Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

Fekete Adrienn

Élmények az országos anyanyelvi tanítási verseny zsűrijében

 

Tisztelt Kollégák! Kedves Olvasók!

 

Idén immáron huszadik alkalommal hirdette meg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Tanítóképző Intézetének Anyanyelvi Tanszéke az Országos Anyanyelvi Tanítási Versenyt. A döntőt az egyetem gyakorlóiskolájában tartották, ahol az arra érdemes hallgatóknak egy verset kellett feldolgozniuk 3–4. osztályos gyerekekkel.

Mint minden versenyen, itt is különböző állomásai voltak a megmérettetésnek. A versenykiírás után a részt vevő hallgatók saját intézményükben tervezetet írtak a témában, és ezek közül a főiskolák anyanyelvi tanszékei kiválasztották a legjobbakat. Az így bekerült hallgatók a következő rostán saját gyakorlóhelyükön, vagyis jól ismert terepen próbálhatták ki az óratervüket. Az elődöntők után végül valóban a leginkább rátermett, legkreatívabb, legalaposabb, legfelkészültebb jelöltek kerülhettek be a debreceni országos döntőbe.

A versenytanítások előtti délután Fortunára bízták, hogy eldöntse, melyik hallgató melyik osztályban, melyik verset dolgozza fel a zsűri előtt. A lehetséges versek Buda Ferenc: Ne rejtőzz el, József Attila: Bánat, József Attila: Szeretném, ha vadalmafa lennék, Kányádi Sándor: Sóhajtás, Nagy László: Balatonparton, Kányádi Sándor: Ballag már, Juhász Gyula: Mese, Nagy László: Itthon vagyok, Serfőző Simon: Úgy kellett című munkái voltak. A témák és az osztályok kisorsolása után a hallgatóknak lehetőségük adódott betekinteni a gyerekek iskolai életébe, barátkozni, ismerkedni velük. Gyakorló tanítóként mindig lenyűgöz, hogy mennyi ambíció, mennyi tudás és magabiztosság van a versenyzőkben, ahogyan vállalják ezt a nagy kihívást: néhány óra alatt végiggondolni az óra menetét, megírni a tervezetet, elkészíteni a szókártyákat, interaktív tananyagot szerkeszteni, megismerkedni a technikai eszközökkel, és még sorolhatnánk. A végén pedig megkoronázni a munkát: mindezt megvalósítani egy ismeretlen osztályban, ismeretlen gyerekekkel. Ismeretlen gyerekekkel, ez igaz, ám ezek a kisdiákok „ismeretlen ismerősként” is befogadták a versenyzőket, órai aktivitásukkal, megnyilvánulásaikkal mindent megtettek a tanítás sikeréért. Felemelő érzés volt hallgatni kiforrott véleményüket az adott témákkal kapcsolatban. Nyíltan, őszintén tudtak beszélni az érzéseikről, a képzelőerejük és a gondolatgazdagságuk lenyűgöző volt. Könnyedén el tudták fogadni, hogy egy-egy verssor mindenkiben más és más érzelmi kapukat nyithat meg, mást jelenthet, és ezt bátran alátámaszthatják saját véleményükkel, érvelhetnek, indokolhatnak.

Az órákon két zsűritársammal izgultunk a „kistanítókért”, és örültünk a szép pillanatoknak. A zsűri elnöke Nemesné Kis Szilvia, a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet megbízott igazgatója, tantárgypedagógus, a másik zsűritag Fodor Péter, a Debreceni Egyetem adjunktusa, irodalomtörténész volt. Az értékelés szempontjait közösen alakítottuk ki. Úgy gondoltuk, hogy a verstanítás legfontosabb célja az alsó tagozatban a befogadóvá nevelés, az érzelmi megközelítés. A hallgatókkal szembeni elvárásokat is ezek alapján fogalmaztuk meg. Az általános pedagógiai, pszichológiai és metodikai szempontokon kívül nagyon fontosnak tartottuk azt is, hogy milyen a hallgatók irodalomelméleti háttérismerete, megtalálták-e a vers alapgondolatát, alkottak-e koncepciót a vers befogadására. Mennyire tudták érzelmileg megalapozni a befogadást a ráhangolódás szakaszában? Tudtak-e reagálni a gyerekek új ötleteire, és ez előre vitte-e a feldolgozást? A verstanítás során (nem véletlen, hogy nem verselemzést írok) kulcsszerepet játszik a tanítói kérdéskultúra. Lényegre törő, jól megfogalmazott kérdésekkel indulhatunk el a „versfelfedezés” fantasztikus útján. Szempont volt az is, hogy a versenyző rendelkezik-e ezzel a képességgel. Természetesen mindezek mellett figyeltük a gyerekekkel való kapcsolattartást, az óravezetést, a tanítói személyiséget, az alkalmazott tanítási módszereket és ezek létjogosultságát, valamint a szemléltetés minőségét is.

2015-ben kilenc hallgató versenyzett a bajai, a győri, a jászberényi, a nyíregyházi, a budapesti, a debreceni, a szegedi, a szekszárdi és a szombathelyi tanítóképző intézményekből. A versenyzőkről általánosságban elmondható, hogy mind pedagógiai, mind tantárgy-pedagógiai szempontból kiválóan felkészült, lelkiismeretes, a modern technikai és pedagógiai módszereket bátran alkalmazó, jó tanítói vénával megáldott leendő „tanító nénik”. Óráik felépítése alkalmazkodott a verstanításhoz. A ráhangolódás szakasza nagy hangsúlyt kapott, ezzel is elősegítve a befogadást. A hallgatók alapoztak a gyerekek véleményére, lehetőséget adtak gondolataik, élményeik megfogalmazására. Az órák során sok-sok felemelő, gyönyörű pillanatnak lehettünk részesei, ezért nagyon jó érzésekkel vettem részt a munkában: jó volt látni, milyen magas nívójú oktatás folyik a tanítóképzőkben.

