Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

Christa Dürscheid – Franc Wagner – Sarah Brommer

Wie Jugendliche schreiben. Schreibkompetenz und neue Medien (Kruzslicz Tamás)

 

DE GRUYTER. BERLIN – NEW YORK. 2010. 294 OLDAL

 

Hogyan írnak a fiatalok?

Bevezetés

A digitális kultúra elterjedése sok egyéb mellett hatással van az írásbeli kommunikációs szokásokra is. Új írásbeli kommunikációs színterek jelentek meg (például SMS, e-mail, chat, blog, Twitter), amelyeken sajátos kommunikációs forma alakult ki. A digitális kommunikáció a digitális közegen kívüli nyelvhasználatra is hatással van (Balázs 2005: 45; Kruzslicz 2011). A befolyás különösen erős a „hálózati kultúrában” felnövekvő Z generáció tagjainál, az 1990-es évek szülötteinél (szűkebb felfogás szerint az 1995 és 2009 között születetteknél) (Tari 2011). Ez a korosztály az internet világában szocializálódott, a digitális eszközök használata számukra magától értetődő. A digitális generációnak is nevezett korcsoport tagjai már az iskolába is magukkal viszik a kora gyermekkorukban elsajátított digitális készségeket, képességeket, kulturális szokásokat, amelyeket az iskolának is fontos figyelembe vennie.

A hiperlinkes szöveg megjelenésével, a digitális műfajok létrejöttével új, dinamikus szövegalkotási eljárások születtek meg (Veszelszki 2011: 57). A digitális kommunikáció meghatározó tapasztalata az, hogy sokszor, főleg a digitális média kialakulásával összefüggő, új műfajok, formák használatakor a szövegek írásban keletkeznek, de a szóbeliség bizonyos sajátosságait tükrözik (Balázs 2005: 30). Ezek a jelenségek ki is léphetnek a digitális közegből (Balázs 2005: 49; Veszelszki 2009). A diákok kézzel írott magán- és iskolai szövegeinek hibaelemzése, szövegtani vizsgálata rámutathat olyan tendenciákra, amelyeknek a gyökerei a digitális kommunikáció elterjedésével hozhatók összefüggésbe.

Mindennek a tudományos bizonyítását kísérli meg a Christa Dürscheid, zürichi nyelvészprofesszor és munkatársai által írt kötet, amely egy 2006-tól 2010-ig tartó kutatássorozat eredményeit foglalja össze. A vizsgálat legfőbb kérdése az, hogyan és milyen mértékben van hatással a hagyományos íráskészségre a digitális kultúra korai beépülése a diákok mindennapjaiba. Az anyanyelv-pedagógia az anyanyelvi nevelés számára nemcsak azért fontos ez a könyv, mert a XXI. századi iskolás fiatalok (12–18 éves korosztály) nyelvhasználatát, egészen pontosan írásbeli kommunikációs szokásait mutatja be egy Svájcban végzett, empirikus kutatás alapján, hanem azért is, mert mindezt a felnövekvő generációra jelentős hatást gyakorló digitális kultúra vizsgálatán keresztül, annak hatásait feltárva teszi.

A kutatás bemutatása

A vizsgálat kiindulópontja az a kérdés volt, hogy befolyásolja-e a digitális kommunikáció a hétköznapi, illetve az iskolai, írásbeli kommunikációs szokásokat. A sajtó képviselői között gyakran jelenik meg az a vélemény, hogy az online csevegőprogramok használata rontja a gyermekek szövegkompetenciáját, rombolja a nyelvhasználatukat, emellett gyakran előtérbe kerül a helyesírás veszélyeztetett helyzete is (a The Economist egyik cikkében például „Text messaging corrupts all languages” – idézi Bell–Thurlow 2009: 1038). Ennek az állításnak empirikus bizonyítására, illetve cáfolására vállalkozott Christa Dürscheid és kutatócsoportja.

A kutatók kiinduló hipotézise az általános kijelentés ellentétét állítja, szerintük nincs kölcsönhatás a digitális, szabadidős írott szövegek, illetve az iskolai fogalmazások között. Ennek magyarázatául a kontextus meghatározó szerepét emelik ki. A továbbiakban három hipotézist fogalmaznak meg (Dürscheid–Wagner–Brommer 2010: 7–8):

– A fiatalok a személyes számítógép-használatukban széles körű írásbeli kompetenciákat sajátítanak el és alkalmaznak, és ezeket különböző típusú szövegek alkotásakor funkcionálisan megfelelően használják.

