A tagoló néma szüneteket a közlésbeli pozíciójuk alapján kategorizáltuk, míg a szerkesztési szakaszokat aszerint, hogy hibatípusú vagy bizonytalansági megakadásokhoz köthetők-e. A tagolási pozícióban megjelenő néma szünetek között megkülönböztettük a megnyilatkozás eleji (N_Me) néma szüneteket, amikor beszélőváltáskor az aktuális beszélő belekezd a közlésbe. Ilyenkor a szünetet legfeljebb egy töltelékszó vagy diskurzusjelölő előzi meg: felvételvezető: mesélj a családodról. Adatközlő: Hát N_Me két testvérem van. A frázishatáron lévő (N_Fh) néma szünetek a virtuális mondatok egyes tagmondatainak határán, gyakran kötőszó előtt vagy után helyezkednek el: nyáron voltunk Erdélybe N_Fh és akkor ott aludtunk. Frázisközi (N_Fk) szünetként jelöltük azokat, amelyek grammatikai egységen („tagmondaton”) belül fordultak elő: az egyik nagyon N_Fk szörnyes játék. Frázisvégi (N_Fv) szünetként azonosítottuk a virtuális mondatokat lezáró néma szüneteket, amelyek után a beszélő új virtuális mondatot kezd, és gyakran egy új gondolati egységgel folytatja a közlését: és ott majd kapok egy új kutyát N_Fv és járok úszásra… A frázisvégi és a frázishatáron lévő szünetek megkülönböztetése a spontán beszédben nem minden esetben egyértelmű, ezért csak az olyan virtuális mondatokat lezáró néma szüneteket azonosítottuk frázisvégiként, amelyek esetében a követő mondat nem kötőszóval kezdődik, és/vagy teljesen új gondolati egységet vezet be (Gyarmathy 2017). Azokat az eseteket, ahol a besorolás nem volt egyértelmű, nem vontuk be az elemzésünkbe.

 

 

1. ábra

A néma szünetek kategóriarendszere Gyarmathy (2017) alapján

 

A statisztikai elemzést az SPSS 20.0 szoftverben végeztük. Adatainkra GLMM általános lineáris kevert modellt építettünk, amelyben a független változók az egyes szünettípusok (a levegővétel függvényében) és az életkor, függő változók az időtartamok voltak, random faktorként pedig a beszélőket vettük fel.

Eredmények

A korpuszban adatolt 2565 db néma szünetből 1177 esetben, tehát az elemzett példák 45,8%-ában fordult elő hallható levegővétel. A gyermekek a megnyilatkozásaik közben tartott néma szüneteik mintegy felét használják ki egyben arra is, hogy levegőt vegyenek, ez hasonlít a felnőttek beszédében tapasztaltakra (Gyarmathy 2019). A szünetek eltérő időtartammal realizálódtak aszerint, hogy tartalmaztak-e hallható levegővételt, avagy sem. A levegővétel nélküli szünetek átlagos időtartama 607 ms (átlagos eltérés: 763 ms), míg a levegővételt tartalmazóké 917 ms (átlagos eltérés: 768 ms) volt (2. ábra).

 

 

2. ábra

A hallható levegővétellel és az anélkül megvalósult néma szünetek időtartama

 

A négy korcsoportban eltérő arányban és időtartammal realizálódtak a néma szünetek a levegővétel függvényében. A 6 éveseknél az általuk tartott néma szünetek 55%-ában, a 7 éveseknél 38%-ában, a 8 éveseknél 44%-ában, míg a 9 éveseknél 47%-ában adatoltunk levegővételt. A hallható levegővételt tartalmazó szünetek mindegyik korcsoportban hosszabbak voltak, mint a levegővétel nélkül megvalósulók (2. táblázat).

 

2. táblázat

A néma szünetek időtartama


A levegővétel nélküli szünetek időtartama (ms)

Levegővétellel megvalósuló szünetek időtartama (ms)

 

átlag  

átlagos
eltérés

átlag  

átlagos
eltérés

6 évesek

692

822

777

618

7 évesek

564

711

788

662

8 évesek

755

864

1056

845

9 évesek

499

672

987

831

 

