Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

Szili Csaba

Kötelezőkről – röviden

 

Kedves Olvasók, tisztelt Szerkesztőség!

 

Szakmai viták közben újra és újra felvetjük: szükség van-e a kötelező olvasmányokra. A világ megváltozott, a gyerekek is. Sikerül-e egyáltalán elérnünk, hogy elolvassák a feladott olvasmányt, sikerül-e feldolgoznunk megfelelő mélységében, illetve elérjük-e az olvasmánnyal a kitűzött pedagógiai célt: fejlesztjük-e a gyermek készségeit, kompetenciáit, fantáziáját, szélesítjük-e a látókörét, a műveltségét? Vagy egyszerűen megutáltatjuk vele az olvasást, elvesszük a kedvét attól, hogy – hozzánk hasonlóan – felvilágosult, intelligens, széles látókörű emberré váljon? Nem taszítjuk-e ezáltal az oly sokat ostorozott, „gagyi” fogyasztói társadalom, az internetfüggés és/vagy a tévéimádat felé?

Sorakoznak a kérdések, miközben évről évre, hónapról hónapra elérkezünk a tananyagban a kötelező olvasmányokhoz, majd – becsülettel, több-kevesebb sikerrel, de – végigelemezzük ezeket az egyre motiválatlanabb, egyre kevéssé befogadó nebulókkal. Mert hiába a sok-sok kérdőjel – nem kérdés: a diákokat meg kell tanítani az olvasásra, mert olvasni igenis jó dolog. A mai 30-40 évesek már – Maksa Zoltán szavaival – szerves részesei lettek a „vidióta” nemzedéknek, mégis visszatérnek a könyvolvasók táborába, újra felfedezik az olvasásban rejlő szépségeket, izgalmakat – pedig valószínűleg már közülük is sokaknak okozott nyűgös perceket, órákat, napokat, amíg végigrágták magukat az iskolai kötelező olvasmányokon.

Nem lehet kérdés, hogy olvasni hasznos. A kötelező olvasmányokon keresztül végezheti el az oktatás a legfontosabb feladatainak egyikét: alsó tagozatban a tanulás tanítása és a számolás alapjainak elsajátítása mellett kiemelten fontos feladatunk az olvasás-szövegértés fejlesztése. Olvasni hasznos, hiszen a gyermekek felnőve az információik nagy részét még mindig olvasással szerzik (még ha másképpen, képi világgal „megspékelve” is – gondoljunk csak az internetre), ráadásul a szerződések, a banki, ügyvédi, szerződéses ügyletek írásbelisége ma már nagyfokú értő olvasási kompetencia meglétét feltételezi. A kötelező olvasmányok „kötelezősége” ráadásul a munkára való nevelésben is segíti a tanárt, hiszen remekül modellezhet egy esetleges későbbi munkahelyi szituációt: „a főnök rám bíz egy projektet, amelyről be kell számolni, határidőre.”

Elengedhetetlen, hogy a tanulók jó alapokkal rendelkezzenek az olvasás területén – szükség van ehhez a jól megválasztott kötelező olvasmányokra már alsó tagozatban is. A jó alapokra pedig már építhet a felső tagozat: az olvasás-szövegértés fejlesztésén túl nagyobb hangsúlyt kaphat a kötelező olvasmányokon keresztül a fantázia „éberen tartása” (nem fejlesztése, mert sokkal inkább lenne feladatunk a kisgyermek fantáziáját megőrizni), a szókincs, a nyelvi kompetenciák fejlesztése. A gyerekek kamaszodásával (amely egyre korábbra tolódik – korábban érnek) elkerülhetetlen egyfokú önállóság megjelenése az olvasandók kiválasztásában. Így megjelenhetnek az úgynevezett ajánlott olvasmányok, a „kánontól” eltérő, a gyermekek körében népszerű kötetek is. De csak módjával, hiszen ebben az életkori szakaszban is nagyon fontosnak tartom azt, hogy minél egységesebbek legyenek a követelmények, egyenlő legyen a hozzáférés – biztosítva alapfokon az átjárhatóságot, az összehasonlíthatóságot.

A középiskolában pedig már – jó alapokra építve, az olvasást mint örömszerzést megismerő gyerekek körében – az általános műveltség kialakításának legfontosabb eszközei a kötelező olvasmányok. Ezeken keresztül lehetőség nyílik az egyetemes értékek közvetítésére, a nemzettudat formálására és a látókör szélesítésére is.

A kötelező olvasmányok fontosságát bizonyította a múlt évtizedben Magyarországon is megjelent országos felmérés és programsorozat, a Nagy Könyv, amelynek százas listáján és az első tíz helyezettje között is szép számmal találhatunk kötelező és gyakran ajánlott olvasmányokat, sőt feltételezhetjük, hogy a nem kötelezőkhöz is a gyerekkori olvasásélmény, a jó alapok, a jól sikerült kötelezőfeldolgozó órák (és persze nem utolsósorban az elkötelezett pedagógus személyiségek) vezettek el.

