DOI: 10.21030/anyp.2022.2.6

Adamikné Jászó Anna

Humor és retorika az irodalomtanításban. Az érvelés humora Arany, Jókai, Gárdonyi és Móra műveiben (Lőrincz Julianna)

 

ANYANYELVÁPOLÓK SZÖVETSÉGE – IKU. BUDAPEST. 2021. 283 OLDAL

 

A humor és a retorika az irodalomban és az irodalomoktatásban

 

Adamikné Jászó Anna professor emeritus több évtizedes szakmódszertani, retorikai, stilisztikai és nyelvészeti oktatási gyakorlata révén magyartanárok tízezreit készítette fel az oktató-nevelő munkára. Számtalan konferencián szolgálta a tanári továbbképzést is, a Kossuth-szónokversenyek szervezője, előadója és zsűrijének elnöke volt 15 évig. Retorikai, módszertani és nyelvészeti tárgyú könyveit rendszeresen használják a felsőoktatásban.

Az itt ismertetett legújabb tanulmánykötete ugyancsak a magyartanároknak kíván segítséget nyújtani. Szomorú tény ugyanis, hogy a köznevelésben a humor kezd eltűnni a tankönyvekből, és félő, hogy a tanórákról is. A sok tantervi reform, az új tankönyvek szerkesztői elvei, a bennük megjelenő irodalmi olvasmányok nem kedveznek a humornak, pedig ezzel a tanárok elősegíthetnék, hogy a tanulók szívesebben olvassák a kötelező olvasmányokat, és ami még ennél is fontosabb, a szövegértésük javulásához is hozzájárulna.

A könyv öt nagy tanulmányt tartalmaz a humor, a retorika és a kiemelt szerzők irodalmi műveinek a kapcsolatáról. A retorikai ismeretek, különösen az érvelés elsajátítása fontos feladat, hiszen az iskolai fogalmazástanítás része a jó érvelés, nem is szólva a különböző típusú szövegek, köztük az alkalmi ünnepi beszédek szövegének a megszerkesztéséről. A humoros érvelés pedig közelebb hozza a tárgyat a meggyőzendő emberhez.

A könyv első tanulmánya az elmeél, a komikum, a humor és a nevetés témakörét járja körül az ókori klasszikus retorikától napjainkig. Ezt követően a humor fogalmának különböző korokban ismert megközelítéseit tekinti át Adamikné Jászó Anna. Arany János Széptani jegyzeteit kiemelve részletezi nagy költőnknek a komikumról, a humorról, a szatíráról vallott nézeteit. A fejezetet két meghatározó szerző, Sigmund Freud pszichológus és Sík Sándor esztéta humorelméletének rövid bemutatása zárja.

A második tanulmány első felében a szerző megjegyzi, hogy az esztétikai humorfelfogások a klasszikus retorikai irodalomban sokáig nem voltak jelen, de a retorikusok, például Cicero és Quintilianus sokat írtak a szellemességről és a nevetésről. Az ókorban a humor szót még nem használták terminus technicusként, csak a 18. század végére vált műszóvá és így az esztétikai gondolkodásban is kutatott témává. A szerző Arany János epikájában vizsgálja a humort, a derűt és a bölcsességet tartalmazó érvelési módokat. Arany János különválasztja a nevetségest a komikumtól és a szatírától. A humorról a következőképpen ír: „A humor… csak álarcát viseli a nevetségesnek. Alapjában véve fönséges. Nevetséges álarcába rejtezett írás. Élesen különbözik mind a szatírától, mind a komikumtól (Arany János: Széptani jegyzetek, 16. §, idézi: 48). Adamikné Jászó Anna A nagyidai cigányok, a Bolond Istók és más Arany-művekből idéz állításai alátámasztására. Ezt követően Arany János és a retorika kapcsolatáról ír, kiemelve a retorikai érvelést, valamint a humor szerepét a retorikai érvelésben. Bőséges példával támasztja alá a fontosnak tartott retorikai ismereteket, például A nagyidai cigányok, a Buda halála, a Toldi estéje, a Toldi szerelme, A Jóka ördöge, Az elveszett alkotmány című Arany-művekből vett találó példákkal. De nagy segítséget nyújthatnak a magyartanároknak a szövegek szerkezetéből, stílusából fakadó humorról szóló elemzések, valamint a sokféle alakzatra (felsorolás, halmozás, fokozás, ellentét, ismétlés) hozott példák vizsgálata is, a humor kiváltásában betöltött funkciójuk kiemelésével.

A harmadik tanulmány az érvelés humorát mutatja be Jókai Mór regényei alapján. Jókai humoráról a szerző több tanulmányt és könyvet is megjelentett, például a Jókai és a retorika című könyvet, de, ahogy ez a fejezet is bizonyítja, mindig tud újat mondani a témában: „Jókai humora sokkal több forrásból származik, igen gyakran az érvelési lehetőségek tréfás kiforgatásából: ezt kívánom bizonyítani, főleg Jókai és a retorika című könyvem, valamint a megjelent tanulmányok alapján […] Először a példa és az enthüméma megmosolyogtató alkalmazásáról lesz szó, majd a toposzlogika kiforgatásáról, a szerkezet kapcsán csak a zárójelek alkalmazásáról, végül hosszabban stílusáról, főleg stílusa humoráról írok” (91).

