Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

Adamikné Jászó Anna

Klasszikus magyar retorika (Bóna Judit)

 

Holnap Kiadó. Budapest. 2013. 547 oldal

 

A jól beszélés elmélete és gyakorlata

 

Napjainkban egyre nagyobb az igény a retorikai tudásra, hiszen az érvényesüléshez – akár szakmai, akár magánéleti sikerekről legyen szó – elengedhetetlen az, hogy megfelelő tartalommal, logikus gondolatokkal, élvezetes, világos stílusban fejezzük ki magunkat. A retorika iránti tudományos érdeklődés az elmúlt két évtizedben ismét felélénkült hazánkban is, számos könyv, tanulmány és televíziós műsor is foglalkozott ezzel a területtel. A hazai szakemberek közül kiemelkedik Adamikné Jászó Anna, több kötet szerzője, televíziós műsor szerkesztője, aki elindította a Kossuth-szónokversenyeket, illetve a hozzájuk kapcsolódó tudományos konferenciákat.

A jelen kötet szerzője tehát az egyik legelismertebb hazai művelője a meggyőzés, a jól beszélés tudományának. Új könyve, a Klasszikus magyar retorika kiváló összefoglalása a retorikával kapcsolatos régi és új ismereteknek, egyben gyakorlókönyv és mintagyűjtemény is, amelynek segítségével bárki (legyen diák, tanár, jogász, politikus vagy leendő szónok) fejlesztheti a szónoki képességeit. Klasszikus retorikát foghatunk a kezünkbe – klasszikusat, amely kétféle jelentéssel rendelkezik (1. ’ókori’, 2. ’időtálló, maradandó értéket képviselő’; 11), és e kettő jelen van a kötetben is: egyrészt bemutatja az ókori retorikai gyakorlatot, másrészt olyan későbbi retorikákra is támaszkodik, amelyek maradandó értéket képviselnek. Így tehát a szerző merít Arisztotelész, Platón, Cornificius, Cicero és Quintilianus műveiből, de éppígy Stephen Toulmin, Chaïm Perelman vagy a magyar Szvorényi József, Ravasz László és Babits Mihály írásaiból is.

A kötet alapvetően megtartja a klasszikus retorika rendszerét, az egyes fejezetek az ókori retorikák által tárgyalt legfontosabb kérdések köré szerveződnek: a retorika meghatározása; a szónok és a hallgatóság viszonya; a beszédfajták; a szónoki feladatok (a feltalálás, az elrendezés, a stílus/kifejezés, az emlékezetbe vésés és az előadás). Emellett a retorika tágabb értelmezésének megfelelően a könyvben helyet kapnak a prózai műfajok is, így maga a próza fogalma, a prózai művek rendszere, az esszé és a levél is, illetve a retorikai elemzés módszere.

A könyv 13 nagy fejezetből áll, ezek a következők.

Általános tudnivalók

A kötet első fejezete a retorikával kapcsolatos általános tudnivalókat ismerteti. Mindenekelőtt definiálja a retorika fogalmát, amely már az ókori szerzőknél is különbözőképpen jelenik meg, és amely az évszázadok alatt is változott. A szerző a következő definíciót használja mintegy összefoglalásként: „szűkebb értelemben a retorika a jó beszéd tudománya, tágabb értelemben a prózai műfajok elmélete” (17). A fejezetből megismerhetjük a retorika rövid történetét, elméleti alapjait, valamint társtudományait.

A szónok és a hallgatóság viszonya

A második nagy fejezet a szónok és a hallgatóság viszonyát, a személyes varázst biztosító ethoszt és a hallgatóságra gyakorolt hatás eszközét, a pathoszt mutatja be. Ehhez Quintilianus és Cicero művei mellett például Jókaitól idéz részleteket, valamint két beszédet elemez a szerző.

A prózai művek rendszere

A harmadik fejezet a prózai műfajokat tekinti át, bemutatja a retorika és a prózai művek kapcsolatát. Külön tárgyal több prózai műfajt, ezek a következők: elbeszélés, folyamatleírás, leírás, történetírás, emlékirat, napló, önéletrajz, értekezés, levél, esszé. Mindegyik műfajt definiálja, majd bemutatja a legfontosabb tartalmi és stilisztikai sajátosságaikat. A legrészletesebben a leírást és az értekezés jellemzőit ismerteti.