– A digitális, szabadidős szövegek olyan sajátos, a digitális közegből eredő jelenségeket tartalmaznak (például a konceptuális szóbeliség jellemzői, rövidítések), amelyek az iskolai szövegekben nem fordulnak elő.

– A svájci-német fiatalok szabadidős szövegeiben erőteljesen megjelenik a dialektus használata, ez azonban nem befolyásolja az iskolai írásos szövegalkotásukat.

A hipotézisekből kitűnik, hogy a digitális és a hagyományos szövegalkotás vizsgálata mellett helyi sajátosságként kitüntetett szerepet kapott a svájci-német dialektus dokumentálása a fiatalok írásbeli kommunikációjában. Fontos tényező, hogy a kutatás Zug, illetve Zürich kantonokban zajlott, amelyekben a német a többségi nyelv, illetve meghatározó szerepet játszik a helyi dialektus a mindennapi, szóbeli kommunikációban. A hipotézis szerint ez a fiataloknál írásban is megjelenik, de csak a szabadidős szövegekben.

Az adatok 9–11. évfolyamra járó, gimnazista korú diákoktól származnak. A vizsgálatban figyelembe vették a svájci oktatási rendszer sajátosságait, az egyes korosztályok képviselői és mindhárom iskolatípus tanulói egyenlő arányban voltak jelen a mintában. Összesen három korpuszt állítottak össze: egy iskolai szövegekből állót 953 fogalmazásból; egy szabadidős korpuszt 1448 digitális és hagyományos szövegből; illetve egy kérdőíves adatbázist 754 diák és 47 tanár megkérdezésével. A szövegeket két fő lépésben értékelték. Először a kiinduló hipotézisek szemszögéből kialakított szövegleíró modell segítségével deduktív módon, majd ezt követően a megfigyelt jelenségek alapján módosították az elemzés szempontjait, tehát még egy induktív vizsgálatot is elvégeztek. Az annotációs méréseket az Atlas.ti szoftverrel végezték, a kérdőívek adatainak értékeléséhez pedig az SPSS statisztikai szoftvert használták.

A könyv tanulságai

A XXI. század fiataljainak írásbeli kommunikációs szokásait dokumentáló kötet a vizsgálat eredményei mellett értékes anyagot szolgáltat a digitális írásbeliség kutatásához, illetve az írásos szövegekkel operáló empirikus vizsgálatok módszertanához is. A kötet első része összefoglalja azt az elméleti hátteret, amely kiindulásként szolgált, illetve további támpontokat nyújt a digitális kommunikációs és a szövegvizsgálatra alapuló kutatásokhoz (Dürscheid–Wagner–Brommer 2010: 15–81). Az ismertetés ezekből mutat be néhány olyat, amely hasznos lehetne további kutatások tervezésében.

 

Fogalmi kérdések, továbbvezető szakirodalom

Kiemelt hangsúlyt kap a fogalmak tisztázása. Az íráskészség és a szövegkompetencia meghatározásai mellett a szerzők több szövegalkotási modellt felvázolnak, majd rátérnek a különböző nyelvi változatok bemutatására. A vizsgálatok szempontjából releváns a norma, illetve a normakövetés fogalma is. Mind a helyesírás szerepét tekintve, mind a digitális szövegek, illetve ezek hatásait vizsgálva fontos viszonyítási pontként jelenik meg a nyelvi norma kérdése. Ennek szerepét ugyancsak érinti az elméleti rész egy nagyobb fejezete az aktuális szakirodalmi hivatkozásokkal.

Digitális kultúráról, szövegekről szólva elengedhetetlen a média fogalmának a meghatározása. Az egyes médiatípusok áttekintésekor Ottfried Jarren (2003) modelljét helyezik előtérbe a szerzők. Jarren a következő három médiacsoportot különíti el:

– a média mint kommunikációs csatorna (meghatározott jelrendszerek közvetítőrendszere),

– a média mint (komplex) szervezet (szervezett előállító és kódolóállomások),

– a média mint intézményrendszer (norma- és szabályrendszer a modern társadalom stabilizálására).

