Naptár

Kanyó Réka

Beszédkutatás 2011

A Beszédkutatás a beszéd folyamatával foglalkozó kutatók tudományos ülésszaka. Első ízben 1992-ben rendezték meg, majd ettől kezdve minden második évben megszervezték az újabb kutatási eredmények ismertetését és a szakmai tapasztalatcserét célzó konferenciát. A X. jubileumi Beszédkutatás konferencia helyszínéül az MTA Nyelvtudományi Intézete szolgált. A 2011-es évben a spontán beszéd tárgykörét érintő előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők. A kétnapos rendezvényen összesen 33 előadás hangzott el, a poszterszekcióban pedig 4 kutatást mutattak be.

1. kép

A konferencia logója

A konferencián több előadás foglalkozott a magánhangzók spontán beszédbeli megvalósulásaival és jellemző tulajdonságainak az elemzésével. Beszámolókat hallhattunk a gyermekek spontán beszédének vizsgálatáról, a beszélőváltások sajátosságairól és a diskurzusjelölők funkcióiról, néhány kutatás pedig a beszédtechnológia területéről mutatta be a legfrissebb eredményeket. A plenáris előadások a kétnyelvűség és a dadogás témakörében hangzottak el. A következő ismertetés a konferencia számos előadásáról (a teljesség igénye nélkül) ad áttekintést.

Az eseményt Bánréti Zoltán, az intézet tudományos igazgatóhelyettese nyitotta meg. Bevezetőjében a beszédkutatás sokszínűségére, a sokféle szempontú beszédkutatásra hívta fel a figyelmet. Az első nap plenáris előadója, Bunta Ferenc (Houston Egyetem) az angol–spanyol kétnyelvű gyermekek fonológiai fejlődését ismertette. A vizsgálat szerint a kétnyelvű gyermekek ejtésében az s zöngétlen réshangot gyakran helyettesíti a szintén zöngétlen cs zár-rés hang. Az elemzés kitért az æ magánhangzó elsajátítási nehézségeire, és kijelölte a további kutatási irányt.

A kétnyelvűség témakörében Navracsics Judit (Pannon Egyetem) és Sáry Gyula (Szegedi Tudományegyetem) közös munkájának eredményeképpen kaphattunk információt a kétnyelvűek mondatfeldolgozási jellemzőiről, miszerint a mondatértés minőségében nem a nyelv, hanem a nem a meghatározó. Simon Orsolya (Pannon Egyetem) egy magyar–angol lexikális döntési kísérlet tanulságait ismertette, amellyel a kétnyelvű lexikális elérési modellek működési mechanizmusa válhat elérhetővé. A hangszalagműködés sajátosságáról tartott előadásában Markó Alexandra (ELTE) kifejtette, hogy az irreguláris zönge képzése amellett, hogy egyéni sajátosság, eltérést mutat abban, hogy határjelölő eszközként más-más stratégiával hozzák létre az egyes beszélők. Bóna Judit (ELTE) a rövid és a hosszú magánhangzók ejtési időtartamait elemezte. A vizsgálat szerint az idősek és a fiatalok értékei bár mutatnak eltérést, de nagyok az átfedések, mivel az idős beszélők is megkülönböztetik ejtésben a rövid és a hosszú magánhangzókat. Váradi Viola (ELTE) a spontán beszéd lenizációs folyamatainak részeként tárgyalta az egyes beszédhangok törlődésének jelenségét, amely az artikulációs kényelmesség és a perceptuális szeparáció jelenségeire vezethető vissza. A magánhangzó-kutatásokban előadást hallhattunk a CVC kapcsolatok magánhangzóiban lezajlódó formánsmozgásokról, vagyis arról, hogy miként változik a formánsfrekvencia értéke az idő függvényében. Olaszy Gábor, Abari Kálmán és Rácz Zsuzsanna Zsófia (BME, Debreceni Egyetem) megkísérelték modellezni a megfigyelt formánsmozgásokat, ezzel is gazdagítva a formánstérképek számát.