A néma szünetek 81%-a a megnyilatkozások tagolására szolgáló, grammatikai funkcióval bíró néma szünet volt (N), 19%-a pedig a megakadásjelenségekhez kapcsolódó szerkesztési szakasz (S). A tagoló néma szünetek (átlag: 789 ms; átlagos eltérés: 792 ms) mintegy 200 ms-mal hosszabb átlagos időtartammal realizálódtak, mint a szerkesztési szakaszok (átlag: 577 ms; átlagos eltérés: 704 ms). Az adatokra épített általános lineáris kevert modell szerint a két csoport különbsége matematikailag is igazolható: F(1, 2555) = 16,114; p < 0,001. Az egyes korcsoportoknál ugyan a kétféle szünet aránya másként alakul, de a tendencia ugyanaz. A 6 éveseknél a tagoló szünetek aránya 78%, a 7 éveseknél 74%, a 8 éveseknél 85%, a 9 éveseknél 86%. A szerkesztési szakaszok minden korosztálynál rövidebb átlagos időtartammal valósultak meg (3. ábra), az egyes csoportok között azonban eltérések tapasztalhatók. A tagoló néma szünetek átlagos időtartama a legfiatalabbaknál 771 ms (átlagos eltérés: 703 ms), a 7 éveseknél 672 ms (átlagos eltérés: 699 ms), a 8 éveseknél 916 ms (átlagos eltérés: 872 ms), míg a 9 éveseknél 777 ms (átlagos eltérés: 815 ms). A szerkesztési szakaszok a 6 éveseknél 622 ms (átlagos eltérés: 766 ms), a 7 éveseknél 581 ms (átlagos eltérés: 702 ms), a 8 éveseknél 728 ms (átlagos eltérés: 831 ms), míg a 9 éveseknél 434 ms (átlagos eltérés: 519 ms) átlagos időtartammal realizálódtak. A grammatikai funkciót betöltő néma szünetek átlagos időtartamában tehát nem tapasztalható lényeges eltérés az egyes korosztályok között. Csupán a 8 éves gyermekek tartottak valamivel hosszabb szüneteket társaiknál. A legnagyobb időtartambeli különbséget a kétféle szünet között a két idősebb csoportnál lehetett megfigyelni, ezt a statisztikai elemzések is igazolták. Mind a 8 évesek [(F(1, 2555) = 4,784; p = 0,029)], mind a 9 évesek [(F(1, 2555) = 22,299; p < 0,001)] esetében szignifikánsan rövidebbek voltak a szerkesztési szakaszok szünetei. Az egyes korosztályok által tartott szünetek összevető elemzése rámutatott továbbá arra is, hogy a 8 évesek csoportja mindkét szünettípust tekintve elkülönül a többi csoporttól. A páronkénti összehasonlítás a tagoló néma szüneteknél a 7 és a 8 évesek (t = 2,511; p = 0,012), míg a szerkesztési szakaszok esetében a 8 és a 9 évesek (t = 2,175; p = 0,030) között igazolt matematikai különbséget. Előzetes feltevésünkkel ellentétben a statisztikai elemzések szerint az életkor nem gyakorolt szignifikáns hatást az időtartamokra.

 

 

3. ábra

A néma szünet időtartama a típus és az életkor szerint

 

Elemeztük, hogy az egyes kategóriákat milyen arányban jellemzi a hallható levegővétel. A grammatikai szerepet betöltő néma szünetek majdnem pontosan felében, 49,9%-ában tudtunk lélegzetvételt adatolni, míg a szerkesztési szakaszoknál ez az arány mindössze 28% volt.

Mind a tagoló szünetek esetében, mind pedig a szerkesztési szakaszoknál a 6 évesek csoportjában volt a legnagyobb arányú a levegővétel előfordulása (tagoló néma szünet: 58%, szerkesztési szakasz: 42%, 4. ábra). A 7 évesek tagoló szüneteinek 41%-ában, szerkesztési szakaszainak 28%-ában fordult elő hallható levegővétel; a 8 éveseknél ez az arány 47% és 26%, míg a 9 éveseknél 52% és 28%. Általánosságban megállapítható tehát, hogy a gyermekek döntően a grammatikai funkcióval bíró néma szüneteket használják ki levegővételre, míg a szerkesztési szakaszok alatt inkább az esetleges hiba javítására koncentrálnak.