Néhány tantárgy-pedagógiai kérdésre azért érdemes odafigyelni. Van-e szükség ebben a korosztályban a vers megközelítése szempontjából a költő életútjának a bemutatására? Ha igen, milyen mélységben kell megismertetni a gyerekekkel a szerző életrajzát? Mennyire kell hangsúlyt fektetni a verstani ismeretekre? Meg kell-e nevezni, neveztetni egy-egy költői eszközt, kell-e ismerniük a rímfajtákat? A felmerült kérdésekre mindig a tanítandó vers adja meg a választ. Ha a vers zeneisége, ritmusa a domináns, akkor ez a kiindulási alap, ha a gondolatisága, akkor arra érdemes a hangsúlyt fektetni. Nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy már 3–4. osztályban kialakul valamilyen ematikus kép egy-egy költőről (például József Attila = szegénység). Ám ha ilyen sémákban gondolkozunk, és ezt adjuk tovább, akkor nagy bajba kerülhetünk, ha József Attila vidám, szerelmes, boldog hangulatú verseit kell értelmezni a későbbiekben.

Amiben mindannyian egyetértettünk: a hallgatóknak, a tanítóknak biztos irodalomelméleti háttértudással kell rendelkezniük, hogy jól tudják megválaszolni a felmerülő kérdéseket. A közhelyes „Mit gondolhatott a költő?” kérdés helyett a „Mit gondolsz te?”, „Mit éreztél?”, „Hogyan hat rád?” kérdéseket tartjuk adekvátnak. A verstanítás meglehetősen nehéz terület, a szépirodalmi prózai szövegek feldolgozásakor használt algoritmus itt nem alkalmazható. Az óra gerincét egyrészt a jól előkészített ráhangolódási szakasz, másrészt a tanítói elképzelés adja, továbbá ennek ütköztetése a gyerekek véleményével. Ez persze semmiképpen sem azt jelenti, hogy kizárólag a tanítói megközelítésnek van létjogosultsága. A tanítónak a felkészülés során kulcsot kell találnia a vershez. Először a saját kulcsát, a saját érzéseit, a saját gondolatait kell kialakítania. A következő lépcső: az órán úgy irányítani a befogadást, hogy a gyermekek tudjanak a vers által keltett érzéseikre, hangulataikra, gondolataikra figyelni. Minden tanórában volt egy olyan csodálatos pillanat, amikor a vers gondolatisága közel került a gyerekek lelkéhez, és őszinte, lélekemelő gondolatcserének lehettünk tanúi. Számomra ez mutatja leginkább a hallgatók felkészültségét. Voltak, akik bátran elrugaszkodtak a sémáktól, és a megszokottól elérő órafelépítésükkel csalogattak elő fantasztikus meglátásokat. Úgy érzem, hogy a téma szubjektivitása ellenére a hallgatók nagyon ötletesen, felkészülten oldották meg feladatukat.

Az elvárásoknak a következő hallgatók feleltek meg a legjobban: 1. hely: Szabadszállási Dóra (Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar, felkészítő tanára: Nemoda Judit szakvezető), 2. hely: Sajtos Klaudia (Eötvös József Főiskola, Baja, felkészítő tanárai: Nagyné Bálint Ildikó szakvezető, Bakonyiné Kovács Bea tantárgypedagógus), 3. hely: Nagy Mónika (Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar, Szekszárd, felkészítő tanárai: Antus Györgyné iskolaigazgató, Szőcs Judit szakvezető). Bölcskei Gusztáv, a DRHE rektora különdíját „a legeredetibb tanításért” Tőkés Regina kapta (Nyíregyházi Főiskola Tanítóképző Intézet, felkészítő tanárai: Tóthné Szűcs Éva tantárgypedagógus, Némethné Hegedűs Melinda szakvezető).

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem igazi patrónusa volt a rendezvénynek, a versenyt pedig színvonalas programok kísérték. Előadást tartott Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke Hogyan ismerjük fel a tehetséget? címmel, majd a versenyzők és segítőik iskolatörténeti kiállítást tekinthettek meg, később Keczán Mariann muzeológus vezetésével irodalmi sétát tehettek a városban. Debreceni lakosként is fantasztikus volt a látvány a megújult Nagytemplom kupolájából, és jókat derültünk a hallott anekdotákon. Köszönet illeti Csákberényiné Tóth Klára tanszékvezető asszonyt, aki évek óta lelkes koordinátora és szakmai irányítója a versenynek. Reméljük, a hagyomány tovább él, és jövőre egy másik izgalmas témában mérhetik össze tudásukat a jövő tanítói.

További jó munkát kívánok a verseny szervezőinek és a leendő résztvevők felkészítőinek.

 

                                                                        Üdvözlettel:

Debrecen, 2015. szeptember 17.

                                                                                               

                                                                                    Fekete Adrienn

                                                                                 a zsűri tagja, tanító

                                                                Hatvani István Általános Iskola, Debrecen

Fekete, AdriennExperiences in the jury of the national competition of first language teaching

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére 

Vissza a 2015. évi 3. szám tartalomjegyzékéhez    

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–