Gyarmathy Dorottya (MTA Nyelvtudományi Intézet) a töltelékszóként és szóhelyettesítőként is használt izé szavunk kétféle funkcióját elemezte. Míg töltelékszó státuszában az izé megakadásként adatolható, és nem javítható, addig szóhelyettesítőként bármelyik szó helyettesítésére alkalmas, és korrigálható. A kutatás kiinduló feltételezése az volt, hogy a kétféle funkciót betöltő izé artikulációja eltérő. Az eredmények alátámasztották a hipotézist, mivel a töltelékszó időtartama hosszabb a szókeresési folyamat miatt, amely egyben időnyerési stratégia is. A szóhelyettesítő izé előfordulása pedig lexikális előhívási problémára utal, így az hibának minősül, és nem megakadás. Szóhelyettesítő funkciójában az izé javítási aránya 50–50% volt. Az elemzések kimutatták, hogy a nők és a férfiak alaphangja egyaránt megemelkedik a tárgyalt szó ejtésekor, bár a férfiak esetében ez az alaphangmagasság-változás nem szignifikáns. Izé szavunk kettős feladata tehát mind időtartamban, mind pedig a nemenként eltérő alaphangmagasság változásában megnyilvánul. Schirm Anita (Szegedi Tudományegyetem) a hát félintézményes diskurzusokban betöltött funkcióit és pozícióit taglalta. Nemesi Attila a társalgási implikatúrák funkcióját feldolgozó kutatásában pedig az implikatúrák és az arculatmunka közti összefüggést vizsgálta. Ironikus megnyilatkozások szupraszegmentális szerkezetét tanulmányozta Erdős Klaudia (ELTE Alkalmazott nyelvészeti doktori program). A kutatás célja, hogy a feltárt prozódiai minták segítségével felismerhető legyen a beszélő ironizáló szándéka. Az eredmények adalékul szolgálhatnak az irónia jelenségének a megértéséhez.

A beszédtechnológia területéről Tóth Bálint és Németh Géza (BME) egy olyan beszédszintetizátorról számolt be, amellyel lehetőség nyílik kis mintavétel alapján is a kívánt beszélő hangját utánzó gépi beszéd megvalósítására. Varga Zoltán (Nemzetbiztonsági Szakszolgálat) az automatikus hangazonosító rendszerek szükségességéről beszélt, amelyek fejlesztésében a nyelvi adatbázisok nyújthatnak segítséget.

Az iskolában létrejövő metanyelvi diskurzusokat vizsgálta Szabó Tamás Péter (MTA Nyelvtudományi Intézet). A nyelvről folyó társalgás kutatása annak feltérképezésére irányul, hogy milyen interakciók jönnek létre a metanyelvi kommunikációban. Az előadás másik kiindulópontja pedig az a feltételezés, miszerint a metanyelv egyben nyelvi ideológia, és így gondolkodásunk elemzésére is alkalmas. Az általános és középiskolás tanulókkal folytatott metanyelvi beszélgetések korpusza az élőnyelv szerkesztési sajátosságainak dokumentumát képezheti, valamint adatbázisként is használható a nyelvi ideológiák tanulmányozására.

Ha a tanári magyarázatot megnyilatkozástípusnak tekintjük, elemezhetővé válnak ennek diskurzuserősítő és álfatikus elemei. Antalné Szabó Ágnes (ELTE) előadásában ezek vizsgálatát követhettük nyomon. A kutatási eredmények a jövőben szükségessé teszik a tanári magyarázat megértésének a tanulmányozását is.

