Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

DOI: 10.21030/anyp.2016.4.7

Adamikné Jászó Anna

Jókai és a retorika (Seres Kristóf)

 

Trezor Kiadó. Budapest. 2016. 264 oldal

 

Adamikné Jászó Anna Jókai és a retorika című könyvéről

 

Adamikné Jászó Anna Jókai és a retorika című könyve korszerű és klasszikus egyszerre, mert egy régi-új módszer segítségével tárja fel egy klasszikus író regényeinek modern vonásait. Elolvasva a könyvet világosan látszik, hogy a filológiai pontosság és a pontos műismeret egyaránt a szerző sajátja. Nem tagadható, hogy Jókai összes művének elolvasása után született a kötet, és az sem, hogy a mai divatos irányzatok helyett a retorikai elemzési módszer segítségével ismerheti meg az olvasó Jókai életművének retorikai vetületét és eddig feltáratlan jellemzőit.

„Jókai az egyetlen író, aki az ország minden helyén egyaránt odahaza van, otthon úgy, ahogy az ember csak otthon lehet, meghitten és oldottan, meleg pillantással. Az embereket és a dolgokat úgy nézi, hogy azok hozzá tartoznak és ő hozzájuk tartozik” – idézi Hamvas Béla A magyar Hüperion című művét a szerző az epilógusban (254). Hasonlóképpen otthon van a magyar történelemben (lásd az ismertetés függelékeként közölt listát), ismeri a magyar társadalom minden osztályát és rétegét, a nemzetiségeket, nyelvüket és szokásaikat egyaránt, a vallásokat és a különféle szektákat, és mindehhez hozzátehetjük a növény- és az állatvilág ismeretét, elég itt csak A csigák regényére hivatkozni.

Jókai Mór regényei manapság méltatlanul háttérbe szorultak. A NAT nem szerepelteti a kötelezők között Jókait, választható – tehát akár el is hagyható – szerző lett. A retorika pedig csak az elmúlt évtizedben került vissza az iskolákba a magyarórákra.

A kötet a klasszikus szerkesztési elvek alapján épül fel. Prológus és epilógus fogja közre a négy fő fejezetet, amelyek Jókai regénypoétikáját, retorikai érvelését, regényszerkezeteit és stílusát tárgyalják. A tanulmány tehát követi a retorika invenció (érvelés), diszpozíció (szerkesztés), élokúció (stílus) felépítését. Minden fejezet összegzéssel zárul, amelyben tömören összefoglalva található a fejezet esszenciája.

A prológus a megírás okait tartalmazza, ezután röviden ismerteti a retorika történetét, a retorikai elemzés módszerét. Kitér Jókai retorikai műveltségére, felhívja a figyelmet a vele kapcsolatos előítéletekre, majd bemutatja a forrásként használt anyagot. Egyszerre van jelen a tudományos kutató alapossága és objektivitása, a Jókait szerető olvasó lelkesülése és a hajdani gimnáziumi tanár szempontrendszere (12).

A Jókai regénypoétikája című fejezet taglalja a Jókai-problémát, a kritikusok sztereotípiáit. A cáfolandó kérdések a következők: Kielégítette a nemzet hiúságát, takargatta önismeretének hiányát? Főnemesek helyett köznemesek? Szemet hunyt hibáink felett? Azonosult osztályával? Szemléletváltozás életművében? Ábrándos illúziókba ringatta az embereket? A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy Jókai regényei románctípusúak, tehát nem lehet számon kérni rajtuk a novel, a realista regény ismérveit (ezzel Nyilasy Balázs tanulmányaihoz csatlakozik). Egyúttal felhívja a figyelmet a Jókai életművével foglalkozó legújabb szakirodalomra, Szajbély Mihály és Fried István könyveire (meglehetősen szomorú, hogy az egyik új, 10. osztályos irodalomkönyvben a Jókai-fejezet a legújabb szakirodalom teljes mellőzésével született meg, ráadásul henye stílusban).

Jókai regényei átfogják egész történelmünket az ősidőktől a jövő századig, ezért a kötet a regényeket nemcsak keletkezésük szerint, hanem cselekményük ideje szerint is kronologizálja. Egyetlen motívumot emel ki – a sok lehetséges közül –, az árulás motívumát, amely regényei egész sorának középponti témája – nem véletlenül, 1849 után. Természetesen több motívumot is ki lehetett volna emelni, de talán ez cáfolja leginkább a régebbi szakirodalomban és az oktatásban kialakult egysíkú és hamis Jókai-képet.

