Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

Petró Tímea – Szűcs Katalin

Beszámoló a VII. Nevelésügyi Kongresszusról

 

 

Immáron  hetedik  alkalommal  rendezték  meg augusztus 25. és 28. között a nevelésügyi kongresszust. A nyitónap eseményeinek a Művészetek Palotája, az egyes szekciók munkájának a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem termei adtak otthont. A Magyar Pedagógiai Társaság és az MTA Pedagógiai Bizottságának kezdeményezéséhez közel kétszáz civilszervezet csatlakozott. A tanácskozás elsődleges célja a legutóbbi kongresszus (1993) óta eltelt másfél évtized eseményeinek rendszerezése, átgondolása, a nevelésügy szempontjából való értékelése volt.

A választott szlogen – „Az oktatás közügy!” – azonban azt jelzi, hogy a szervezők a társadalom több csoportjához intéztek felhívást. Hozzászólási lehetőséget kínáltak – gyakorló pedagógusok mellett – a politika és a közélet szereplőinek, a gazdasági vezetőknek, a médiának: Mit vár(hat) el a társadalom az oktatás és a nevelés ügyétől, és mit vár(hat) el a nevelésügy a társadalomtól? A résztvevők, hozzászólók sokszínűsége a tanácskozás tematikáját és struktúráját is erősen befolyásolta. A kongresszus nyitott volt a tanulás minden kérdése iránt: az iskolaképtől az életen át tartó tanulásig, a felnőttképzéstől a modern infokommunikációs eszközök használatáig. Ennek megfelelően a tanácskozás plenáris előadások, szekcióülések és kerekasztal-beszélgetések formájában zajlott. A kongresszust Ádám György, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke nyitotta meg, a nyitó előadást pedig Hiller István oktatási és kulturális miniszter tartotta Oktatás és nevelés a XXI. században címmel.

Halász Gábor bevezető nagyelőadásában (A jelen és jövő iskolája – közoktatás Magyarországon és Európában) az elmúlt másfél évtizedet – „turbulens évtizedként” definiálva – a hazánkban lejátszódó intenzív és gyors gazdasági-társadalmi változások szempontjából összegezte és elemezte, kiemelve ezek közoktatást meghatározó vonásait. Az elöregedő társadalmak problémája, a demográfiai viszonyok változása kapcsán szót ejtett az oktatási rendszert érintő strukturális változásokról; arról, hogy a demográfiai átrendeződés milyen hosszú távú alkalmazkodási kényszert követel meg a magyar oktatási rendszertől. Problematikusnak ítélte a társadalmi heterogenitás kezelésének képességét. A sikeres integráció alapfeltételeként jelölte meg az oktatás, a foglalkoztatás, a területfejlesztés és a szociális gondoskodás politikaterületének összehangolt működését. Rámutatott az eredményes tanuláshoz szükséges kompetenciaalapú oktatás fontosságára és az oktatási folyamat egyéniesítésére. A tudás nyitottságának megértését emelte ki a társadalom boldogulásának alapelemeként. A cél az, hogy az egyén cselekvőképessé váljon, alkalmazkodni tudjon az újonnan átalakuló körülményekhez.

Nyíri Kristóf az IKT (infokommunikációs technológiák) térhódításának jelenségét, a digitális eszközök és a digitális kultúra sajátosságait járta körül; elemezve a tudás és tudáselsajátítás természetét a mobilkommunikáció világában, vagyis azt a hatást, amelyet a mobiltelefon és a helyhez nem kötött internetelérés gyakorol a tanulásra és a tudásra. Kiemelte, hogy ez a hatás még inkább kitágíthatja az életen át tartó, a nonformális és az informális tanulás határait. Mindemellett rámutatott arra, hogy ezt a képességet, készséget legelőször azoknak kell elsajátítaniuk, akik a legifjabbakat tanítják, tehát a gyakorló pedagógusoknak (Tanulás és tudás a mobil világban).