Az óvodáskori beszélőváltások fonetikai szempontú elemzését Szabó Ágnes és Tóth Andrea (ELTE magyartanári mesterképzés) ismertette. Az eredményeket összehasonlították a felnőtteknél megfigyelt értékekkel, és arra a következtetésre jutottak, hogy az óvodás korúak általában több és hosszabb szünetet tartanak, társalgási stratégiájukat pedig a versengés uralja. S. Tar Éva (ELTE) előadásában a 3–6 évesek beszédprodukciójában megjelenő nemi különbségeket feldolgozó kutatást kísérhettük figyelemmel. Imre Angéla (ELTE) a Hegedűs-archívum gyermekbeszélőinek spontán beszédét vizsgálta. Ennek során összevetette a gyermekek beszédtempóértékeit az archívum felnőtt beszélőiével, és ezekben alig volt tapasztalható eltérés. A gyermekek spontán beszédének jelenkori kutatásai megteremthetik az alapjait egy spontán gyermeknyelvi adatbázis megalkotásának.

Beszédhibák fogszabályozó felhelyezését követően is kialakulhatnak. Erről hallottunk előadást Götz Gergely (ELTE Magyar nyelvészeti doktori program), fogorvos tolmácsolásában, aki bemutatta, melyik fogszabályozó-típus milyen hangképzési nehézségekkel jár, mitől függ a készülékhez történő hozzászokás mértéke. Ugyanakkor kitért arra is, hogyan valósítható meg a fogak célzott szabályozásával a beszélő korábbi hangképzési sajátosságainak átalakítása. Svindt Veronika (ELTE Magyar nyelvészeti doktori program) az afáziás betegek nonverbális kompenzációs stratégiáit elemezte, megkülönböztetve a fonetikai, a szemantikai és a pragmatikai kompenzációs eszközöket.

A poszterszekció keretein belül Mészáros Katalin Edit (ELTE magyar nyelv és irodalom mesterképzés) a gyermekek spontán beszédében előforduló megakadásokat és az ezeket kísérő néma szünetek funkcióit vizsgálta. A mentális lexikonhoz való hozzáférés nehézségeit elemezte Gál Georgina (ELTE Alkalmazott nyelvészeti doktori program) különböző korok jellemző szavainak előhívása során, Krepsz Valéria (ELTE magyar nyelv és irodalom mesterképzés) kutatása pedig a térészlelés nyelvi különbségeit taglalta a nemek között.

A pénteki nap plenáris előadásának témája a dadogás volt. Gósy Mária (MTA Nyelvtudományi Intézet, ELTE) és Bóna Judit (ELTE) egy esettanulmány alapján elemezte a megakadásjelenségek gyakoriságát interpretáció, mondatismétlés, felolvasás, társalgás és narratíva esetében. A kutatás fő kérdése az volt, hogy kimutatható-e specifikus mintázat dadogó beszélő megakadásjelenségeiben és zöngekezdési időiben a kommunikációs helyzet függvényében. A vizsgálat eredményei igazolták a hipotéziseket. Spontán beszédben gyakoribb a hezitálás, mint nem spontán beszédben, de az egyes típusok szerint is jellegzetes különbségek voltak adatolhatók. A nyújtások, az ismétlések és az újraindítások gyakorisági vizsgálata kimutatta, hogy az említett megakadások interpretált szövegben jelentkeztek a legtöbbször, és narratívában fordultak elő a legkevésbé. A kutatási eredmények a beszédterápiában hasznosíthatók. Gerliczkiné Schéder Veronika és Vári Nikolett (Nyíregyházi Főiskola) szintén egy esettanulmányban foglalkozott a dadogással. Előadásukban a lovas terápia lehetséges szerepét mutatták be a beszédhiba orvoslásában.

A két nap során elhangzott előadások színvonala és az előadók felkészültsége példaértékű volt. Az előadók között jeles kutatók és oktatók mutatták be munkájukat, valamint kiváló doktoranduszok és MA-hallgatók is lehetőséget kaptak, hogy beszámoljanak kutatásaikról. A vitákban felmerülő kérdések mind újabb és újabb kutatási szempontokat vetettek föl, a konferencia baráti légköre pedig biztosította az igen hasznos gondolatcserét. A következő Beszédkutatás konferencia 2014 októberében lesz.

Kanyó, Réka: Speech research 2011 

Az írás szerzőjéről

Vissza az oldal tetejére