Ez utóbbi csoportot tekinti a nyelvészeti vizsgálatok kiindulópontjának, ebbe a szabályozási kategóriába sorolja a kommunikációt mint társadalmi tevékenységet.

A digitális kommunikációs szokások tárgyalásakor a kötet bemutatja az elmúlt évek német nyelvterületen végzett statisztikai kutatásait, többek között a 12 és 19 év közötti teljes német lakosságra kiterjedő, minden évben megjelenő, reprezentatív felmérést is (a legújabb: JIM-Studie 2012). A különböző elektronikus kommunikációs formák vizsgálatához nyújt támpontot a részletes bibliográfiai lista, amely szintén a könyv első részében kapott helyet (Dürscheid–Wagner–Brommer 2010: 54–63). Az egyes tételek mellett magyarázatok segítik a tájékozódást a megjelent tudományos munkák között. Az SMS-kutatás alapvető szakirodalmának bemutatása után rövid összefoglaló olvasható az e-mail kommunikációról, illetve a közösségi hálókkal foglalkozó publikációkról is.

 

Szövegvizsgálati módszerek

Az empirikus kutatás szövegeinek vizsgálata a Peter Sieber, svájci nyelvész- és didaktikaprofesszor által elsőként 1994-ben publikált, úgynevezett zürichi szövegelemezési hálózatra (Zürcher Textanalyseraster) épül. Ez a modell lehetőséget biztosít különböző szövegek kvantitatív és kvalitatív elemzésére. Egy szöveg általános leírása mellett (például hossz, felépítés, a téma komplexitása) keretet ad az általános nyelvi norma szerinti nyelvhelyesség felmérésére, a szöveg funkció szerinti megfelelésének (funktionale Angemessenheit) vizsgálatára, valamint foglalkozik az esztétikai minőséggel és egy adott szöveg tartalmi relevanciájával (Sieber 1994: 156).

Ezt a rendszert finomítva, átalakítva jött létre egy négy alapkategóriát magában foglaló elemzési eszköz az írásos korpuszok vizsgálatához. Kutatták a szövegek 1. hozzáférhetőségét, amelyet az iskolai nem iskolai, illetve a nyilvános nem nyilvános skálán értékeltek; 2. a kommunikációs formát (műfajt, funkciót, medialitást); 3. a szövegjellemzőket (tematikus szerkezetet, stílust) és 4. a szöveg megvalósulását (tipográfiát, helyesírást, morfoszintakszist, mondatszerkesztést, szókincset) (Dürscheid–Wagner–Brommer 2010: 91–99). A tipográfia elemzésénél külön kategóriát állítottak fel a különböző grafikai formázási lehetőségek alkalmazására, illetve a különleges jelek, szimbólumok használatára a kézzel írott szövegekben (például nagybetűk egy lexikai egységen belül, nyomtatott írás; morfémaértékű írásjelek, netspecifikus akronimák). Ezek vizsgálata a digitális írásbeliség közvetlen hatását is szemléltetheti.

 

A kutatás eredményei

Az eredmények bemutatásában a szerzők az alaposságra, a részeredmények dokumentálására és a teljes elemzési folyamat áttekintésére törekedtek mind a szabadidős, mind az iskolai szövegek vizsgálatában. Ezt követi a kérdőíves vizsgálat eredményeinek a bemutatása, majd a két szöveges korpusz összehasonlítása. Mindezt figyelembe véve valóban általános képet nyújtanak a fiatalok írásbeli kommunikációs szokásairól, szövegalkotási kompetenciájáról. A részletes bemutatás helyett az ismertetés csak a következtetéseket foglalja össze, majd kitér néhány, ezeken alapuló, a könyv által is tárgyalt didaktikai feladatra.