 

 

4. ábra

A hallható légzés aránya a két főkategóriában

 

Elemeztük a levegővételt tartalmazó és nem tartalmazó szünetek időtartamát a funkció függvényében is. A tagoló jellegű, levegővételt tartalmazó néma szünetek átlagos időtartama 931 ms (átlagos eltérés: 784 ms), míg a lélegzetvétel nélkülieké 647 ms (átlagos eltérés: 774 ms). Azok a szerkesztési szakaszok, amelyek levegővételt tartalmaztak, 809 ms-os időtartammal valósultak meg (átlagos eltérés: 625 ms), míg azok, amelyek nem tartalmaztak levegővételt, 486 ms-mal (átlagos eltérés: 714 ms). A lélegzetvételt tartalmazó szünetek tehát minden esetben hosszabb időtartammal realizálódtak, és a statisztikai elemzések megerősítették, hogy a levegővétel egyértelműen meghatározza a néma szünetek időtartamát: F(1, 2553) = 72,762; p < 0,001. Ezt a matematikai szabályszerűséget az egyes főkategóriákban elvégzett páronkénti összehasonlítás eredményei is megerősítik: tagoló néma szünetek levegővétellel vs. levegővétel nélkül t = 11,153; p < 0,001; szerkesztési szakaszok levegővétellel vs. levegővétel nélkül t = 4,505; p < 0,001.

Az elemzést korcsoportokra bontva az eredmények azt mutatták, hogy a levegővételt tartalmazó néma szünetek minden korcsoportban hosszabb átlagos időtartammal realizálódtak (3. táblázat). A leghosszabbak a 8 évesek által tartott, levegővétellel megvalósult tagoló néma szünetek voltak (1070 ms), míg a legrövidebbek a 9 évesek levegővétel nélküli szerkesztési szakaszai (311 ms). A levegővételt tartalmazó szünetek általában 200–400 ms-mal hosszabbak voltak, mint a levegővétel nélküliek. Kivételt ez alól a 6 évesek képeznek, esetükben a levegővétellel és az a nélkül realizálódott néma szünetek átlagos időtartama között mindössze 20 ms-nyi a különbség. A statisztikai elemzések szerint a 6 [(F(1, 2549) = 5,689; p = 0,017] és a 9 évesek [F(1, 2549) = 14,000 p < 0,001] szerkesztési szakaszai matematikailag igazolhatóan is hosszabban realizálódnak a levegővétel hatására. A 7 éveseknél [F(1, 2549) = 13,720; p < 0,001], a 8 éveseknél [F(1, 2549) = 29,421; p < 0,001] és a 9 éveseknél [F(1, 2549) = 102,87; p < 0,001] pedig a tagoló néma szünetek esetében is igazoltuk, hogy a levegővétel szignifikánsan megnöveli az időtartamot.

 

3. táblázat

A levegővétellel, illetve a nélkül megvalósuló néma szünetek időtartama az életkor függvényében (N = néma szünet; S = szerkesztési szakasz)


Átlag (ms)

Átlagos
eltérés (ms)

6 éves

N

levegővétellel

780

626

levegővétel nélkül

758

799

S

levegővétellel

758

585

levegővétel nélkül

523

862

7 éves

N

levegővétellel

811

692

levegővétel nélkül

574

689

S

levegővétellel

694

513

levegővétel nélkül

539

760

8 éves

N

levegővétellel

1070

865

levegővétel nélkül

778

857

S

levegővétellel

913

604

levegővétel nélkül

662

893

9 éves

N

levegővétellel

987

832

levegővétel nélkül

552

735

S

levegővétellel

994

836

levegővétel nélkül

311

308

Összes

N

levegővétellel

931

784

levegővétel nélkül

645

774

S

levegővétellel

809

625

levegővétel nélkül

486

714

 

A tagoló néma szünetek és a szerkesztési szakaszok további alkategóriákra bonthatók (1. ábra), amelyek az elemzett felvételeken eltérő arányban fordultak elő. A tagoló néma szünetek közül a leggyakoribb minden korcsoportban a frázishatáron megjelenő szünet (N_Fh) volt, míg a legritkább a 7, 8 és 9 éveseknél a megnyilatkozás eleji (N_Me), míg a 6 éveseknél a közlés grammatikai struktúráját megtörő frázisközi szünet (N_Fk) volt. A hibajelenségek és a beszélő bizonytalanságára utaló jelenségek szerkesztési szakaszainak aránya a 7, 8 és 9 éveseknél közel azonos (50-50%) volt, a 6 éveseknél azonban a hibákhoz köthető szerkesztési szakaszok előfordulása mindössze 40%.

