Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

Szigethy Ildikó

Az ölbeli játékok szerepe

 

Tisztelt Szerkesztők, kedves Olvasók!

 

Egyetértek Antaliné Miss Lillával, aki az Anyanyelv-pedagógia 2009/4-es számában arról írt levelében, hogy manapság egyre több gyermek iskolai életét nehezíti meg a diszlexia és a diszgráfia. Tapasztalataim szerint az óvodát sem kerülik el ezek a nemkívánatos változások. Megszaporodtak a beszédhibás gyermekek. Míg egy évtizeddel ezelőtt minden csoportban egy-két óvodás akadt, aki logopédus segítségét igényelte, addig ma csupán ketten-hárman vannak olyanok, akik nem igényelnek segítséget.

Nagyon gyakori, hogy az óvodába kerülő háromévesek megkésett beszédfejlődésűek, és a másfél évesek szintjén kommunikálnak. Sokan közülük csak mutogatnak. Ők egyébként a mozgásfejlődésben is lemaradtak. Többször elgondolkodtam már azon, hogy miért vált mindennapos jelenséggé ez a fajta lemaradás. Úgy vélem, a helyzet kialakulásában komoly szerepe lehet annak, hogy a mai gyermekek rengeteget utaznak. Bekötik őket az autó hátsó ülésére, miközben a szülők elöl ülnek, és beszélgetnek. A kicsik nem látják az arcukat, a gesztusaikat, így a gyermekek félfigyelőkké válnak. A problémát bonyolítja, hogy a felnőttek az esetek többségében nem élőszóban mesélnek nekik, ezért a picurik már totyogós korukban profin kezelik a tévét és a DVD-lejátszót.

Több mint húszéves óvónői pályafutásom utóbbi évtizedét annak szenteltem, hogy a magyar néphagyományok felfedeztetésével, megélésével mást is mutassak a rám bízott kicsinyeknek, mint amivel általában otthon találkoznak. Meggyőződésem, hogy ezen az úton járva látványos eredményeket érhetünk el. A beszéd a legfinomabb tanult mozgás. Régen a családokban a nagyszülők, a szülők és a nagyobb testvérek is ismerték az ölbeli játékokat. Az álltatók, a jártatók, a tapsoltatók és az ezekhez kapcsolódó ringató mozgássorok, a szájról olvasható és könnyen utánozható egyszerű mondókák nagyban hozzájárultak a beszédfejlődéshez, az anyanyelvi beszédritmus elsajátításához. Manapság számtalan mozgásfejlődési defektussal találkozhatunk, és ha kimarad valamelyik fázis – a hasra fordulás, a kéznézegetés, a kúszás, a mászás –, akkor már orvosilag is megállapítható a lemaradás. Ezért kezdődik minden óvodás felvétele anamnézissel, amely alapján egyénileg határozzuk meg a fejlesztésüket. Számtalan nehézséget okoznak az étkezési szokások. A sok allergén anyag is befolyásolhatja, lassíthatja a fejlődést. Amennyiben csak az éretlenség okozza a megkésett beszédfejlődést, a szeretetteljes légkörben hamar behozható a hátrány. A családokat különböző életkorú emberek alkotják, ezért is vagyok híve a vegyes életkorú csoportképzésnek. Minden csoportban akad egy-egy gondoskodó báty vagy anyukatípusú gyermek, aki igazi lökést ad a haladáshoz, hiszen a nagyobbaktól mindent eltanulnak a kicsik. Általában később, négyévesen válnak éretté az óvodára, amikor már értik, hogy az óvó néni nem helyettesíti az édesanyát, hanem neki valami más a szerepe. Ha a problémás kisgyermeknek egy év alatt sem sikerül utolérnie a többieket, akkor szakemberhez fordulunk. Egyébként minden ötéves gyermeket felmérünk, és ha szükséges, már az adott év októberétől rendszeresen foglalkozik velük logopédus.