Jókai és generációja még alapos retorikát tanult, éppen ezért az akkori művek megértéséhez és elemzéséhez szükségesek a retorikai ismeretek, a retorikai elemzés. A Jókai és a retorikai érvelés (inventio) című fejezet többrétű. Jókai retorikai műveltségét bizonyítja: kitűnő szónok volt (35 éven át volt parlamenti képviselő), regényeiben sok és sokféle beszédet olvashatunk; retorikai szakszókat fedezhetünk fel a műveiben, és alkalmazza a retorikai (valószínűségi) érvelés módszereit: a példát és az enthümémát, a toposzlogikát, valamint az értékekkel való érvelést. A szerző külön pontban foglalkozik a humor retorikai forrásaival: az érvelési hibával és a manipulációval. Elemzi Jókai különleges „retorikai műveit” is (93–99), amelyek tulajdonképpen retorikai paródiák. Ezek: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból (a törvényszéki tárgyalás és a tekintélyérv paródiája), a Félistenek bolondságai (Cicero-paródia), A három márványfej (disputaparódia az író és képzelt kritikusa között).

A Jókai és a regényszerkezetek (dispositio) című fejezet a regényekben előforduló különböző szerkesztési módokat tárgyalja: bevezeti a lineáris szerkezet egyik lehetőségeként a fraktálszerkezet fogalmát (a fraktálok sajátos szerkezetek, szabálytalannak tűnnek, de van törvényszerűség bennük). Bemutatja a lineáris, a párhuzamos és a keretes szerkezet megjelenését a regényekben, külön alpontokba szedve jellegzetességeiket és különlegességeiket. A bevezetés, a befejezés és a narráció (127–140) sajátos módjai is tételesen felsorolva jelennek meg; a cselekmény elindításának módja: drámai vagy vidám regénykezdet, a főszereplő jellemzése, leírás; a jó, a tragikus és a katartikus befejezések, sőt különleges megoldások, amikor az olvasóra bízza a befejezést, választhat több lehetőség közül, egészen 20. századi módon (Az élet komédiásai). Külön alfejezet szól Jókai zárójeles szerkezeteinek típusairól (feltűnően kedvelte a zárójeles megoldásokat), különösen fontos a Genette-féle narratív metalépszisz megfigyelése, felfedezése a műveiben. A szerző hangsúlyt fektet a regényekben korukat megelőző módon megjelenő intertextualitásra és intratextualitásra. Ez a fejezet eloszlatja az igénytelenül felépített regényekről szóló tévhiteket, mutatja be a tudatos szerkesztést, az újításokat.

A Jókai stílusáról szóló fejezet az alakzatok bravúros használatát és prózájának ritmikusságát, költőiségét hangsúlyozza. A világos, a helyes, az illő és az ékes – tehát a stíluserények vagy stíluskövetelmények – mind Jókai stílusára jellemző jelzők. Fontos szempontok ezek manapság, amikor nem a retorikai és stilisztikai szerkesztettség a legjellemzőbb tulajdonsága azoknak a szövegeknek, amelyekkel a mindennapokban találkozunk. Jókai választékos szókincse csak bővíti az olvasó saját mentális lexikonát. Az egyéni szóalkotások, a szellemes, sokszor tréfás névadás, a tréfás etimologizálás, a szlenges szavak és kifejezések, a gondolat- és szóalakzatok mind olyan retorikai eszközök, amelyeket nem is megtanulni kell, hanem ösztönösen, automatikusan jól kell használni. Ehhez nyújt páratlan segítséget Jókai, és ezt mutatja be szemléletesen Adamikné Jászó Anna. Külön érdekessége ennek a fejezetnek az elsődleges szóbeliség, az élőbeszéd sajátosságainak a felidézése, idegen ajkúak – németek, szlovákok, görögök, örmények, olaszok stb. – magyar beszédének a visszaadása.

Az epilógus figyelemfelkeltés, de felhívás is. Amellett, hogy összegzi tapasztalatait, és bemutatja téziseit, a szerző rámutat arra, hogy Jókai méltatlan helyen van manapság. Jókai regényei érzelemben gazdagok, választékos stílusúak: átfogják egész történelmünket, nemcsak a tájakat, hanem a korok levegőjét, a hajdan volt embereket is megismerhetjük: mindegyik igazi oral history. Az sem mellékes, hogy a monográfia olvasása közben könnyű szert tenni retorikai ismeretekre, az igazi retorikára (mert nemcsak Jókai körül, hanem a retorika körül is sok a félreértés).