A szerző három parodisztikus műben részletesebben elemzi a humoros érvelést. A példa humoráról írva A krák című kitalált történetet vizsgálja. A toposzok humorát többek között az És mégis mozog a föld, az Enyim, tied, övé, a Fekete gyémántok című regényekből vett szemléletes példákon mutatja be. Megállapítja, hogy a Jókai-regények stílusában rejlő humorról keveset írtak, pedig Jókai nagy érdeme, hogy elődeihez képest könnyed elbeszélő stílust teremtett, amelyben a humornak is nagy szerepe van. A világosság stíluserényét a Fekete gyémántok, a Kárpáthy Zoltán című regényéből vett példákon mutatja be Adamikné Jászó Anna, a nyelvhelyesség stíluserényét pedig Az elátkozott család, a Lenci fráter és más elbeszélések című Jókai-művekben elemzi.

A retorikai elocutio fontos része az illőség stíluserénye, azaz mai kifejezéssel élve: a stiláris adekvátság. Jókaira az „áradó szóbőség” jellemző, állapítja meg a szerző. Ez azonban nem funkció nélküli, hanem a témának megfelelő, és ami különösen jellemző Jókai szóhasználatára, hogy az író a magyar nyelv minden rétegéből használ szavakat, sokszor maga is alkot újakat, például A jövő század regényében, de még az általa kitalált technikai újdonságokra, az ezeket megnevező, még nem létező fogalmakra is létrehoz kifejezéseket. Hapax legomenonjai rendkívül szemléletesek, ezekre is számos példát említ a szerző. Jókai enciklopédikus tudással rendelkezett, figyelme kiterjedt a nyelvészetre is, műveiben sok helyen találkozhatunk nyelvészeti megfigyelésekkel. Például A kőszívű ember fiaiban: „Olyan grófhatnám emberek!” (a későbbi úrhatnám szinonimája). Jókai szinonimahasználata is példaértékű. Szellemes népetimológiákkal találkozunk sok művében, például: „Ungvári Anasztáznak hítták a debreceni görögöt. Azaz hogy ő így írta magát, de bíz a köznép csak „ananász”-nak tisztelte” (Egetverő asszonyszív). Archaizmusai is figyelmet érdemelnek, amelyre már Tolnai József felhívta a figyelmet: Egy-egy régi szót annyira megszeret, hogy újra meg újra tollára veszi (1925: 90). Például ilyen a -t képzős igenevek használata: „Ötödik nap délben, a vonat megérkezte után toppant be a szobájába” (Gazdag szegények). Jókai szókincsét vizsgálva az idegen szavak használata is feltűnik, és emiatt a mai olvasó már nehezen olvassa a műveit. Adamikné Jászó Anna a következőket írja az idegen szavak használatáról: „Az idegen szavak gyakoriságát az akkori nyelvhasználat indokolja: az emberek iskolázottságuknál, származásuknál fogva belekevertek idegen szavakat mindennapi beszédükbe” (114). Szép számmal vannak korabeli szlenges szavak, kifejezések is Jókai-regényekben. Például: „Leon úgy kicsípte magát védencével együtt, hogy megakadhatott rajta akárkinek a szeme” (Az élet komédiásai). A frazémákat is példaként említi a szerző, amelyekből Jókainál sokat találunk, kifogyhatatlan a tárháza, ahogyan már Tolnai Vilmos felhívja rá a figyelmet: „A beszélt s az írott nyelv állandó kapcsolatai, a szólások, szóláshasonlatok, közmondások olyan mennyiségben halmozódnak fel műveiben, hogy szinte belőlük is össze lehetne állítani az egész magyar frazeológiát” (1925: 233). Névadásáról sokat írtak a szakirodalomban, a jellegzetes beszélő nevekre is sok példát említ Adamikné Jászó Anna. Például: Ugrik, Bámba, Törköly Tivadar, Etelváry Rafaela, Zárkány Napoleon.

Egy recenzióban felsorolni is lehetetlen azt a stíluseszköztárat, amelyet a szerző bemutat, és sok-sok érdekes példával elemez. Éppen ezért ajánlom a tanárok figyelmébe, hogy a Jókai-anyag tanítása során a szövegek nyelvi-stilisztikai elemeiből kiindulva foglalkozzanak az írásművekkel. Élvezetes órákat lehet tartani például úgy, hogy maguk a gyerekek dolgozzák fel a kijelölt szöveg szókincsét a Jókai-enciklopédia segítségével.

Számtalan retorikai alakzat tárgyalása is szerepel a fejezetben. Szó esik a szónok Jókairól is. Életrajzából tudjuk, hogy évtizedekig volt országgyűlési képviselő. Jókai parlamenti beszédei is humorosak, szellemesek. Adamikné Jászó Anna kitér a Jókai-beszédek általános jellemzésére is, kiemelve az érvelést. A védelmi törvényjavaslat tárgyalásánál, 1868. augusztus 4-én mondott beszédét részletesen is elemzi.

