Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

Gósy Mária szerk.

Beszédkutatás (Tatár Zoltán)


MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET. BUDAPEST. 1992–

 

A Beszédkutatás című folyóirat pszicholingvisztikai tanulmányainak áttekintése

 

                    

 

A Beszédkutatás című folyóirat 1993-tól jelenik meg évente egyszer. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete adja ki, szerkesztője a megalapítás óta Gósy Mária. Az első kötet az 1992-ben megrendezett Beszédkutatás konferencián elhangzott előadások anyagából készült. Ezt a konferenciát Vértes O. András nyitotta meg, és az ő gondolataival indították az első számot is. A Magyar Fonetikai Füzetek 1992-es megszűnése után újra lehetőségük nyílt a kutatóknak a fonetikai kutatási eredményeiket lektorált szakmai folyóiratban publikálni. Szalai Enikőt idézve: „Hiányt pótló tanulmánykötet jelent meg 1993-ban Beszédkutatás ’93 címmel” (Beszédkutatás 1994: 237).

A folyóirat egyes köteteinek felépítése lehetőséget teremt az egyetemistáknak és a PhD-hallgatóknak is publikálásra, illetve a fonetika és az egyéb tudományterületek közti kapcsolódások miatt más szakterület képviselői is ismertethetik eredményeiket. A beszédet vizsgálják pszicholingvisztikai szempontok alapján, például a nyelvelsajátítást, a gyermeknyelvet vagy a produkciós és percepciós zavarokat. Műszaki oldalról jelentős szerepet kap a gépi beszéd-előállítás, valamint a vizsgálati eljárások automatizálása, illetve a statisztikai elemzések fejlesztése. Ez utóbbi módszer alkalmazása a mai beszédkutatásnak is elengedhetetlen része, amely kiegészíti a kvalitatív vizsgálatokat.

A sorozat lehetőséget nyújt az alkalmazási területeken végzett kutatások bemutatására is. Az alkalmazott fonetika körébe tartozik például a beszédzavarok vizsgálata, a fonetikai alapú beszélőazonosítás módszereinek fejlesztése, illetve a beszédadatbázisok készítése. Az MTA Nyelvtudományi Intézetének Fonetikai Osztályán készülő BEA (Beszélt nyelvi adatbázis) elnevezésű spontánbeszéd-adatbázis folyamatosan gyarapszik: jelentős mennyiségű és kiváló minőségű anyagot nyújt a kutatóknak.

Az újabb kutatási eredmények bemutatásán kívül beszámolót olvashatunk a pedagógusjelöltek Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd versenyének országos döntőjéről, továbbá ehhez kapcsolódó elemzések is felbukkannak a kiadványokban. A Beszédkutatás tájékoztatja olvasóit a magyar és a nemzetközi tudományos élet eseményeiről is: konferenciákról, új könyvekről.

A folyóirat tehát teret ad a beszéddel összefüggő különféle szakterületek kutatási eredményeinek a bemutatására.

A pedagógusok munkájuk során nap mint nap találkoznak a gyerekek vagy a fiatalok beszédmegértési, beszédprodukciós, illetve egyéb nyelvi képességeivel. Ezeknek a jobb megértéséhez és fejlesztéséhez nyújtanak segítséget a pszicholingvisztikai vizsgálódások eredményei is. A beszédkutatás és a pszicholingvisztika szoros kapcsolatban van egymással. Olyannyira, hogy a 2007-es tanulmánykötet alcíme is ez: Fonetika és pszicholingvisztika. Ezen a szakterületen olyan tanulmányok jelentek meg, amelyek kapcsolódnak az anyanyelv-elsajátításhoz, foglalkoznak a tanulási nehézségekkel és a készségek fejlesztésével, vizsgálják a mentális lexikon működését, valamint az afáziás betegek beszédét elemzik.

Benyó Zoltán, Farkas Zsolt, Illényi András, Katona Gábor és Várallyai György közös cikke, amelynek a Csecsemők hangelemzése különös tekintettel a hallásképességükre címet adták, 2002-ben jelent meg. A cikkíróktól megtudhatjuk, hogy a csecsemők máshogy sírnak akkor, ha jól hallanak, és máshogy, ha valami gond van a hallásukkal. A szerzők megállapításaiból az is kiderül, hogy létezhet olyan hangelemzési módszer, amely a csecsemők hallásának szűrővizsgálatára alkalmas.