Az egyes altípusokat különböző mértékben érintette a levegővétel is. A tagoló néma szünetek közül a leggyakrabban (62%) a frázishatáron lévő szüneteknél fordult elő hallható levegővétel, ezt követték a frázisvégi szünetek (57%). A grammatikai struktúrát megtörő frázisközi szüneteknek 35%-ában, a megnyilatkozás elején megjelenőknek pedig mindössze 31%-ában fordult elő levegővétel. A szerkesztési szakaszok közül a beszélő bizonytalanságából adódó jelenségekhez kötődő szünetek 36%-a, míg a hibajelenségekhez köthetőknek mindössze 20%-a tartalmazott hallható levegővételt.

A néma szünetek időtartama az egyes alkategóriákban a levegővétel függvényében is eltérően alakult (4. táblázat). Minden csoportban a levegővételt tartalmazó néma szünetek realizálódtak hosszabban. Az azonos alkategóriába tartozó levegővétellel és a nélkül megvalósuló szünetek időtartam-különbsége eltérő. A legszembetűnőbb különbség a megnyilatkozás eleji néma szünet kategóriájában tapasztalható, ez átlagosan több mint kétszer olyan hosszan realizálódott, ha levegővételt is tartalmazott. A többi kategória esetében a különbség mintegy 150–300 ms-ig terjed. A tagoló néma szünetek közül azok, amelyek a szintaktikai szerkezet határán fordulnak elő, általában hosszabb időtartamúak, míg a grammatikai struktúrát megtörő szünetek valamivel rövidebbek. A beszélő bizonytalanságából adódó megakadások szerkesztési szakaszai hallható levegővétellel és a nélkül is hosszabban realizálódtak, mint a hibajelenségekéi. A statisztikai elemzések igazolták, hogy a levegővétel meghatározza a szünet időtartamát: F(1, 2517) = 73,567; p < 0,001. A hat alkategória közül négy esetben bizonyultak szignifikánsan hosszabbnak a lélegzetvételt tartalmazó szünetek [frázishatáron lévő szünet: F(1, 2517) = 19,280; p < 0,001, frázisközi szünet: F(1, 2517) = 27,489; p < 0,001, megnyilatkozás eleji szünet: F(1, 2517) = 47,751; p < 0,001, bizonytalansági jelenségek szerkesztési szakasza: F(1, 2517) = 20,035; p < 0,001].

 

4. táblázat

A levegővétellel, illetve a nélkül megvalósuló néma szünetek időtartama az alkategóriák függvényében


Átlag (ms)

Átlagos
eltérés (ms)

N_Fh

levegővétellel

837

685

levegővétel nélkül

670

747

N_Fk

levegővétellel

726

542

levegővétel nélkül

424

518

N_Fv

levegővétellel

1608

1000

levegővétel nélkül

1462

1128

N_Me

levegővétellel

1739

1213

levegővétel nélkül

839

983

S_biz

levegővétellel

917

694

levegővétel nélkül

581

768

S_hiba

levegővétellel

608

408

levegővétel nélkül

405

655

 

A levegővétel arányát és időtartamát az alkategóriák szerint az egyes életkori csoportokban is elemeztük. A 6 éveseknél a megnyilatkozás eleji néma szüneteket (31%) és a hibajelenségek szerkesztési szakaszait (28%), a 7 éveseknél a frázisközi (15%) és a megnyilatkozás eleji szüneteket (22%), illetve a hibajelenségek szerkesztési szakaszait (21%), a 8 éveseknél a bizonytalansági (25%) és a hibajelenségek szerkesztési szakaszait (27%), míg a 9 éveseknél a hibajelenségek szerkesztési szakaszait (9%) jellemezte a legkisebb mértékű hallható lélegzetvétel (5. ábra).

 

 

5. ábra

A hallható légzés aránya az alkategóriákban az egyes életkori csoportokban

 