Ezzel párhuzamosan Csapó Benő Az oktatás Magyarországon az ezredforduló körüli évtizedekben – fejlődési tendenciák és megoldásra váró problémák című előadásában rámutatott olyan „új” fogalmak megszületésére, mint a tudásgazdaság, a tudásalapú társadalom. Az elmúlt évtizedben a tudás a társadalmi-gazdasági versenyképesség alapelemévé vált. Nagyító alá került a tanulás folyamata, a tanulás fogalmának újraértelmezése. A sikeres nemzetközi versenyképesség szorosan összekapcsolódik az oktatási rendszer innovációjával. Csapó előadásában oktatási rendszerünk fejlődésének áttekintését két szempont mentén foglalta össze: a rendszer változásait önmagához viszonyítva és nemzetközi kontextusban. Feltárta a globalizáció folyamatának előnyeit és veszélyeit a hazai oktatásügy kapcsán. Értékelte az OECD programjaiban való részvételünket és az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat az oktatás szemszögéből. Összefoglalta a globális folyamatok meghatározó vonásait az oktatás és nevelés tartalmára nézve, valamint az értékelés és mérés rendszerében megfigyelhető fejlődési jellemzőket. Rávilágított a közoktatás jelen helyzetének előrelépéseire és lemaradására egyaránt, megfogalmazta a közoktatás fejlesztésének keretfeltételeit.

Fülöp Márta az elmúlt évtizedet a verseny-versengés fogalmának szempontjából elemezte a társadalmi és iskolai folyamatok kapcsán. Verseny a társadalomban – verseny az iskolában című előadásában rámutatott, a versenyre épülő piacgazdasági struktúrában úgy létezhetünk sikeresen, ha el tudjuk sajátítani a versengés képességét. Kiemelte a versengésen belül megjelenő együttműködés szerepét, háttérbe szorítva így a korábbi versengés és együttműködés poláris ellentétén alapuló nézeteket. Hangsúlyozta az iskola szerepét az együttműködésen alapuló versengés kialakításában.

„Aki manapság oktatáspolitikai problémákkal foglalkozik, a legkülönbözőbb területeken találkozik az oktatási intézmények válságjelenségeinek részletes elemzésével” – mondta el Csányi Vilmos Nevelés és humánetológia címmel tartott előadásában. Véleménye szerint, bár sokan az iskolarendszerek végleges és teljes kudarcát taglalják, egy gyökeresen új – humánetológiai alapú – szemlélet bevezetése megoldást nyújthat a válságjelenségek kezelésére. Beszélt a saját elképzelései szerinti korszerű iskoláról, amely két részből állna: alapja egy érzelmes, szerető, stabilis közösség lenne, és az alapvető ismeretek elsajátítását célozná meg. Másik része a diáknak arra a felismerésére épülne, hogy szükséges komplex, rendszerezett tudással rendelkeznie az életben való sikeres eligazodáshoz.

A VII. Nevelésügyi Kongresszus nyitónapja sokszínű, ingyenes kísérő programokkal várta a résztvevőket, érdeklődőket. Az interaktív programok egyszerre töltöttek be ráhangoló funkciót, s nyújtottak a későbbiekben aktív pihenést az előadások közötti szünetekben. A Népi kézműves játszóház és a Komplex történeti játszóház oldott hangulatú foglalkozásokkal, kézügyességre támaszkodó feladatokkal (pl. hangszerkészítés, nemezelés) várta a látogatókat. A Táncház népi és ügyességi játékok felelevenítésével a mozgás és játék fontosságát helyezte előtérbe. Az Ökokézművesség a környezettudatosságra nevelés, az Ifjú elsősegélynyújtók bemutatója az egymásra való odafigyelés fontosságát közvetítette. Az interaktív foglalkozásokon való részvétel jó lehetőség volt gondolatok, tapasztalatok cseréjére; új technikák megismerésére, ismert és kevésbé ismert játékok kipróbálására. A Fesztivál Színház egész napos műsora néptáncbemutatót, énekkari előadásokat, bábjátékot, vers- és mesemondást kínált óvodai és iskolai csoportok részvételével is. A Pedagógiai filmfesztivál egész napos vetítéssel, széles körű választékkal fogadta a „filmkedvelőket”. Volt lehetőség pedagógiai vonatkozású játékfilmek és pedagógiai témájú dokumentumfilmek megtekintésére is. A vetített filmek – témáikban, felvetett kérdéseikben, gondolataikban – a későbbiekben jól kapcsolhatók voltak az egyes szekciókban megjelenő főbb motívumokhoz. A dokumentumfilmek kapcsán a nézők részletesebben is megismerkedhettek egy-egy civilszervezet főbb tevékenységi körével.