Kátainé Koós Ildikónak a csecsemők és az édesanyák kommunikációja témakörben három tanulmánya is megjelent. Az első az 1998-as kötetben Kommunikációs keret az első életévben: intonáció – gőgicsélés címmel. A szerző kifejti, hogy ha az anya társalogni kíván a csecsemővel, akkor a válaszadásra, vagyis a gőgicsélésre leginkább az eldöntendő kérdés intonációjával ösztönzi a babát. A második, 2001-es munkában (Az anya személyiségjegyeinek hatása a csecsemő preverbális kommunikációjára) a különböző temperamentumú anyák dajkanyelvhasználatát vizsgálta. A harmadik, 2010-ben született tanulmány címe: A szemkontaktus-kezdeményezés és szemkontaktusbontás az anya-csecsemő kommunikációs interakcióban. A szerző hangsúlyozza a szemkontaktus jelentőségét, hiszen ez a kommunikációs stratégia alkotja a nyelv elsajátításának természetes szociális keretét.

A következőkben a gyermeknyelvvel kapcsolatos tanulmányokról lesz szó. A transzformációs észlelés jelentőségét ismerhetjük meg Gósy Mária 1996-os cikkéből (A transzformációs észlelés fejlődése és zavarai). Ez a fajta észlelés azt jelenti, hogy a gyermek képes a beszédhangokat vizuális jelenségekkel azonosítani (tárgy, alakzat). Ennek a fejlesztése azért fontos, mert több probléma kialakulása előzhető meg vele, például az olvasási és az írástanulási nehézségek is.

Az 1–3 éves kor közötti időszakban specifikusan a szavak vizsgálata volt a célja a szerzőnek A szavak hangalakjának változása a gyermeknyelvben című tanulmányában (Gósy 1997). A szakember empirikus kutatást végzett, amelyben a gyermekek kiejtési sajátosságait vizsgálta az életkoruk változása során. Az eredmények hasznos információval szolgálnak más szakterületeken, például a nyelvjáráskutatásban vagy az olvasástanulásban, olvasástanításban is.

Óvodásokon végzett kutatás eredményeit mutatja be A mondatértés és a szövegértés összefüggései című tanulmány (Gósy 1994). Gósy Mária megállapítja, hogy a hatévesek között nagy különbségek vannak mind a mondatértésben, mind a szövegértésben, valamint a mondatértésük jobb, mint a szövegértésük. Emellett azt is megtudhatjuk, hogy a vizsgált gyerekeknek a fele sem érte el az iskolakezdéshez szükséges beszédmegértési szintet.

A spontán beszéd és a beszédfeldolgozás összefüggései gyerekeknél (2006) című írásában Horváth Viktória arra a következtetésre jutott, hogy óvodáskorban nincs szoros összefüggés a beszédpercepció és -produkció között. Vagyis egy jól beszélő gyerek beszédértése lehet rosszabb az átlagnál.

A gyerekek tanulási problémáinak kialakulása különböző okokra vezethető vissza, ezek függvényében más és más fejlesztési stratégia kidolgozására van szükség a kisiskolásoknál. A cigány gyerekek egymás közti kommunikációjáról tudhatunk meg többet a Szempontok a cigány gyermeknyelvi szövegkorpusz elemzéséhez (Réger Zita 1998) című tanulmányból. Többek között azt, hogy a hagyományos cigány közösségekben nevelkedő gyerekek más típusú szövegekkel kerülnek kapcsolatba, mint iskolaorientált társaik. A tanulmányíró hangsúlyozza, hogy ezt a szocializációs különbséget is figyelembe kell venni az iskolai oktatás sikeressége érdekében.

A Cigány gyermekek beszédészlelésének és beszédmegértésének vizsgálata (2002) című tanulmányban 7–10 éves gyerekeket vizsgált Macher Mónika. Az eredményekből az következik, hogy az észlelésben és a megértésben elmaradott gyerekek évek múlva sem tudják behozni a lemaradásukat. Ezért fontos az, hogy már az óvodában fejlesszék ezeket a képességeket, hogy az iskolakezdés idejére elérjék az életkoruknak megfelelő szintet. Ez biztosítaná azt, hogy a tanulásban ne legyenek hátrányos helyzetben.