 

Kiknek ajánlható Adamikné Jókai és a retorika című könyve? Annak, aki szereti Jókait, és annak, aki nem. Aki szerint kell retorika, és aki szerint nem. Az előbbieket megerősíti, az utóbbiakat meggyőzi. Hogy általa sikerül-e Jókait az őt megillető helyre visszaemelni, nem tudom. Ha csak kicsit is hozzájárul ahhoz, hogy a Jókai körüli káosz renddé álljon össze a fejekben, talán sikerül a magyar nyelv igényessége felé (vissza)lépni. Aki nyitott füllel jár-kel, tudja, hogy erre a lépésre szükség van, a huszonnegyedik órában.

 


 

Magyar történelem

Világtörténelem

 

A magyar nemzet története, 1887

 

Ősidők

A varchoniták, 1852 (Dalma, 1852)

A leaotungi emberkék (elbeszélés)

A honalapítás táján

Bálványosvár, 1883
Levente (színmű), 1898

 

 

 

A három márványfej, 1887

Magyar középkor

Minden poklokon keresztül, 1883

 

A mohácsi vész táján

Fráter György, 1892
A zsidó fiú (színmű), 1843
Fortunátus Imre (elbeszélés), 1851
Páter Péter, 1881

 

A 17. századi Erdély

Erdély aranykora, 1851

Egy hírhedett kalandor a XVII. századból, 1879

A török kori Magyarország

Török világ Magyarországon, 1852–1853
A Damokosok, 1883
A kétszarvú ember, 1851

 

A 17. századi Felvidék

Szép Mikhál, 1877

 

Rákóczi-szabadságharc

Szeretve mind a vérpadig, 1882
A lőcsei fehér asszony, 1885
Rákóczy fia, 1891

 

18. század

Egetvívó asszonyszív, 1902
Gróf Benyovszky Móric életrajza, 1888–1891

Afanázia, hátrahagyott regény
A két Trenk, 1892
Trenk Frigyes, 1893

 

A reformkor

Az arany ember, 1872
Egy magyar nábob, 1853–1854

Kárpáthy Zoltán, 1854
Szomorú napok, 1856 (1848)
És mégis mozog a föld, 1872
A kiskirályok, 1885
A régi jó táblabírák, 1856
Szegény gazdagok, 1860
Mire megvénülünk, 1865
Hétköznapok, 1846
A béka (elbeszélés)
A háromszínű kandúr (elbeszélés)

Szabadság a hó alatt, 1879
A janicsárok végnapjai, 1854
Görögtűz, 1877

A szabadságharc

A kőszívű ember fiai, 1869
Forradalmi és csataképek 1848 és 1849-ből, 1950
Emlékek a szabadságharcról, 1899
Az én életem regénye, 1899
Forradalom alatt írt művei 1848–1849, 1899

Emléksorok 184849-ből, 1980 (1950-ben írta)

Szomorú napok, 1846–1856

Felfordult világ, 1863

 

A szabadságharc után

Egy bujdosó naplója, 1851
Politikai divatok, 1862–1863

A mi lengyelünk, 1903

 

A Bach-korszak

Az új földesúr, 1862

 

A Schmerling-provizórium

Szerelem bolondjai, 1869

 

A szabadságharc utáni évtizedek

Enyim, tied, övé, 1875
Az élet komédiásai, 1876
Akik kétszer halnak meg, 1881–1882

A tengerszemű hölgy, 1890
Börtön virága, 1903
Egy játékos, aki nyer, 1882
Nincsen ördög, 1891
A fekete vér, 1892

 

A 19. század utolsó harmada

Fekete gyémántok, 1870
A lélekidomár, 1888–1889

De kár megvénülni! 1896
A gazdag szegények, 1890
Öreg ember nem vén ember, 1900
Sárga rózsa, 1893

 

A jövő

A jövő század regénye, 1872–1874

Egész az északi pólusig, 1876
Ahol a pénz nem Isten, 1904


Seres, Kristóf: About Jászó Anna′s book: Jókai and rethoric

 

A cikk letölthető pdf-formátumban, oldalszámozással. 

   

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére 

Vissza a 2016. évi 4. szám tartalomjegyzékéhez  

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–