Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

Törzsök Édua

Magyar anyanyelvi tábor kárpátaljai és moldvai csángó gyermekeknek

 

 

1990 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának egyik legfontosabb pedagógiai programja a határainkon túl élő magyar anyanyelvű gyermekek támogatása. Munkánk anyagi feltételeit a Kinyílik a Világ Alapítvány teremti meg adományokkal és pályázatokkal. Sokrétű tevékenységünkkel kettős célt tűztünk ki magunk elé: megerősíteni diákjainkban a magyar nyelvet beszélő közösség iránti szeretetet és felelősségtudatot, ugyanakkor segíteni az anyanyelv megőrzésében és ápolásában azoknak a gyermekeknek, akik a határainkon túl a hivatalos államnyelv használata mellett szeretnék megőrizni anyanyelvüket és magyarságtudatukat. Az elmondottak szellemében évről évre megrendezzük nyári anyanyelvi táborunkat, ahová 45–50 gyermeket hívunk meg a határon túlról, Kárpátaljáról és a Kárpátokon túli Moldvából. Az alábbiakban erről a munkáról és a rendelkezésünkre álló segédeszközökről számolunk be röviden.

Ma már sokféle tankönyvből válogathatunk akkor, amikor magyar anyanyelvű diákjainkat tanítjuk itthon a magyar nyelvre. A magyar mint idegen nyelv oktatása is kidolgozott módszerekkel és egyre több segédeszközzel folyik. Szerencsére van is rá igény, az EU-hoz csatlakozva egyre inkább. De mi lesz azokkal a gyermekekkel, fiatalokkal, akiknek a nagyszüleik még csak magyarul beszéltek, de a szülők már csak ritkán, s ők – mióta idegen ajkú közösségek tagjai – alig szólalnak meg magyarul, talán már nem is tudnának. S szűkítsük tovább a kört. Mi van azokkal a gyermekekkel, akiknek szülei, nagyszülei, dédszülei nem választottak maguknak új hazát és új nyelvet, egy faluban vagy egy városban élték mindennapjaikat, de a fejük fölött meghozott politikai szerződések úgy alakították sorsukat, hogy anyanyelvük mellett elengedhetetlen volt számukra egy hivatalos államnyelv elsajátítása is. Ez persze előny is lehet, hiszen óriási szellemi csoda a tökéletes kétnyelvűség, de a megélhetőség és a tisztességes érvényesülés szorító kényszerében nehezen leküzdhető nyelvi hátránynak is számít. És folytassuk még tovább a sort. Mi van és mi lesz azokkal a gyermekekkel, akik a Kárpátokon túl élnek, akiknek talán még a szülei, nagyszülei csángó magyarként határozták meg identitásukat, s akik magyarságukat két dologban tudták megjelölni: gyönyörű archaikus csángó anyanyelvükben és abban, hogy ők egy ortodox vallási környezetben is megmaradtak római katolikusnak. De ebből a kettőből lassan már csak az utóbbi örökíthető tovább. Évek óta tartó munkánkkal ezeknek a magyar, illetve csángó magyar gyerekeknek szeretnénk valami maradandót nyújtani.

A Kárpátaljáról érkező vendégeink között akadnak olyanok, akik a Técsői járásban, Visken élnek, az ő beszéltnyelviségükből nekünk is van tanulnivalónk. Szebben, árnyaltabban és képszerűbben fejezik ki magukat, így a többiek oktatásában ügyesen tudnak segíteni nekünk. A Rahóból és környékéről hívott gyerekek, illetve a Moldvából, Klézséről és a szomszédos falvakból érkező kisdiákok között kevés akad, akivel könnyedén tudunk magyar nyelven kommunikálni. De a szunnyadó anyanyelv lassan mégis feléled bennük, előbb csak érteni kezdik a legszükségesebbeket, s aztán gyakran megtörténik a legnagyobb csoda, hogy egymás között a különböző régióból érkezett gyerekek megszólalnak magyarul.

Alapvetően kétféle módszert alkalmazunk ahhoz, hogy rövid idő alatt valami emlékezeteset s a magunk számára is látványosat alkossunk. Az egyik a közösen olvasott és értelmezett szövegen alapuló drámajáték, a másik pedig a mondókákból, gyermekversekből és dalokból összeállított szövegcsokor, a Csángóföldön élő Csicsó Antal könyvcímét kölcsönözve: a „bokréta”.

Az anyanyelvüket jól értő és beszélő gyermekkel a munka mindig a kiválasztott szövegek olvasásával és játékos szövegértő feladatok megoldásával kezdődik. Ezután következik a közös dramatizálás, ennek része a történet jelenetekre bontása, majd az elképzelt szituációkat a kijelölt szereplők rögtönzött s folyamatosan gazdagodó szöveggel életre keltik. Ebben az évben például Mikszáth Kálmán novelláját, A kis Andris csizmáit játszottuk el.