A fiatalok fejlődésében meghatározó szerepe van a mentális lexikonnak is. Ezzel összefüggésben Gósy Mária a „nyelvem hegyén van” jelenséget és a téves szótalálást vizsgálta 2001-ben A lexikális előhívás problémája című tanulmányában. A kutatás eredményei többek között azt igazolják, hogy a lexikális egységek nyelvspecifikus szabályok szerint helyezkednek el a mentális lexikonban. A lexikai elemek elrendeződése elsősorban hangzásuk alapján történik, a szemantikai kapcsolatok jelentősége kisebb.

A lexikális hozzáférés ép és zavart folyamatai című tanulmány azt tárja fel, hogy az oktatásba bekerülő gyermekeknek több mint a fele nem rendelkezik a megfelelő szintű szóaktivizálási képességgel (Szalai Enikő 1996).

A tanulásban akadályozott gyerekek még nehezebb helyzetben vannak. Macher Mónika elemezte a szókincsüket (Tanulásban akadályozott gyermekek aktív szókincsének vizsgálata, 2007), és arra a megállapításra jutott, hogy rosszabbul teljesítettek a tipikus fejlődésű gyerekekhez képest. A szerző úgy véli, hogy a mentális lexikon fejlesztése nem elegendő, ezért az lenne az ideális, ha komplex képességfejlesztésben jártas pedagógusok foglalkoznának az ilyen diákokkal.

A Szóaktiválási folyamatok olvasási nehézséggel küzdő iskolás gyermekeknél (Gósy Mária 1997) című tanulmányból kiderül, hogy azoknál a tanulóknál, akiknél előfordulnak olvasási nehézségek, ott jelentkeznek szóaktiválási problémák is.

Az olvasási zavarok érintik a beszédprodukciós folyamatokat is, ezért ha a diák feleléskor nehezen fejezi ki magát, az nem feltétlenül a felkészületlenségre utal. Ezt részletezik a szerzők 2009-es tanulmányukban (Horváth Viktória – Imre Angéla: A diszlexia tünetei a spontán beszédben).

Az olvasási problémákkal küzdő tanulóknál előfordulnak beszédfeldolgozási zavarok is. A 2006-os számban emellett azt is olvashatjuk, hogy ezeknek a gyerekeknek az akusztikai, a fonetikai és a fonológiai szintjének működése jelentős mértékben elmarad az adott életkorban elvárt szinttől. A cikk (Az olvasászavar és a beszédfeldolgozási folyamatok összefüggései) írója, Imre Angéla rámutat arra, hogy az olvasási zavarral küzdő gyerekek fejlődésének érdekében szükség van célzott fejlesztésre. Ehhez tanácsokat is ad.

A Beszédfeldolgozási nehézségekkel küzdő gyermekek percepciós fejlődésének vizsgálata című 2005-ös tanulmányban a kutatók, Imre Angéla és Gráczi Tekla Etelka a gyermekek egy év alatti beszédpercepciós fejlődését elemezték. Az adatok a gyerekek 60%-ánál fejlődést mutattak, de többüknél egyes észlelési szintek romlottak. A szerzők szerint az otthoni terápia kevés, ezért a pedagógusokat is be kell vonni a fejlesztésbe.

5–9 éves gyerekekkel végzett beszédhang-megkülönböztetési vizsgálatot Gósy Mária (A beszédhangok megkülönböztetésének fejlődése, 2006). Az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy még kilencéves korban sem működik hibátlanul a differenciálás. Emiatt a gyerekek kudarcokat élnek meg, amelyeknek pszichés következményei is lehetnek, ezek pedig hátráltatják a tanulási folyamatokat. Ezért is fontos a gyerekek beszédészlelési mechanizmusának fejlesztése.

A mentális lexikon nemenként és életkoronként érvényesülő sajátságait tanulmányozta Sipos Lászlóné a Verbális asszociációk azonosságának és eltérésének vizsgálata című, 1998-ban megjelent munkájában. Eredményei szerint a nemek közti különbség csak a reakciók mennyiségében szignifikáns. A jelentésbeli társítások esetében pedig az életkori eltérések dominálnak.

Simon Orsolya Egy szöveg értésének és rekonstrukciójának összefüggései című, 2002-ben közzétett vizsgálatának eredményei szerint 11–12 éves korban a gyerekek szövegértési és következtetési képességei kissé elmaradnak a kívánatostól, ezért ezek a képességek még ekkor is fokozott figyelmet és fejlesztést igényelnek.