A beszédfajták

A negyedik fejezet a retorikai szituáció bemutatásával kezdődik, hiszen ez alapvetően meghatározza a beszédfajtákat: „Azt a helyzetet, amely mind az egyszerű embereket, mind a képzett szónokokat valamilyen üggyel kapcsolatban megszólalásra készteti, retorikai szituációnak nevezzük. […] Nem azonos a kommunikációs helyzettel, több annál” (75). A retorikai szituációnak több modelljét is megismerhetjük, ábrákkal kiegészítve. A fejezet részletesen, példákkal illusztrálva tárgyalja a három arisztotelészi beszédfajtát (a tanácsadó, a bemutató és a törvényszéki beszédet), illetve ismerteti az egyházi beszéd jellemzőit is.

A következő öt fejezet a szónoki feladatok szerint szerveződik.

A feltalálás: az inventio

„A közfelfogás csak az anyaggyűjtést szokta idesorolni, ám az invenció az egész műre való rálátást jelenti, hiszen minden további mozzanatot ez határoz meg. A retorikák az invencióban szokták tárgyalni az érvelést, ezért ez a leghosszabb és legbonyolultabb fejezet” (129). A korábbi retorikákhoz hasonlóan ez a fejezet a könyv legterjedelmesebb része, 127 oldal. A tétel megfogalmazása és az anyaggyűjtés mellett részletesen tárgyalja az érvelést és a cáfolás jellemzőit is. A retorikán kívüli és belüli bizonyítékokat, az érvforrásokat gazdagon ellátja irodalmi példákkal, elemzésekkel, az egyes alfejezetek után feladatok segítik a leírtak gyakorlattá, képességgé alakítását. Az érvelési módok leírásában modern szerzőkre is alapoz, egy-egy alfejezet mutatja be példákon keresztül Perelman disszociációs érvelését és Toulmin érvelési modelljét. A cáfolás jellemzőinek az ismertetése után a leggyakoribb érvelési hibák és a manipuláció elemzése következik.

Az elrendezés: a dispositio

A szónoki beszéd hatos (a kitéréssel együtt hetes) felosztása már az ókorban kialakult, de napjainkban is jól működő szerkezeti sémát nyújt. Ebben a fejezetben a beszédrészek jellemzői tárulnak fel részletesen. Mindegyik beszédrészt számos példa illusztrálja, az irodalmi példák, a történelmi beszédek mellett kortárs politikai és egyetemisták szónokversenyeken elmondott beszédeiből vett szövegrészek is olvashatók. A beszédrészek elemzésén kívül szó esik a bekezdések szerkesztéséről és a vázlatkészítésről is.

A stílus: az elocutio

„Röviden: a stílus kifejezésmód. Lényege: a kifejezés általános módjától való eltérés […]. Módszere a kiválasztás és az elrendezés […]” (303). A stílus kérdéseit a fejezet a stíluserények szerint haladva mutatja be. Eszerint ír az illőségről és a világosságról, a nyelvhelyesség kérdéseiről, ezen belül a nyelvi rétegek, a nyelvi norma és a nyelvművelés fogalmáról, a mondatszerkesztésről és a szóhasználatról; majd az ékességet tárgyalja részletesen: „A fennkölt stílusnemet az ékesség teremti meg, eszközei a szóképek, az alakzatok és a prózaritmus” (329). Ez az alfejezet is igen részletes, példákkal gazdagon illusztrált szöveg, több mint 100 oldalt tesz ki.

Az emlékezetbe vésés: memoria

„Quintilianus azt tartotta, hogy ha a szónoknak nincsen jó memóriája, akkor minden korábbi munkája fölöslegessé válik. Sőt az egész oktatás a memórián alapszik” (441). Ebben a rövid fejezetben a szerző az ókori retorikákra és a modern pszichológiai kutatásokra támaszkodva ad hasznos tanácsokat a mai szónokoknak is.

Az előadásmód: a pronuntiatio

„A jó előadáson áll vagy bukik a beszéd sikere” (449), ám az előadásmód megítélése az évszázadok során sokat változott. A fejezet ezért először bemutatja, hogy mit javasoltak az ókori retorikaszerzők, majd röviden ismerteti a XX. századi magyar szakirodalom álláspontjait. Kitér Kodály Zoltán, Bárczi Géza és Péchy Blanka nyelvművelő munkásságára. Jellemzi a köznyelvi magyar kiejtést, bemutatja a testbeszéd legfontosabb elemeit, foglalkozik a beszédhibákkal, és tanácsokat ad a beszédtechnika fejlesztéséhez és a szöveg megformálásához is.