Az időtartamok elemzésekor elsőként az állapítható meg, hogy minden korosztálynál csaknem kizárólagosan a levegővételt tartalmazó szünetek realizálódtak hosszabb időtartammal, függetlenül a szünetkategóriától. Kivételt képeznek ez alól a 6 évesek frázishatáron megjelenő néma szünetei, a 7 évesek frázisvégi szünetei és a 8 évesek hibajelenségekhez kapcsolható szerkesztési szakaszai. Ezekben az esetekben a tendenciának némiképp ellentmondva a lélegzetvétel nélküli néma szünetek átlagos időtartama volt a hosszabb. A 6 évesek frázisvégi szüneteinek átlagos időtartama nem mutat különbséget a hallható levegővétel függvényében. A levegővétel megléte a 6 éveseknél a hibajelenségek szerkesztési szakaszainál, a 7 és a 9 éveseknél a megnyilatkozás eleji néma szüneteknél, a 8 éveseknél pedig a bizonytalansági megakadások szerkesztési szakaszainál befolyásolta leginkább az időtartamot. Ezekben az esetekben volt tapasztalható a legnagyobb különbség a levegővétellel és az a nélkül realizálódott szünetidőtartamok között. A statisztikai elemzések igazolták, hogy az életkor és az alkategóriákban megjelenő levegővétel együttes hatása meghatározza a szünetek időtartamát. Az egyes szünetkategóriákban elvégzett elemzések pedig további matematikai szabályszerűségeket igazoltak. Azt a tényt, hogy a hallható levegővétel hatására az adott szünettípus időtartama szignifikánsan hosszabbá válik, az alábbi kategóriákban és életkori csoportokban lehetett igazolni. A frázishatáron lévő szüneteknél a 8 [F(1, 2517) = 11,535; p = 0,001] és a 9 évesek [F(1, 2517) = 17,247; p < 0,001], a frázisközi szüneteknél a 7 [F(1, 2517) = 4,143; p = 0,043], a 8 [F(1, 2517) = 6,824; p = 0,009] és a 9 évesek [F(1, 2517) = 25,042 p < 0,001] csoportjában volt kimutatható szignifikáns különbség. A megnyilatkozás eleji szünetek ugyancsak a 7 [F(1, 2517) = 15,353; p < 0,001], a 8 [F(1, 2517) = 10,896; p = 0,001] és a 9 évesek [F(1, 2517) = 30,530; p < 0,001], míg a bizonytalansági megakadások szerkesztési szakaszai a 8 [F(1, 2517) = 9,043; p = 0,003] és a 9 évesek [F(1, 2517) = 16,139; p < 0,001] esetében realizálódtak matematikailag is igazolhatóan hosszabb időtartammal. A frázisvégen realizálódó tagoló néma szünetek, illetve a hibajelenségek szerkesztési szakaszai tehát egyik korcsoportban sem mutattak szignifikáns különbséget a levegővétel függvényében.

 

5. táblázat


A levegővétellel, illetve a nélkül megvalósuló néma szünetek időtartama az alkategóriák és az életkor függvényében

 

 

Átlag (ms)

Átlagos
eltérés (ms)

6 éves

N_Fh

levegővétellel

745

568

levegővétel nélkül

843

764

N_Fk

levegővétellel

704

505

levegővétel nélkül

483

490

N_Fv

levegővétellel

1141

826

levegővétel nélkül

1143

765

N_Me

levegővétellel

1354

1127

levegővétel nélkül

1227

1292

S_biz

levegővétellel

826

643

levegővétel nélkül

776

1132

S_hiba

levegővétellel

569

334

levegővétel nélkül

262

269

7 éves

N_Fh

levegővétellel

654

507

levegővétel nélkül

547

572

N_Fk

levegővétellel

733

504

levegővétel nélkül

414

576

N_Fv

levegővétellel

1373

1033

levegővétel nélkül

1406

1096

N_Me

levegővétellel

1580

1064

levegővétel nélkül

519

521

S_biz

levegővétellel

751

557

levegővétel nélkül

737

840

S_hiba

levegővétellel

605

439

levegővétel nélkül

377

651

8 éves

N_Fh

levegővétellel

1052

871

levegővétel nélkül

797

873

N_Fk

levegővétellel

756

578

levegővétel nélkül

526

626

N_Fv

levegővétellel

1430

890

levegővétel nélkül

1286

1049

N_Me

levegővétellel

1685

1230

levegővétel nélkül

873

889

S_biz

levegővétellel

1142

667

levegővétel nélkül

430

452

S_hiba

levegővétellel

736

506

levegővétel nélkül

861

1112

9 éves

N_Fh

levegővétellel

867

680

levegővétel nélkül

638

713

N_Fk

levegővétellel

717

557

levegővétel nélkül

368

443

N_Fv

levegővétellel

1984

1017

levegővétel nélkül

1953

1303

N_Me

levegővétellel

2384

1342

levegővétel nélkül

841

1125

S_biz

levegővétellel

1186

886

levegővétel nélkül

395

420

S_hiba

levegővétellel

420

154

levegővétel nélkül

242

141

Következtetések

Jelen tanulmányban a néma szünetek realizációját elemeztük 6–9 éves gyermekek beszédében. A fő kérdés az volt, hogy milyen pozícióban és funkcióban jelennek meg a szünetek óvodás és kisiskolás gyermekek beszédében; illetve hogy a beszédhez szükséges levegővétel és a néma szünetek miként viszonyulnak egymáshoz az anyanyelv-elsajátítás ezen periódusában, vannak-e eltérések az egyes életkori csoportok között. Fontos kérdés továbbá, hogy a gyerekeknél tapasztalt mintázatok mennyire feleltethetők meg a felnőttnyelvi mintának.