A szövegértést rontja a rossz hangsúlyozás is, ez derül ki a 2007-es kötetből (Bóna Judit – Imre Angéla: A hangsúlyeltolódás hatása a beszédfeldolgozásra).

A spontán beszéd időzítési zavara: a perszeveráció (Gyarmathy Dorottya 2010) című tanulmányból megtudhatjuk, hogy a hallgató percepciós folyamatait nem befolyásolja az, hogy a hibát kijavítja-e a beszélő vagy nem. Inkább a hibából eredő értelmezési nehézségek befolyásolják a szövegértést.

A jó beszédmegértési képesség az idegen nyelv tanulásához is elengedhetetlen, mert ennek hiányában a nyelvtanulás is nehezebb – olvashatjuk Az anyanyelvi és idegen nyelvi beszédfeldolgozás összefüggései című tanulmányban (Boldizsár Boglárka 2002).

Az idegen nyelvek tanulási nehézségeivel foglalkozott Markó Alexandra is Az idegen nyelvi beszédtervezés stratégiái (2003) című írásában. A vizsgálata egyebek mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy a tanult nyelven másféle nehézségek jelentkeznek a mentális lexikonból való előhívás során, illetőleg más típusú megakadások jellemzőek, mint az anyanyelvben.

A korai gyermeknyelvről jóval több kutatás ismeretes, az idősebb korosztályokkal ritkábban foglalkoznak a kutatók. Erre példa Vallent Brigitta tanulmánya, amelyben középiskolások kommunikációs nehézségeit és a nemek közti különbségeket mutatja ki (Középiskolások spontán narratíváinak jellemzői, 2010). Az eredmények szerint a lányok hosszabb ideig beszélnek ugyanabban a szituációban, illetve a fiúk több szünetet tartanak beszéd közben.

A szófelismerés témakörével Gósy Mária több tanulmányában is foglalkozott. Az eredményei alapján megtudhatjuk, hogy a szünetek hozzásegítenek a szavak felismeréséhez, illetve a kontextushatáson nemcsak szintaktikai, szemantikai tényezőt, hanem időtényezőt is értünk (A lexikai hozzáférés [szófelismerési stratégiák], 1993). A szegmentálás működése a szófelismerésben című, 1994-es cikkében arra kereste a választ, hogy milyen stratégiákat alkalmaz a hallgató a többféleképpen érthető szavak például ősz ül/őszül megértéséhez. A szerző a kísérlete alapján megállapítja, hogy a szegmentálás elsősorban a kontextuson alapul, illetve az akusztikai-fonetikai jellemzők is kulcsfontosságúak a helyes értelmezésben. Egy későbbi tanulmányában Gósy Mária a szófelismerési stratégiákat kísérte figyelemmel. Az eredmények azt a véleményt támasztják alá, amely szerint a szegmentálás elsősorban a kontextuson alapszik. Ennek hiányában valamilyen stratégiát kell alkalmazni a szófelismerésre (A szó felismerése: folyamatok és stratégiák, 1997).

Az eddig bemutatott vizsgálatok egy részét elvégezték kétnyelvűeken is. Navracsics Judit több írásában foglalkozik a kétnyelvűekkel. A Fonetikai kapcsolatok a kétnyelvűek mentális lexikonában (2001) című tanulmányából megtudjuk egyebek mellett azt, hogy a kétnyelvűek mind a két nyelvükből produkálnak válaszokat hangzásbeli hasonlóság alapján. A szerző egy korábbi cikkében kifejti, hogy a kétnyelvűek identitását a nyelv, a család, a környezet és a kultúra együtt határozzák meg („Jó lenne egy szakértőtől megtudni, hogy melyik az igazi anyanyelv” Többnyelvűség és önazonosítás, 1999). A szerző egy másik kutatásában kétnyelvűeknek kellett képek által ábrázolt valóságról beszélniük. Az eredmény szerint az élettapasztalat és az életkor befolyásolja a fogalmi különbségeket, a beszélt nyelv nem (Szólehívás virtuális stimulus alapján, 2003).

A kétnyelvűek beszédtempójáról Menyhárt Krisztinától tudjuk meg, hogy életkori megoszlásban a gyerekek beszéde a leglassabb, az időseké gyorsabb, és a felnőtteké a leggyorsabb (A beszéd temporális sajátosságai kétnyelvűeknél [kisiskoláskortól időskorig], 2000).

