Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

J. Szabó Erzsébet

Tisztelt Szerkesztőség, kedves Olvasótársak!

 

Az  idei  magyar  nyelv  és  irodalom írásbeli érettségi is bőven adott vitatémát a szakmai munkaközösségeknek és a laikusoknak egyaránt. A középszintű magyar nyelvi és irodalmi érettségi írásbeli része hagyományosan egy szövegértési feladatsor és egy szövegalkotási feladat, ez utóbbit három lehetséges téma közül (érvelés, műértelmezés, összehasonlító elemzés) választhatják a diákok.

A szövegértési feladatlapban egy szöveg alapján kell a diákoknak különböző feladatokat megoldaniuk. Ebben az esztendőben a feladatsor összeállítói egy interjút választottak kiinduló szövegnek. Az interjú szövege szerint az interjúalany, Nádasdy Ádám a szókincset nem tekinti a nyelv részének: „...a szókincs nem tartozik a nyelvhez. A szókincs külsődleges. A nyelvben az olyan, mint egy fán a leveleknek a száma. Megnövekedhet a fa koronája, és több levele lehet, de botanikailag ez teljesen érdektelen, attól még az ugyanaz a juharfa vagy tölgyfa marad.”

A gimnáziumban és az egyetemen azt tanultam, hogy a nyelv jelrendszer, amelynek több összetevője van: többek között a fonémák, a szókincs, a toldalékmorfémák, vagyis az elemkészlet, valamint a nyelvtani szabályrendszer. Ezt tanítják az egyetemen nemcsak a magyar szakon, hanem az általános nyelvészeti és az idegen nyelvi filológiák túlnyomó többségén is. Ettől persze a sztenderdnek tekintett, „ex katedra” hirdetett tanaink fölött is eljárhat az idő, de az új felvetéseket el kellene fogadtatni a szakmai közvéleménnyel, mielőtt a középiskola világába bevezetjük őket. Ha más példákkal világítjuk meg a Nádasdy Ádám által elmondottakat – a szövegben közölt gondolatmenetét követve –, azt is mondhatnánk, hogy egy háznak nem része a tégla, csak a malter, amellyel az építőköveket összeragasztották. Vagy egy természettudományi párhuzamot vonva: a fizikát és a kémiát nem érdekli az anyag maga, csak azok az eljárások, amelyekkel az anyag megismerhető, természete leírható. Hogy botanikailag érdektelen-e, hogy egy fának milyen a levele, arról pedig érdemes lenne megkérdezni a botanikusokat.

Egy másik észrevételem a szöveg stílusához kapcsolódik. A riporter azt kérdezte, hogy megértenénk-e az ötszáz vagy nyolcszáz évvel ezelőtt élt emberek nyelvét. A válasz a következő: „Vagy igen, vagy nem. Az ötszáz-nyolcszáz, az még belül esik azon, ami elképzelhető, hogy kommunikálható. Az ötszáz év végül is lassan… hát, nagyjából Balassi korát jelentené, azt – legalábbis, ha irományaikat olvassuk, úgy tűnik – azért értenénk.” Az iromány szó többnyire pejoratív értelmű, a köznyelvet használók többsége számára ma lekicsinylő tartalmat hordoz. Márpedig Balassi világirodalmi rangú költőnk. Véleményem szerint megfelelőbb szót is lehetett volna találni a költő munkásságának említésekor, hiszen a közlés nem familiáris közegben, hanem a nagy nyilvánosság előtt hangzott el. Hogy a kimondott és leírt szónak milyen hatalma van, abból is látható, hogy néhány tanítványom érettségi verselemzési dolgozatában meg is jelent az iromány szó a megfelelőbb írásmű, alkotás stb. helyett.

A következő megjegyzésem a javítókulcshoz kapcsolódik. A szövegértési feladatlap pontozása nagyon nehéz, főleg akkor, ha egy kérdésre többféle helyes válasz is adható, és ezeket a lehetséges jó válaszokat nem tartalmazza a javítókulcs. Idén is volt olyan feladat, amelyben a feladatokra adott válaszokat nem lehetett egyértelműen javítani. Talán nem véletlen, hogy ez ügyben – a híradók tudósítása szerint – egy pedagógiai szakértő az oktatási ombudsmanhoz fordult.

Tudom, hogy az én véleményem országos ügyekben nem sokat számít. De mégis javasolnám, hogy a jövőben az érettségi vizsga anyagának összeállításával megbízott tanárok jobban figyeljenek arra, hogy a kiválasztott írás mind műfajában, mind szakmailag és stílusában  is megállja a helyét, és mintául szolgáljon az ifjúságnak.

A jövőben azt is el tudnám képzelni – és ezzel a gondolatommal lehet, hogy vihart kavarok –, hogy a szövegértési és a kreatív feladatok mellett olyan feladatok is szerepeljenek a magyar írásbeli érettségin, amelyek a szövegértési és szövegalkotási kompetencia alapjául szolgáló anyanyelvi tudást is számon kérik.

 

 

Budapest, 2008. június 30.

 

                                                                                           J. Szabó Erzsébet

                                                                                           középiskolai tanár

 

 

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére

Vissza a 2008. 2. szám tartalomjegyzékéhez

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–