Első feltevésünk igazolódott: az eredmények szerint a hallható levegővétel megléte befolyásolta a néma szünet hosszát. Minden életkori csoportban hosszabbak voltak azok a néma szünetek, amelyek időtartama alatt a gyermek levegőt is vett, ez fiziológiai okokkal magyarázható. Ez az eredmény megegyezik a felnőtt beszélőknél tapasztaltakkal (Gyarmathy 2019).

Feltevésünknek megfelelően a néma szünet típusa összefüggést mutatott a hallható levegővétellel. A tagoló néma szünetek időtartama alatt vettek nagyobb arányban levegőt a gyermekek a szerkesztési szakaszokhoz képest. Ez igazolja azt a megállapítást (például Winkworth et al. 1994; Whalen–Kinsella-Shaw 1997; Gyarmathy 2017), miszerint a beszéd közbeni légzés alá van rendelve a gondolkodásnak, és ezt a közlés grammatikai struktúrájához igazítva tervezzük meg a beszédprodukció folyamán. A megnyilatkozás eleji néma szünetek több mint kétszer olyan hosszan realizálódtak akkor, ha levegővételt is tartalmaztak. A gyermekek továbbá – életkortól függetlenül – a frázishatáron és a frázisvégen megjelenő néma szüneteket használják ki a levegővételre. (Ezek frázishatáron, frázisvégen és frázison belül is hosszabbak voltak, ha a gyermekek közben hallhatóan levegőt is vettek).

Feltételeztük, hogy az óvodások és a kisiskolások szünettartási mintázatai különbséget mutatnak, de a gyermekek életkora nem volt szignifikáns hatással a szünetidőtartamokra, az anyanyelv-elsajátításnak ebben a szakaszában a szünettartási stratégiákban nem adatoltunk jelentős változást. Bizonyos eltérések azonban kimutathatók voltak: az életkor előrehaladtával nőtt a frázishatáron és a frázisvégen a hallható levegővétel aránya. Ez arra utal, hogy egyre jobban működik a légzés és a szünet összehangolása, közelít a felnőttnyelvi mintához.

Az adatokat a felnőtt beszélőkével összevetve megállapíthatjuk, hogy az életkor előrehaladtával a gyermekek eredményei egyre jobban hasonlítanak a felnőttnyelvi mintára mind a hallható levegővételek arányát, mind az egyes szünetkategóriák időtartam-realizációját illetően. Az eredmények szerint a gyermekek döntően a grammatikai funkcióval bíró néma szüneteket használják ki levegővételre, a szerkesztési szakaszok időtartama alatt inkább az esetleges hiba javítására koncentrálnak. A szerkesztési szakaszok továbbá valamilyen megakadáshoz, beszédtervezési problémához kapcsolódnak, megjelenésük „váratlan” a közlésben, a szünet megjelenése kevésbé tervezhető.

Az anyanyelvi nevelés során a helyes légzésmód különféle légzésgyakorlatokkal alakítható ki. A cél az, hogy a tüdőkapacitás növekedjen, a vegyes mélylégzés kialakuljon. Ezzel a tüdő kapacitása megnő, és nagyobb lesz a levegőbefogadó képessége, mint a mellkasi légzéskor. Ez hatással van a beszéd hangerejére is, illetve a gyermek hosszabb beszédszakaszok létrehozására lesz képes egy kilégzési időtartam alatt. A légzőgyakorlatok beilleszthetők a tanóra bármelyik részébe. Hasznos például a gyors belégzés és a hosszú kilégzés gyakoroltatása; a hanyatt fekve lazítás be- és kilégzéssel; mondókák, versek mondása egy levegővel stb. (például Montágh 1988). A helyes beszédlégzés nem csupán a professzionális beszélők, mint az előadóművészek (színészek, énekesek), műsorvezetők, tanárok számára fontos, de a hétköznapi életben is elengedhetetlen lehet ahhoz, hogy az egyén kialakíthassa és fenntarthassa az ép hangképzést. Eredményeink nagyban segíthetik mind a beszédtechnikával, mind a hangképzéssel foglalkozó pedagógusok munkáját.