A Kétnyelvű gyermekek beszédpercepciós teljesítménye (2005) című cikkében Imre Angéla a GMP-módszerrel vizsgált 50 kétnyelvű gyereket. A vizsgálat során összességében rosszabbul teljesítettek a kétnyelvűek az egynyelvűekhez viszonyítva, de idővel ez a lemaradás kiegyenlítődhet.

Lengyel Zsolt két publikációja nem a beszéddel, hanem az írással foglalkozik. Az írott nyelvi belső (mentális) lexikon kérdéséhez (2001) című tanulmányában a szerző az írástanulásnak a mentális lexikonra tett hatását vizsgálta. Ennek következtében biztosnak tűnik, hogy a belső lexikon átalakul az írástanulás kezdetén. Egy korábbi tanulmányában arra kíváncsi a szerző, hogy a gyerekek milyen tanulási folyamaton keresztül sajátítják el a helyes írást (Az írott szöveg ontogenezisének vizsgálata: szegmentálási és pragmatikai kérdések, 1994).

A pszicholingvisztika témakörébe sorolhatók az afáziás betegek beszédével és terápiájával foglalkozó tanulmányok is. Ezeket nem részletezem, de a következő kötetekben utánanézhet az olvasó: 1993, 1994, 1997, 1998, 1999, 2000.

A továbbiakban azokból a tanulmányokból mutatok be néhányat, amelyekben a kutatók megakadásjelenségeket vizsgáltak. A beszédprodukcióban és -percepcióban is előfordulnak tévesztések és megakadások. A 2004-es kiadványban jelent meg a „nyelvbotlás”-korpusz, illetve az egész kötetet ennek a témakörnek szentelték. Magyar nyelven első ízben jelent meg ilyen jellegű gyűjtemény, és először szembesülhettek a kutatók a téma fontosságával. Gósy Mária bevezető tanulmányából arról értesülünk, hogy a megakadásokat miként kezdték el tanulmányozni. A nyelvbotlásokról már a VIII. században is írtak tanulmányt, az első észlelésen alapuló nagy gyűjteményt pedig Meringer és Mayer készítette 1895-ben. A XX. század második felében már számítógépen tárolt korpuszok alapján vizsgálták a megakadásokat. A spontán magyar beszédben előforduló nyelvbotlások gyűjtése 2001-ben kezdődött Gósy Mária beszédprodukciós kutatásaihoz kapcsolódóan, majd 2002-ben az MTA Nyelvtudományi Intézet Fonetikai Osztályán folytatódott. Az adatokat 12 kategóriába sorolták a freudi elszólásoktól a többféleképpen osztályozható jelenségekig. Ezekről a típusokról rövid leírást olvashatunk, példákkal illusztrálva. A cikk végén a szerző újra felhívja a figyelmet arra, hogy a megakadáskorpuszok alapján statisztikai megállapítások csak a beszédészlelésre vonatkozóan tehetők, de a mennyiségi jellegzetességek jelzésértékűek a beszédprodukcióra nézve is, emellett számos szakterület számára nyújtanak hasznos információkat.

A bevezető tanulmány után következik a „nyelvbotlás”-korpusz, amely 167 oldalon sorolja fel az adatokat. A megakadásjelenségek mellett több esetben fontos információval szolgál az, hogy mit is akart mondani ezzel az adatközlő. Ezeket a kiegészítéseket a példák mellett olvashatjuk. A korpusz azóta is gyarapszik, fejlődik, és minden évben közzéteszik az eredményeket a Beszédkutatás köteteiben. Az összegyűlt tapasztalatok alapján a 2009-es kiadványban a 12 kategóriát 10-re csökkentették, illetve a megakadás definícióját így fogalmazták meg: „a spontán beszéd artikulációs, percepciós folyamatosságát megakasztó, illetve a köznyelvi normának ellentmondó különféle jelenségeket nevezzük megakadásjelenségeknek” (Beszédkutatás 2009: 258.)