Az első két hipotézis igaznak bizonyult. A kutatás szerint a fiatalok képesek a megfelelő funkcionális kontextushoz mérten, rugalmasan használni a szövegalkotási kompetenciájukat, illetve nem jelentkeznek feltűnően a normaközeli, iskolai szövegalkotás során a szabadidős írásos szövegeikben előforduló jelenségek. Egyértelmű különbségek mutatkoztak az iskolai és a szabadidős írások között, amelyek alapján jól elhatárolhatók egymástól a vizsgált dokumentumok. A vizsgálatok szerint nem befolyásolják az iskolai szövegalkotást a diákok írásbeli, digitális kommunikációs szokásai sem. Azoknál a tanulóknál, akik sok időt töltenek el írással a digitális közegben (SMS-ek, e-mailek, chatelés), sem jelentkeztek az iskolai szövegeikben a tipikusan ezekre a kommunikációs formákra jellemző nyelvi sajátosságok.

A harmadik előfeltevés a dialektushasználattal kapcsolatban csak részben bizonyult valósnak. Míg a szabadidős szövegekben valóban erősen domináns a dialektushasználat, addig az iskolai szövegalkotásban a lexikai szintet leszámítva ez nem jelentkezik. A nyelvjárási hatás jelentős volt azoknak a svájci fiataloknak a szókincsében, akik standard nyelvi szövegekben olyan nem standard nyelvi lexémákat használtak, amelyeket gyakran a nyelvjárási közegből kölcsönöztek. Ez a hatás közvetve a digitális kommunikáció elterjedésére is visszavezethető. Az írásos, digitális kommunikáció gyakran közelít a mindennapi, beszélt nyelvi használathoz, így jobban terjednek az alapvetően élőbeszédben jelen lévő dialektus írásos alakjai. A fentieknek köszönhetően jelentkeznek nyelvjárási szavak a diákok standard nyelvi írásos kommunikációjában is.

Hogyan lehet tehát röviden arra az újra és újra felmerülő kérdésre válaszolni, hogy hatással van-e az írásos digitális kommunikáció a diákok iskolai szövegalkotására? A svájci kutatás alapján nem állapítható meg ilyen kölcsönhatás, illetve egyértelmű befolyás a két közeg között. A diákok jól elkülönítik a különböző formákat és konvenciókat. Ezzel a megállapítással természetesen nem minősítik a szerzők a szövegek minőségét. Tapasztalataik szerint a helyesírás vagy a kifejezőkészség független a digitális vagy a hagyományos közegtől: aki rossz helyesíró, vagy nem törekszik választékos kifejezésmódra sem privát, sem nyilvános szövegeiben, annak szövegminősége független a szöveget hordozó médiumtól is.

Anyanyelv-pedagógiai feladatok

Habár a fent ismertetett kutatás azt bizonyította, hogy a diákok jól el tudják különíteni a digitális írásbeliség jelenségeit a hagyományosan alkotott szövegek jellemzőitől, és képesek a kódváltásra, ezzel együtt az iskolának is feladata foglalkozni a digitális kommunikációval az anyanyelvi nevelés keretében. A fiatalok írásbeli szokásait vizsgáló, zürichi kutatócsoport egyik tagja, Saskia Waibel különös figyelmet szentelt a digitális kultúra tanórai megismertetésének. Összesen hatvan vendégelőadást tartott tizennégy különböző középiskolában a szövegalkotás és az új média témakörében. Ennek leírását, tanulságait is közli a kötet záró fejezete (Dürscheid–Wagner–Brommer 2010: 229–260).

A digitális kommunikáció tanításának általa ismertetett nevelési alapelvei összhangban állnak a magyar szakirodalom általános anyanyelv-pedagógiai elveivel. Állításai elhelyezhetőek az Antalné Szabó Ágnes által megfogalmazott anyanyelvi nevelési alapelvek rendszerében (Antalné 2011):

– a digitális kultúra mint jelenség integrált témakör;

– a kritikai gondolkodás fejlesztése kiemelt terület (például a hitelesség kérdése);

– a mindennapokban alkalmazható, funkcionális, produktív ismereteket kell közvetíteni;

– kreatív és tevékenység-központú, szövegszemléletű nevelésre van szükség;

– fontos a szociolingvisztikai megalapozottság.