 

Irodalom

 

Beltrame, Jessica M. – Viera, Renata Alves Torello – Tamanaha, Ana Carina – Arcuri, Cláudia Fassin – Osborn, Ellen – Perissinoto, Jacy – Schiefer, Ana Maria 2011. Comparison of pausing behavior in children who stutter and children who have Asperger syndrome. Journal of Fluency Disorders 36: 280–284.

Boersma, Paul – Weenink, David 2013. Praat: doing phonetics by computerhttp://www.fon.hum.uva.nl/praat/download_win.html (2018. november 23.)

Boomer, Donald S. 1965. Hesitation and grammatical encoding. Language and Speech 8(3): 148–158.

Bóna, Judit 2018. Non-verbal vocalizations in spontaneous speech: the effect of age. The Phonetician 115: 22–32.

Bruce, Eugene N. 1996. Temporal variations in the pattern of breathing. Journal of Applied Physiology 80: 1079–1087.

Bruneau, Thomas J. 1973. Communicative silences: forms and functions. Journal of Communication 23: 17–46.

Deputy, Paul N. – Nakasone, Hirotaka –  Tosi, Oscar 1982. Analysis of pauses occurring in the speech of children with consistent misarticulations. Journal of Communication Disorders 15: 43–54.

Denny, Margaret 2000. Periodic variation in inspiratory volume characterizes speech as well as quiet breathing. Journal of Voice 14(1): 34–46.

Fischer Sándor 1982. A beszéd művészete. Gondolat Könyvkiadó. Budapest.

Gee, James Paul – Grosjean, François 1983. Performance structures: a psycholinguistics and linguistics appraisal. Cognitive Psychology 15: 411–458.

Goldman-Eisler, Frida 1968. Psycholinguistics: Experiments in spontaneous speech. Academic Press. London.

Gósy Mária 2004. Fonetika, a beszéd tudománya. Osiris Kiadó. Budapest.

Gyarmathy Dorottya 2017. A néma szünetek funkciói a spontán beszédben. Beszédkutatás 2017. 67–92.

Gyarmathy Dorottya 2019. A néma szünetek és a légzés viszonya a spontán beszédben (megjelenés alatt, Beszédkutatás 2019).

Hegedűs, Lajos 1953. On the problem of the pauses of speech. Acta Linguistica Hungarica 3: 1–36.

Horváth Viktória 2014. Hezitációs jelenségek a magyar beszédben. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest.

Ingram, Jenni – Elliott, Victoria 2014. Turn taking and ‘wait time’ in classroom interactions. Journal of Pragmatics 62: 1–12.

Király Flóra 2018. A tanári beszédfordulók vizsgálata osztálytermi kontextusban. A tanári kérdezési stratégiák. PhD-disszertáció. ELTE BTK. Budapest.

Krüger, Hans-Peter 1992. Zur Psychobiologie des Sprechens als zeitstrukturiertes Verhalten und ihre verhaltenstherapeutische Aussagekraft (The psychobiology of speaking as time structured behavior and its diagnostics in behavior therapy). In: Nissen, Gerhardt (ed.) Psychotherapie und Psychopharmakatherapie als integriertes Behandlungskonzept (Psychotherapy and psychopharmaceutic therapy als integrated concept for treatment). Königshausen & Neumann. Würzburg. 58–68.

Levelt, Willem J. M. 1989. Speaking: From intention to articulation. A Bradford Book. The MIT Press. Cambridge (Massachusetts) – London (England).

Levinson, Stephen C. 1983. Pragmatics. Cambridge University Press. Cambridge.

Lounsbury, Floyd G. 1965. Transitional probability, linguistic structure and system of habit-family hierarchies. In: Osgood, Charles E. – Sebeok, Thomas A. (eds.) Psycholinguistics. A survey of theory and research problems. Indiana University Press. Bloomington–London. 93–101.

Männel, Claudia – Friederici, Angela D. 2009. Pauses and intonational phrasing: ERP studies in 5-Month-old German infants and adults. Journal of Cognitive Neuroscience 21(10): 1988–2006.

Männel, Claudia – Schipke, Christine S. – Friederici, Angela D. 2013. The role of pause as a prosodic boundary marker: Language ERP studies in German 3- and 6-year-olds. Developmental Cognitive Neuroscience 5: 86–94.

Maroni, Barbara 2011. Pauses, gaps and wait time in classroom interaction in primary schools. Journal of Pragmatics 43: 2081–2093.