Az elszólásokkal Huszár Ágnes két cikkében is foglalkozott. 1998-as vizsgálatában a kísérleti személyeknek nehezen ejthető szavakat kellett kimondaniuk. Ez alapján a nők verbálisan jobban teljesítettek, mint a férfiak (Az elszólásvizsgálat egy lehetséges módja). Egy későbbi tanulmányban a szerző a nyelvbotlások okait kereste (A versengési elv a nyelvbotlások létrejöttében, 2000).

A spontán beszédben előforduló megakadások vizsgálatára a térképmódszert magyar nyelven első ízben Horváth Viktória alkalmazta (Megakadásjelenségek a párbeszédben, 2004). Ennek lényege, hogy a dialógus egyik résztvevője ismeri az útvonalat a térképen – jelen esetben azt, hogy az űrhajós hogyan jut el az űrhajójáig –, és ezt el kell magyaráznia a beszédpartnerének. A vizsgálat eredményei alapján a szerző megállapítja, hogy több tényleges hiba jelentkezett a kísérleti személyek beszédében, mint bizonytalanságból eredő megakadás. Ezt azzal magyarázza, hogy a térkép használata segíti a beszédtervezés kezdeti szakaszait, például a tájékozódási pontok magyarázatához könnyebb a nyelvi formát hozzárendelni. Ez a segítség nincs meg a narratívákban, ahol a bizonytalanságból eredő tévesztések vannak túlsúlyban a hibákkal szemben.

Szabó Eszter a Tabu elnevezésű szókitalálós játék közben ejtett tévesztéseket elemezte. A beszélőknek különféle stratégiákat kellett kidolgozniuk ahhoz, hogy körülírják a kívánt szót, ezáltal nehezebb lett a beszédtervezési folyamat. A szerző végül arra a következtetésre jutott, hogy spontán beszédben stressz hatására nőhet a nyelvi bizonytalanság (Megakadásjelenségek nyelvi játék közben, 2004).

A 2004-es számból tudhatjuk meg azt is, hogy a megakadások milyen összefüggésben vannak a beszélők háttérismereteivel, illetve az elvégzendő feladat nehézségével. Markó Alexandra szerint a feladat nehézsége és ezek áthidalása egyénenként változó, mint ahogy az is, hogy a tervezési problémák milyen beszédjellegzetességekben jelennek meg többségükben (Megakadások vizsgálata különféle monologikus szövegekben, 2004).

Három cikket is olvashatunk Bóna Judittól, amelyekben a megakadásokkal foglalkozik. Első tanulmányában (A beszédészlelési folyamat megakadásai, 2004) a téves észleléseket rendszerezi, fonetikailag jellemzi, példákat mutat be, valamint áttekinti az azokat kiváltó tényezőket. A példaanyag egy kisebb korpuszt tesz ki, amely tartalmazza az eredeti közlést és a téves észlelést is. A szerző 2006-ban A megakadásjelenségek akusztikai és percepciós sajátosságai című tanulmányában a beszédprodukciót elemezte, illetve percepciós tesztet is végzett. A kutatásból többek között azt is megtudhatjuk, hogy a megakadásokhoz gyakran szünettartás társul, de ez nem befolyásolja az észlelést. A percepcióra inkább a megakadás típusa van hatással. A harmadik tanulmányában különböző korú beszélők megakadásait hasonlította össze (Bizonytalansági megakadások idősek és fiatalok spontán beszédében, 2010). Vizsgálatainak eredményei egyebek mellett azt mutatják, hogy az idősek a folyamatos beszédre törekednek, ez lehet az oka annak, hogy náluk hosszabbak a hezitálások. Egy másik különbség az, hogy az időseknél a lexikai előhívás a nehezebb, a fiataloknál pedig a helyes grammatikai forma előhívása.

Részletes tanulmányt olvashatunk az ismétlésről és az újraindításról a 2009-es számban. Gyarmati Dorottyától tudjuk meg (A beszélő bizonytalanságának jelzései: ismétlések és újraindítások), hogy a második kimondás általában rövidebb idő alatt történik, mint az első. Ebből és egyéb összefüggésekből pedig a beszédtervezésre vonatkozó következtetéseket vont le a szerző.