A nyitónapi programok kapcsán elmondhatjuk: sok tekintetben a játék került a középpontba, amely kiemelt figyelmet kapott a kongresszus programjának egészében, mind az egyes szekciók munkájában, mind a „játék” tematikájú kerekasztal-beszélgetésekben.

A plenáris előadásokat követően a tanácskozás szekcióüléseken folyt tovább. A szervezők nyolc szekcióba osztották a felmerülő témákat és kérdésköröket. A Bárdy Péter és Vágó Irén által vezetett első szekció központi témaköre A gyermek és az iskola volt, amely három altémára tagolódott tovább: A gyermek és az iskola; Intézményes nevelés és család; Egészséges életre és aktív állampolgárságra nevelés. A szekció vitáit az átmenet fogalmának többirányú értelmezése, az utóbbi másfél évtized eseményeinek átmenetként való megnevezése jellemezte. A szekció résztvevői külön figyelmet fordítottak arra, hogy minden témakörnél sor kerüljön helyi és intézményi kezdeményezések bemutatására is.

A második szekció munkáját Kerényi Mária és Nádasi Mária koordinálta, témái pedig a tanulás, a tanulásszervezés, az átalakuló műveltségkép voltak. Mindemellett kiemelt szerepet kapott a korszerű kommunikációs és információs eszközök alkalmazása az oktatásban. Az utóbbi időszakban a magyar iskolákat ellátták ilyen jellegű eszközökkel. Az új technológia használata azonban számos kérdést vet fel a tanítás megszervezése és a tanulás folyamata kapcsán. Az egységesen előírt tananyag mellett megjelenik egy tulajdonképpen végtelen információs forrás. Ennek kiaknázását pedig a pedagógusnak kell megtanítania a diáknak, tehát előtérbe kerül a navigáló szerep az információátadóval szemben. Alkalmazásuk pedig csak akkor sikeres, ha az iskolák és a pedagógusok megfelelő módon felkészültek. A tudás fogalmának kitágulását és az iskolai tanulás szerepének újraértelmeződését is megfigyelhetjük: példa lehet erre az életen át tartó és az élet minden területére kiterjedő tanulás (LLL – lifelong-learning, illetve LWL – lifewide-learning) eszméje.

A harmadik, A pedagógus című szekció a szakma alapvető kérdéseinek foglalata volt: a pedagógusokkal kapcsolatos elvárások, az alkalmasság kritériumai, a felkészülés fázisai, a pedagógus munkájának értékelése, valamint a pedagógusok és partnereik együttműködése került a tanácskozás fókuszába, ennek irányítói Kőrösiné Merkl Hilda és Hunyady Györgyné voltak.

Struktúrák és folyamatok munkacímmel működött a kongresszus négyes számú szekciója Benedek András és Turi Katalin vezetésével. Itt esett szó a felnőttképzés, a szakképzés Magyarországon elhanyagolt kérdéseiről, illetve a pedagógusképzés átalakításának szükségességéről. Gyakorlati problémaként merült fel az IKT-kompetenciák általános hiánya hazánkban. Az átalakult tudásfogalomhoz kapcsolódó intézményi kérdések nagy számban kerültek elő mind a közoktatás körében, mind a felnőttképzés keretében dolgozók részéről. Az átalakuló felsőoktatás problémái is szót kaptak a szekción belül.