Az esszé és a levél

A szerző két rövid fejezetet szentel azoknak a prózai műfajoknak, amelyek talán a leggyakrabban előforduló írásművek, hiszen az iskolai évek alatt több esszét kell írnunk és olvasnunk, a levelezés pedig egész életünkben a mindennapjaink része. A műfaji sajátosságok ismertetését mindkét fejezetben irodalmi példák és jól használható feladatok, gyakorlatok egészítik ki.

A retorikai elemzés

A könyv utolsó előtti fejezete a retorikát mint a megértés eszközét mutatja be. Röviden ír a műelemzésről, majd a retorikai elemzésre rátérve több klasszikus példán keresztül ismerhetjük meg a módszerét. A szerző elemzi Szókratész védőbeszédét, Brutus és Antonius beszédét Shakespeare Julius Caesarjából, a feladatok között pedig Kodály Zoltán és John F. Kennedy beszédei kaptak helyet.

Az utolsó, az Összefoglalás címet viselő nagy fejezet Babits Mihály Irodalmi nevelés, Egy tantárgy filozófiája tanulók számára című esszéjét tartalmazza.

A könyv – bár terjedelemre igen vaskos – tartalmilag csak rövid összefoglalása lehet annak a hatalmas retorikai tudásanyagnak, amely az évszázadok alatt felhalmozódott. A színes, változatos példaszövegek, amelyek hol irodalmi szövegből, hol mai, hétköznapi beszédekből származnak, kiválóan illusztrálják az elméleti tudást, segítenek megérteni és jobban megismerni.

A kötet legnagyobb erényének – mindezek mellett – az egyes fejezetek (vagy alfejezetek) végén található Feladatok, gyakorlatok részt tarthatjuk. Ez három egységre tagolódik. Mindig szerepel benne egy Emlékeztető, amely az adott fejezet legfontosabb tudnivalóira kérdez rá. Például az Általános tudnivalók című fejezet végén efféle kérdéseket olvashatunk:

– Milyen jelei vannak a retorika újrafelfedezésének a 20–21. században?

– Hogyan kapcsolódik a retorika a grammatikához, a pszichológiához, a filozófiához, a logikához, a kognitív tudományokhoz?

– Miben tér el a retorika a dialektikától, a kommunikációtantól és a pragmatikától?

A következő feladattípus az Ujjgyakorlatok címet viseli. Erre az 1. fejezet végéről az alábbi példákat találjuk:

– Gyűjtse ki a Retorikai lexikonból a nagy szónokok nevét! Csoportosítsa őket korok s azon belül nemzetiség szerint!

– Keresse ki a retorikai lexikonból a Szókratészt és a Széchenyi Istvánt bemutató szócikket! Vizsgálja meg, hogyan épül fel egy-egy szócikk!

A harmadik feladattípus pedig a Kreatív írás, amely ötleteket ad a saját szónoki, illetve írói képességeink fejlesztésére. Például:

– Ha a Retorikai lexikonból hiányol egy híres szónokot, végezzen kutatást, és írjon róla egy „szócikket”!

– Írjon rövid naplóbejegyzést, melyben a fenti hírességgel való találkozását örökíti meg! Számoljon be külső és belső tulajdonságairól, kedvenc foglalatosságáról, napirendjéről stb.!

– Készítsen rövid felszólalást, melyben az etikaoktatás jelentőségét hangsúlyozza!

 

Ezek a gyakorlatok jól alkalmazhatók mind a középfokú, mind a felsőfokú oktatásban, akár a tanórákon is. Sajnos azonban csak kevés olyan jellegű kurzus van, amely a retorikai készséget fejleszthetné, ám a feladatok egyénileg is feldolgozhatók. Adamikné Jászó Anna könyve tehát mindenki számára hasznos lehet, aki szeretne jól beszélni és írni.

Bóna, Judit: The theory and practice of well-speaking

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére 

Vissza a 2014. évi 1. szám tartalomjegyzékéhez   

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–