A gyermekek szókincsének fejlettsége nem függ össze az anyagi feltételekkel, környezetükkel. Ebben is döntő tényező az otthoni minta. Értékrendtől függ, ki mennyit mesél nekik, járnak-e könyvtárba, ismerik-e egyáltalán a könyvet, a meseolvasást. Az én életem Bükkzsércről, egy Eger környéki, kis zsákfaluból indult, ahonnan erős, palócos tájszólást hoztam magammal. Fiatalon mindent megtettem azért, hogy megszabaduljak tőle, később megtapasztaltam, hogy jobban odafigyelnek a szavamra, ha kihasználom ezt az adottságomat. Kezdetben rosszul fogtam hozzá. Tudatában voltam, hogy a népmesék másfajta nyelvi fordulatokat használnak, mint amelyek a mai élőbeszédben vagy a rajzfilmek szabványos világában fordulnak elő. A magyar népmesékben a tájszók mellett számtalan szólást, közmondást is felfedezhetünk. Korábban, ha a felolvasásban odaértem, rögtön elmagyaráztam a kérdéses tájszónak vagy kifejezésnek a jelentését. Ezzel azonban megtörtem a mese ívét, megszakítottam a gyermekek képzeletében kialakuló képsort. A népmesék gyakori témája a halál, a boszorkány, a próbatétel, de más ezeket elképzelni, és más megérteni. Ha magyarázatokkal akasztom meg a mese menetét, óvodásaim nem tudnak igazán elmerülni benne. Ezért ma már megtanulom a szöveget, és mesélés közben tartom kicsiny hallgatóimmal a szemkontaktust, lefényképezem magamban az arcocskákra kiülő hatást, és csak a végén térek vissza a magyarázatokra, utólag beszélem meg egyénileg is a kicsikkel az egyes részleteket, feloldva bennük az esetleges rossz érzéseket. Nem ragaszkodom csupán a magyar népmesékhez, szívesen mondom más népek meséit is.

A néphagyomány éltetésének programjával – társaimmal együtt – ma már szép eredményeket tudunk felmutatni. Közülük az a legfontosabb, hogy az iskolába kerülve a mi kis neveltjeink az átlagnál beszédesebbek, talpraesettebbek. Legtöbben szívesen szerepelnek, sokan rendszeresen visszajárnak feleleveníteni az óvodás dalokat, ha például a népdalversenyeken indulnak.

A néphagyományőrző óvodai program az eltelt két évtizedben országos programmá nőtte ki magát. Mi magunk mesteróvodai minőségben 2008 óta tartunk akkreditált továbbképzéseket, valamint gyakorlati bemutatókat. Foglalkozásaink színtere és segítője a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Óvodásaink számára a néphagyományok megélése nemcsak a múlt élményszerű megismerését, hanem iskolai életük és jövőbeli szerepeik elősegítését is jelenti. Ahogy tömören mondani szoktuk: a néphagyomány éltetése nem a múltba, hanem a jövőbe vezet. Módszerünk lényege az, hogy együtt játszunk a gyermekekkel, mint hajdan a nagyszülők, a rokonok vagy a szomszédok tették. Gyakran közösen énekelünk, közben sokszor a nagyok ringatják a kisebbeket. Ennek hatását bárki kipróbálhatja. Csupán annyit kell tenniük, hogy ölükbe veszik gyermeküket vagy unokájukat, ő pedig a babáját, és mondják együtt:

Aranykertben aranyfa,

aranybölcső alatta.

Aranybaba szundikál,

aranyszúnyog muzsikál.

Cini, cini muzsika,

Édesanya csillaga.

Meg fogják érteni, de még inkább érezni: az ölelés mindennél fontosabb.

 

                                                         Üdvözlettel:

 

Szentendre, 2010. július 5.

 

                                                                                                Szigethy Ildikó

                                                                                              óvodapedagógus

Szigethy, Ildikó: The role of lap games

 

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére

Vissza a 2010. 2. szám tartalomjegyzékéhez

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–