A 2010-ben kiadott kötet egyik tanulmánya  Horváth Viktóriától és Gyarmathy Dorottyától „A lónak is négy nyelve van, mégis megbotlik” – a mentális lexikon útvesztői címet viseli. A cikkírók a téves szótalálásokat és azok javítását elemezték spontán beszédben. Kísérletük eredményei alapján az egyik megállapításuk az, hogy a szótalálások többségükben szemantikai hasonlóság miatt keletkeznek, fonetikai alapon ritkábban. Ennek a magyarázata véleményük szerint az lehet, hogy spontán beszédben arra koncentrál a beszélő, hogy mit mondjon, ezért az azonos szemantikai mezőbe tartozó szavak könnyebben aktiválódhatnak, mint a hasonló hangzásúak.

A megakadások speciális eseteit mutatja be a Kusztor Mónika és Bakti Mária szerzőpáros, akik szinkrontolmácsolt szövegekben vizsgálták ezeket a jelenségeket. A Megakadásjelenségek németre és angolra szinkrontolmácsolt szövegekben (2007) című cikkükben a Pöchhacker-korpuszból kiválasztott tolmácsolt szövegeket elemezték. Kiderült, hogy a szinkrontolmácsolás folyamán jelentkező megakadások nem nyelvfüggőek, hanem inkább szinkrontolmácsolás-függőek. Magas az újraindítások, illetve a grammatikai, morfológiai és szintaktikai hibák száma.

A Megakadásjelenségek a spontán és a szónoki beszédben címmel Laczkó Mária publikált egy tanulmányt 2010-ben. A szerző feltételezése szerint a szónoki beszéd kevesebb megakadást tartalmaz, mint a spontán beszéd. A kísérlet eredményei ezt igazolták is.

3. A Beszédkutatás 2004-től minden évben tudósít a pedagógusjelöltek Kazinczy-versenyéről. Röviden tájékozódhatunk az adott évben megrendezett országos döntőről. Megismerhetjük a verseny kötelező szövegét, amelyet a szöveg elemzése követ. Ez utóbbi igen hasznos, tanulságos, mert segítséget ad a szöveg helyes értelmezéséhez és előadásmódjához. A Kazinczy-versenyekhez kapcsolódóan Molnár Ildikó publikálta tanulmányát 1993-ban, Tévesztés és megakadás kötött szöveg felolvasásában címmel. A szerző leírja, hogy a versenyzőknek kezdetben (1973-tól rendezik meg a versenyt) az volt a céljuk, hogy pontosan olvassák fel a szöveget. A 80-as években viszont előtérbe került a szövegmondás egészének összhatása, illetőleg háttérbe szorult a tiszta artikuláció és a pontos olvasás igénye. A cikkíró az 1992-es verseny felolvasásainak hibáit elemezve azt állapította meg, hogy a leggyakoribb hiba a hasonló hangzású és jelentésű szavak felcserélése volt.

A tanulmánykötetekben a szoros értelemben vett fonetikai kutatások is nagy szerepet kapnak. Jelentős eredmények születtek mind a hangok, mind a beszéd prozódiai jellemzőinek elemzésekor. Ezek közül érdemes megemlíteni néhány témakört a teljesség igénye nélkül. A kutatók vizsgálták a magánhangzók formánsértékeit, a zárhangok néma fázisát, a zárfelpattanást, a hangátmenetek jellemzőit, a hangok egymásra hatásának következményeit. A spontán beszéd jó kutatási alapot nyújt, sok szempontból vizsgálható, például: zaj hatása a beszédre, a svá megjelenési formái és funkciói, alkohol hatása a beszédprodukcióra, a kérdés intonációs megjelenési formái, a szünetek funkciói párbeszédben és monológban, a beszédtempó változásai.

A cikkek közötti böngészéshez nyújt segítséget az MTA Nyelvtudományi Intézet honlapján található összesített tartalomjegyzék (http://www.nytud.hu/oszt/fonetika/bkutbibl.html).

A Beszédkutatás kötetei hűen tükrözik a fonetikai kutatások interdiszciplinaritását. A tanulmányok több tudományterületet érintenek, ezért a pedagógusok is sok hasznos információhoz juthatnak, amelyek segítik őket a mindennapi munkájukban.

Végezetül hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a Beszédkutatás folyóirat 2007-ben bekerült az ESF (Europian Science Foundation) által összeállított listába (ERIH), amelyben a nemzetközi tudományosság szempontjából értékelhető folyóiratok szerepelnek. Ez azért is nagy teljesítmény, mert a publikációk magyar nyelvűek.

Tatár Zoltán: Speech research 

 

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére

Vissza a 2011. 1. szám tartalomjegyzékéhez

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–