„Szükséges a tizenkét évfolyamos, egységes nevelést folytató, a tanulók lehetőségeit erősen korlátozó döntéseket minél későbbre helyező, az együttnevelés elvét a gyakorlatban sikeresen megvalósító, a gyermekek tehetségének kibontakoztatását a szociális helyzetüktől nagymértékben függetleníteni képes iskolák, korszerűsítési folyamatok kiemelt támogatása, a fejlesztésre rendelkezésre álló, akár az EU által biztosított, akár hazai forrásokból” – állt az ötödik szekció ajánlásának alapgondolataként. Az Oktatás és társadalom Loránd Ferenc és Takács István által koordinált csoportja elsősorban a hazai és európai fejlesztési folyamatokra irányította figyelmét. Az oktatásfejlesztés mint a gazdasági versenyképesség erősítésének eszköze kapott kiemelt szerepet; a foglalkoztatás javítása, a társadalmi kohézió erősítése, a környezeti fenntarthatóság biztosítása, valamint a társadalmi lét növekvő komplexitásával való jobb együttélés fogalomkörei határozták meg a vita menetét. Hangsúlyozták a kölcsönhatás szükségességét az oktatás és a társadalom rendszere között.

Az oktatás eredményességének témakörét igyekezték körüljárni a hatodik szekció résztvevői. A mérési rendszer gyökeres átalakításának szükségességét emelték ki a Setényi János vezetése alatt tanácskozó szakemberek. Az újabb nemzetközi mérések a magyar közoktatás minőségének súlyos problémáira világítottak rá. Az okok feltárása máig nem történt meg iskolarendszerünkben, következtetések hiányában a cselekvés is elmaradt. Mindezeken belül szó esett az oktatási nagyrendszer, az intézmények, a tanulók, a pedagógusok, az iskolai praxis, a szülői részvétel, az iskolai infrastruktúra stb. jelenségeinek értékeléséről is.

A hetedik szekció elsősorban a gazdaság oldaláról igyekezett közelíteni az oktatás területéhez. Az Intézményfenntartás, irányítás és finanszírozás az elmúlt másfél évtized vitáinak és törekvéseinek újraértelmezéséhez is lehetőséget adott a hatékony iskolaszervezet és iskolavezetés, a közoktatás finanszírozásának területein. Ez a Palotás Zoltán és Bajzák Erzsébet M. Eszter vezetésével működő csoport szintén lehetőséget biztosított helyi, már működő kezdeményezések bemutatására és a tapasztalatok cseréjére.

„A nemzetközi és hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy a fejlesztéspolitikák és programok sikerességének, hatékony beválásának az egyik kulcskérdése az elfogadottság biztosítása” – nevezhetnénk ezt akár a nyolcadik szekció mottójának, amely A fejlesztés címet viselte. Vitapontjai közül az Oktatás és média: a reformok és a fejlesztés nyilvánossága témakört emeljük ki, hiszen a nyilvánosság befolyása az oktatás és a nevelés kérdéseire még nem evidens, nem átlátható a magyar társadalom számára. Pedig a „csomagolás” és az „eladhatóság” kérdései a tudományos élet más területein már erősen figyelemmel kísért szempontok. A hiánytünetek elősorolása és a megoldási kísérletek is napirendre kerültek a szekciós munka három napja alatt.

A VII. Nevelésügyi Kongresszus céljai között a párbeszéd folyamatos fenntartása is szerepelt. A vita folytatása érdekében folyamatosan üzemeltetik a tanácskozás honlapját (www.nk7.hu), amely mindig frissülő információkkal, hírarchívumokkal, fórumokkal és a VII. Nevelésügyi Kongresszus dokumentumaival igyekszik támogatni az oktatásról szóló közbeszédet. Ezzel a törekvésükkel az oktatás és a média szimbiózisára is hasznos példát mutatnak. A szekciók megfogalmazott ajánlásai is (szintén elérhetők a kongresszus honlapján) tartalmaznak további vitapontokat, amelyeket remélhetőleg nem a következő nevelésügyi kongresszus alkalmával vitatunk majd meg. Ez tekinthető talán a választott szlogen legfőbb üzenetének: Alakítsuk bátran véleményünkkel mindannyian társadalmi környezetünket és benne oktatási rendszerünket. Tegyük élhetőbbé, mobilisabbá, átjárhatóbbá.

 

 

Az írás szerzőiről

 

Vissza az oldal tetejére

Vissza a 2008. 2. szám tartalomjegyzékéhez

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–