A svájci szerző a módszertani alapelveken túl meg is határozza a digitális kommunikáció helyét a tanmenetben, konkrét javaslatokat ad arra, hogyan építsünk fel tematikus egységeket a mobiltelefonon, illetve hogyan dolgozzuk fel tanórán az internetes írásos kommunikáció témakörét. A szerző számos praktikus ötletet ismertet az „internetralitól” a kooperatív, digitális szövegalkotási gyakorlatokig. A digitális médiára épülő didaktikai megoldásokhoz hasznos támogatást kínál egy internetes linkgyűjtemény, a linkek a digitális kultúrát bemutató német nyelvű oldalakhoz vezetik az érdeklődőket (Dürscheid–Wagner–Brommer 2010: 246–248). Végül két olyan kidolgozott óraterv is olvasható a fenti témában, amelyek magyar nyelvre is adaptálhatók.

Összefoglalás

Kinek ajánlható a Hogyan írnak a fiatalok című kötet? Mindenkinek, akit érdekel a téma, azoknak, akik kíváncsiak a digitális kommunikáció jelenségeire, valamint az írásos kommunikációra gyakorolt hatásaira. A kötet gazdag szakirodalmi hivatkozásai és összefoglalói miatt azoknak is hasznos olvasmány, akik az írásos kommunikációval kapcsolatos kutatásokat végeznek; valamint részletes kutatás-módszertani fejezetei miatt azoknak is, akik bármilyen témájú tudományos kutatás keretében írásos szövegeket dolgoznak fel. Ajánljuk továbbá minden pedagógusnak, aki szeretné megismerni és diákjaival megismertetni a digitális kommunikáció természetét, lehetőségeit. 

 

Irodalom

Antalné Szabó Ágnes 2011. Az anyanyelv-pedagógia és az anyanyelvi nevelés. In: Balázs Géza (szerk.) Nyelvészetről mindenkinek. 77 nyelvészeti összefoglaló. Inter. Budapest. 34–39.

Balázs Géza 2005. Az internetkorszak kommunikációja. In: Balázs Géza – Bódi Zoltán (szerk.) Az internetkorszak kommunikációja. Gondolat Kiadó. Budapest. 25–57.

Bell, Katherine – Thurlow, Crispinl 2009. Against Technologization: Young People’s New Media Discourse as Creative Cultural Practice. Journal of Computer-Mediated Communication. 1038–1049. http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/j.1083-6101.2009.01480.x/full (2013. január 10.)

Dürscheid, Christa – Wagner, Franc – Brommer, Sarah 2010. Wie Jugendliche schreiben. Schreibkompetenz und neue Medien. De Gruyter. Berlin/New York.

Jarren, Ottfried 2003. Institutionellen Rahmenbedingungen und Organisationen der öffentliche Kommunikation. In: Bentele, Günter (Hrsg.) Öffentliche Kommunikation. Westdeutscher Verlag. Opladen/Wiesbaden. 13–27.

JIM-Studie 2012. Jugend, Information, (Multi-) Media. Basisstudie zum Medienumgang 12- bis 19-Jähriger in Deutschland. hg. vom Medienpädagogischen Forschungsverbund Südwest. Stuttgart. (online változat) http://www.mpfs.de/fileadmin/JIM-pdf12/JIM2012_Endversion.pdf (2013. január 10.)

Kruzslicz Tamás 2011. A digitális kommunikáció hatása az élőbeszédre. Magyartanári modulzáró dolgozat (kézirat).

Sieber, Peter (Hrsg.) 1994. Sprachfähigkeiten – besser als ihr Ruf und nötiger denn je! Ergebnisse und Folgerungen aus einem Forschungsprojekt. Sauerländer. Aarau/Frankfurt am Main/Salzburg.

Tari Annamária 2011. Z generáció. Tercium Könyvkiadó. Budapest.

Veszelszki Ágnes 2009. Képírás vagy képes írás? Az infokommunikációs technológia hatása a felső tagozatosok írására. In: Balázs Géza – H. Varga Gyula (szerk.) Ikonikus fordulat a kultúrában. Magyar Szemiotikai Társaság–Líceum Kiadó. Budapest/Eger. 309–333.

Veszelszki Ágnes 2011. Digitális kommunikáció és nyelvtudomány. In: Balázs Géza (szerk.) Nyelvészetről mindenkinek. 77 nyelvészeti összefoglaló. Inter. Budapest. 56−60.

Kruzslicz, Tamás: How do young people write? 

 
Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére 

Vissza a 2013. évi 2. szám tartalomjegyzékéhez  

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–