Két ponton lehetett könnyen bővíteni ezt a szöveget. Nyitójelenetként beállítottunk egy olyan falusi képet, amelyben mindenki szerepet kaphatott, az asszonyokat alakító lányok kavargatva főzték a szilvalekvárt, s közben pletykálkodva elmesélték a legfontosabb tudnivalókat a főszereplőkről. A fináléjelenet pedig az ünneplő falut mutatta be, az emberek a templomba igyekeztek, a harangszót természetesen a felvonuló gyerekek imitálták, s a templomban felcsendült az ének. Ez nagyszerű lehetőséget adott arra, hogy teljessé váljon az összmunka, hiszen a gyönyörű archaikus szövegű és dallamú Mária-énekeket a csángó kislányok és kisfiúk énekelték, azok a gyerekek, akikkel egyébként eleinte nagyon nehezen ment a magyar nyelvű beszélgetés. De ez az ének úgy szólt, mintha több száz éve élt őseink elevenedtek volna meg. Ezen a ponton érthető meg igazán, hogy mi a különlegessége a csángó gyermekek tanításának. Nem tudnak magyarul, s mégis tudnak. Olyanok, mint a beszélni tanuló kisgyerek, aki nemcsak leolvassa a szájakról, s papagájként megismétli a sokat hallott hangsorokat, hanem akinek van valami, pontosan kideríthetetlen eredetű, magával hozott rejtett tudása vagy inkább affinitása is. És ez a magyar nyelv tanításának a harmadik útja, amelyben még egészen kezdők vagyunk, alig találunk hozzá segédeszközöket, csak ösztöneinkre hallgatva keresgélünk. Többéves munkánk azt már bebizonyította, hogy ezt azok az emberek tudják a legjobban csinálni, akik a kisgyerekek oktatásában járatosak, így lett nekünk is kiváló segítségünk iskolánk tanítónője, Monostori Zsuzsanna kolléganőnk, aki ráadásul eredetileg óvónőnek tanult. Kiváló segédanyag Weöres Sándor Bóbita című válogatása és a már korábban idézett Bokréta című könyv. Ez a könyv az 1995-ben Kolozsvárott kiadott Apró Ábécé alapján készült, és a Gonda Könyvkiadó jelentette meg 2006-ban. Az általunk összeállított versekkel és mondókákkal szemben különös értéke Csicsó Antal munkájának, hogy Csángóföld gazdag népköltészeti kincsére épít, így kerültek be a nyelvi leckék kiegészítéseként a következő szövegek: Nagypataki népi imádság, Kerek erdő, csendes patak kezdetű csángó népdal, több klézsei népdal, Ősz a falund című népdal északi csángó dialektusban, egy külsőrekecsini népdal, trunki, szekturai, pusztinai, lészpedi, ploszkucéni, bogdánfalvi népdalok, egy pusztinai szentes ének (Ó, Szent István dicsértessék / Menny és földön tiszteltessék, / De főképpen nálunk ma, / Mind magyarok istápja), Csíksomlyói szentes ének, menyegzői csujogatások és sok csángó nyelvi átirat Duma András István, klézsei költő tollából. A könyv leckeszövegei és a gazdag kétnyelvű (magyar–román) szószedet nyelvkönyvekre emlékeztet, az előbbi példákkal illusztrált gazdag irodalmi anyag népköltészeti antológiává avatja, a befejező fejezetek pedig történelemkönyvvé bővítik, méghozzá olyanná, melyből a diákok saját sorsuk eredetéről olvashatnak, vagyis ezek a részletek nemcsak ismereteket nyújtanak, hanem a személyiség formálásához, az identitástudat megerősödéséhez is hozzájárulhatnak.

Anyanyelvi táboraink sok-sok előkészületet és nagy munkát kívánnak tőlünk, de amit cserébe kapunk, azt csak az tudja, aki saját maga is részt vesz benne. A fogadó szülők számára záró délutánt szoktunk rendezni, ezen felvonultatjuk mindazt, amit a balatoni táborban tanultak és alkottak a gyerekek, de az igazi eredmények – mint olyan gyakran az életünkben – megmutathatatlanok. Csodálatos évről évre megélni, hogy a vendégfogadó radnótis gyerekek és a tábor munkájában közreműködő nagydiákok milyen szeretettel veszik körül az egészen más életkörülményekhez és szokásokhoz szokott, gyakran nagyon szegény gyermekeket. A nyelvtanulás legnagyobb eredménye pedig az, amikor a tábor lakói, függetlenül attól, hogy Klézséről, Forrófalváról, vagyis a távoli Moldvából vagy Viskről, Rahóból, Gyertyánligetről vagy Budapestről érkeztek, egymás között már magyarul beszélnek, sőt megtanulják egymás tájnyelvi szavait és népdalait is.

Munkánk s ez a rövid beszámoló csak kis része a ránk mért feladatnak. A 21. század elején mindannyiunknak meg kell érteni, hogy mindent és mindenkit meg kell őrizni, ami és aki hozzánk tartozik. Védeni és táplálni kell azoknak a nemzeti öntudatát, akik elszakadva élnek az anyaországtól, s védeni kell azt az archaikus anyanyelvet, amely igazán nagy veszélyben van. Szervezetten és egyre felkészültebben biztosan sokat tehetünk még azért, hogy néhány évtized múlva ne csak holt nyelvjárásként emlegessük a nyelvünk múltját idéző csángó magyar nyelvet.

 

 

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére

Vissza a 2008. 2. szám tartalomjegyzékéhez

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–