Az információs forradalmaknak köszönhetően, a telekommunikáció robbanásszerű kiszélesedésével pedig félő, hogy az olvasás ilyesfajta jelentősége háttérbe szorul: az élményszerzéshez nem kell könyv, ott az internet, a tévé, a DVD, az mp4. A családok szerepét az oktatási intézményeknek nemcsak a nevelésben kell átvenniük, hanem az otthoni olvasást is pótolniuk kell. Ha nem lennének a pedagógusok által adott kötelező olvasmányok, ha nem érnék el a kedves kollégák, hogy ezeket a gyerekek elolvassák, ha nem szánnának rá hosszú, sokszor szélmalomharcra emlékeztető órákat, egy egész generáció maradna olvasásélmény nélkül – nem tapasztalva meg ennek izgalmát, jóságát, hasznosságát (így hátrányba kerülve és megvezetve).

A kötelező olvasmányokra szükség van – nem kérdés! A kérdés sokkal inkább az (és így van már évtizedek óta), hogy mit és hogyan. Konferenciákon gyakran összecsap a hagyományos, központi tanterven alapuló dogma a szabatos, „mindegy, csak olvassanak valamit” elképzeléssel. A kötelező olvasmányok megválasztásának véleményem szerint – mint minden pedagógiai folyamatnak – egyénre, osztályközösségre szabottnak kell lennie. Helyes arányban kell megválasztani a hagyományosan kötelező (pl. Egri csillagok), illetve a bestseller (pl. Harry Potter) irodalmat. A kötelezők tervezésekor figyelnünk kell a nyelvi nehézségek áthidalására és a felgyorsult világunkból adódó terjedelmi korlátokra. A mai gyerekek tevékenységi formái felgyorsultak, sokkal rövidebb szakaszokból állnak, semmi nem köti le őket hosszasan: nem játszanak órák hosszat ugyanazzal a játékkal, de még tévét is távkapcsolóval a kézben néznek, kapcsolgatnak, „szörföznek”. Erre a két áthidalandó területre kiváló vállalkozás Nógrádi Gergely (a kiemelkedően népszerű Nógrádi Gábor gyermekkönyvíró fiának) Klasszikusok újramesélve című sorozata, amelyben a szerző arra tesz kísérletet, hogy mai nyelven, a gyerekekhez kompatibilis terjedelemben népszerűsítse a klasszikus művet, és ezáltal szeretesse meg az olvasást. A nagy vihart kiváltó sorozat bírálói sokan voltak (egy egész generációt említhetünk), akik pedig sokszor – időzavarba kerülve, közép- és főiskolás teendőik feltorlódása miatt – maguk is igen gyakran nyúltak a kötelezők rövidített változataihoz. Talán ez is mutatja, hogy a probléma nem mai.

Az olvasmányok helyes megválasztása mellett legalább ilyen fontos feladat a módszerek megfelelő megválasztása is. Egy-egy olvasmány feldolgozásakor figyelembe kell venni a gyerekek és az osztály képességeit, érdeklődési körét. Nagy hangsúlyt kell fektetni a tanulók motiválására, az érdeklődés felkeltésére. Életkortól függően szabadságot kell biztosítani a könyvválasztásban (a hagyományosan kötelező irodalmi alkotások mellett kapjanak szerepet az ajánlott olvasmányok – de a szabadon választottakkal csínján bánjunk, saját magunkat megkímélve, hiszen nem olvashatunk el időre mi, tanárok sem húsz-harminc művet), továbbá a szempontok megválasztásában. Ehhez az előkészítő munkához ki kellene használni az internet adta lehetőségeket. A feldolgozás folyamán pedig nem kell tiltani a filmváltozatokat, hanem következetesen, összehasonlítva érdemes megvitatni őket. A terjedelem helyes megválasztásakor lehetőség van az otthoni, szünetbeli olvasási helyszíneket sokkal inkább iskolaira, tanóraira cserélni.

Kötelező olvasmányok? Nem kérdés a jelenük, hiszen az új NAT szerint már a „mit?” kérdésében sokkal kevesebb mozgástere lesz a pedagógusoknak. Mielőtt beleesnék abba a hibába, hogy elkezdem felsorolni, hogy „milyen sok”, és „mi maradt ki belőle” – inkább az ebben rejlő lehetőségre hívnám fel a figyelmet. A kötelező olvasmányok fontossága megmarad, az eddig hagyományosan bevált, alapvető értékeket, általános műveltséget közvetítő művek a NAT részei maradtak. A megvalósuló új kerettantervek és az arra épülő tankönyvek tartalma mellett lehetőség lesz az egyén és az osztály érdeklődésének megfelelő tananyag, így kötelező, ajánlott, szabadon választott irodalmi művek feldolgozására a – reményeim szerint – megnövekedő „hasznos” iskolai időben. A kérdés csak az, hogy megtaláljuk-e a módját, hogyan.

 

 

                                                              Tisztelettel:

 

Budapest, 2012. május 25.

 

                                                                                      Szili Csaba

                                                          általános iskolai magyar–történelem szakos tanár

 

Szili, Csaba: Compulsory readings in a nutshell

 

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére

Vissza a 2012. évi 2. szám tartalomjegyzékéhez

 

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–