Mészáros Katalin Edit 2012. Megakadásjelenségek és a néma szünetek – kategóriák összefüggései. Első Század online 11(2). 
http://epa.oszk.hu/01600/01639/00006/pdf/EPA01639_elso_szazad_2012_nyar_
121-145.pdf
 (2018. november 23.)

Montágh Imre 1988. Tiszta beszéd. Múzsák Közművelődési Kiadó. Budapest.

Neuberger Tilda 2014. A spontán beszéd sajátosságai gyermekkorban. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest.

Papp Katalin Dr. – Ujváriné Dr. Siket Adrienn 2014. A beteg megfigyelése, kardinális tünetek. In: Az egészségügy és az ápolás általános alapelvei. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar. 
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2010_0020_apolas_magyar/
11_a_beteg_megfigyelse_kardinlis_tnetek.html
 (2018. november 23.)

Peters, Herman F. – Boves, Louis 1988. Coordination of aerodynamic and phonatory processes in fluent speech utterances of stutterers. Journal of Speech and Hearing Research 31: 352–361.

Sacks, Harvey – Schegloff, Emanuel A. – Jefferson, Gail 1974. A simplest systematics for the organization of turn-taking for conversation. Language 50: 696–735.

Schönpflug, Ute 2008. Pauses in elementary school children's verbatim and gist free recall of a story. Cognitive Development 23(3): 385–394.

Seidl, Amanda 2007. Infants’ use and weighting of prosodic cues in clause segmentation. Journal of Memory and Language 57: 24–48.

Selkirk, Elisabeth O. 1984. Phonology and syntax: The relation between sound and structure. MIT Press. Cambridge, MA.

Singh, Latika – Shantisudha, P. – Singh, Nandini C. 2007. Developmental patterns of speech production in children. Applied Acoustics 68: 260–269.

Sweet, Henry 1890. A primer of phonetics. Clarendon Press. Oxford.

Szende Tamás 1979. A szünet és a junktúra. Magyar Fonetikai Füzetek 4: 7–32.

Thurber, Christopher – Tager-Flusberg, Helen 1993. Pauses in the narratives produced by autistic, mentally retarded, and normal children as an index of cognitive demand. Journal of Autism and Developmental Disorders 23(2): 309–321.

Vakula Tímea 2012. Diszlexiás gyermekek spontán beszédének vizsgálata. In: Navracsics Judit – Szabó Dániel (szerk.): Mentális folyamatok a nyelvi feldolgozásban. Pszicholingvisztikai tanulmányok III. Tinta Könyvkiadó. Budapest. 199–207.

Vakula Tímea – Krepsz Valéria 2018. Egyéni sajátosságok vizsgálata a spontán beszéd temporális szerkezetében. In: Magyari Sára – Bartha Krisztina (szerk.) Nyelv – nyelvközösség – közösségi perspektíva. Partium Kiadó. Nagyvárad. 45–58.

Whalen, Deborah H. – Kinsella-Shaw, Jeffrey M. 1997. Exploring the relationship of inspiration duration to utterance duration. Phonetica 54: 138–152.

 

A kutatást a Bolyai János kutatási ösztöndíj és az NKFI-K-120234 sz. pályázata támogatta.
 

Gyarmathy, Dorottya – Horváth, Viktória

The relation between audible breathing and silent pauses in the spontaneous speech of children

 

Several functions of silent pause in speech are known. A much less investigated area, however, is the relation between pausing and audible breathing. It has been proved that speech breathing is subordinated to higher level planning processes in the speech of adults. The aim of this study is to investigate the relation between pausing strategies and breathing in children’s spontaneous speech.  We hypothesize that children are less able to coordinate breathing and the various functions of pausing due to the smaller lung capacity and less speech experience. To prove our hypothesis, we have analysed 40 narratives by six to nine-year-old children. We have analysed the frequency, functions, temporal features of silent pauses, with special attention to audible breathing. The acoustic analysis has been done by the software Praat and the statistical analysis has been done in SPSS. Results show that compared to adults, children are less able to regulate the relation between breathing and silent pauses. In pausing, however, certain patterns typical of adulthood can be detected already in the kindergarten.

A cikk letölthető pdf-formátumban, oldalszámozással. 

  

Az írás szerzőiről

 

Vissza az oldal tetejére 

Vissza a 2018. évi 4. szám tartalomjegyzékéhez  

 


Kulcsszók: gyermekek, spontán beszéd, néma szünet, hallható levegővétel

 

Keywords: children, spontaneous speech, silent pause, audible breathing 

 


   

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–