A kötet következő tanulmánya Az érvelés és a stílus humora Gárdonyi regényeiben címet viseli. Adamikné Jászó Anna ebben a fejezetben is az irodalmi szövegek retorikai érvelésében és stílusában megjelenő humorra helyezi a hangsúlyt. Gárdonyi stílusa természetesen más, mint Jókaié, de az „egri remete” regényei sem kevésbé élvezetesek, és ehhez az író humora nagyban hozzájárul.

A szerző a kötet többi tanulmányának retorikai elemzési elvét követve először az érvelés, majd a stílus humoráról szól. Az elemzésekben A lámpás, az Egri csillagok, A láthatatlan ember, Ábel és Eszter, Isten rabjai, Az a Hatalmas Harmadik, Szunyoghy Miatyánkja, Ida regénye, A kürt és a Hosszúhajú veszedelem című Gárdonyi-művek humorát vizsgálja. A bevezetésben kitér a Gárdonyi-regények szerkezetének ismertetésére is. A regények szerkezete egyszerűnek tűnik, tömören egyenes vonalú. Búvópatak-technikának nevezte el Adamikné Jászó Anna a legtöbb regényre jellemző szerkesztési technikát, amelyre a szereplők fokozatos érzékelése a jellemző: „… először alig érzékelhető utalást olvasunk, majd egyre több és fajsúlyosabb utalást. Az egész rendszer jól megszerkesztett fokozás, ezzel együtt indokolása egy végső cselekedetnek, mondhatjuk: konklúziónak. Az utalások jelek, amelyekre ajánlatos az olvasónak figyelni” (220). Ebben a tanulmányban is ír a szerző a retorikai érvelés fontosságáról, az érvek típusairól, a különböző érvekben rejlő humoros lehetőségekről. „A retorikai elemzés szempontjai szerint hozom példáimat, többnyire Gárdonyi jóságos humorára, követem Jókai- és Arany-tanulmányom rendszerét. Először az érvelés, majd a stílus humorára idézek példákat” (217).

A Gárdonyi stílusában rejlő humorról a szerző megjegyzi, hogy mivel Gárdonyi stílusáról Sík Sándor is írt elemző tanulmányt, és Sík részletesen az író regényeinek mondatszerkesztését, szóképzéseit, szemléletes jelzőit, szuggesztív szóképeit és hasonlatait emelte ki, valamint a prózaritmusával is részletesebben foglalkozott (1928: 113–129), ezért ő ezeket a kérdéseket nem vagy csak érintőlegesen tárgyalja. „Bemutatom viszont különleges szavait, a kicsinyítést, a tréfás népetimológiákat és egyebeket, foglalkozom az igenevek érdekes használatával, erre eddig nem figyeltek fel” (234).

Gárdonyi gyakran használ ismert szavakat sajátosan képzett formában. Például: elunakodott, vállintott. Gyakori műveiben a kicsinyítő képzős alakok használata, amelyeket elsősorban a szeretet kifejezésére használ. Megfigyelhető, hogy a nyelvhasználati szokástól eltérően nemcsak főnevekhez, hanem más szófajokhoz is kapcsol kicsinyítő képzőket. Például: „Tálalás előtt Üllei meggyújtotta a karácsonyfa öt-hat szál piroska gyertyácskáját” (A kürt). „S mily kedves-könnyedkén lépdegélt abban a formás topánkában(Hosszúhajú veszedelem). A szerző még számos példát idéz Gárdonyi szokásostól eltérő képzőhasználatára: „Olykor igeképzőkkel fejezi ki a kicsinyítést: „Könnyedkéntlépdikélt, mint a barázdabillegető” (Hosszúhajú veszedelem).

Gyakori az írónál az idegen szavak kiforgatása, amely lehet humoros hatású, bár Gárdonyinál kevesebbszer fordul elő, mint Jókainál. Például: „–Miféle nép az a dardamellák? Én se azokrúl nem hallottam, se az entente néprűl” (A kürt).

Adamikné Jászó Anna részletesen ír az igenevek használatáról, kiemelve, hogy Gárdonyi maga is írt a nyelvművelésről, ilyen témájú könyvében néha ma nyelvművelő babonának minősített megállapításokat is tett, például a létige mellett a-va, -ve képző használatáról megjegyzi, hogy érezni lehet „idegen bűzét”, és ha a beszédben megtűrjük is, írásban kerüljük (Gárdonyi 1938). Helyette más alakokat javasol. A szerző megjegyzi, hogy Gárdonyi előnyben részesíti a -t, -tt igenevet, erre ezért idéz több példát is Gárdonyi regényeiből. Például: „A levelek közül egy nyitottan hevert ott” (Egri csillagok). „Aki ingre-gatyára vetkezetten alszik, az nem tizedes úr, hanem csak Mihály bá” (Egri csillagok). „Átilla választ várt, de Vigilász csak sunyított viaszszinsápadtan, nyaka-behuzottan…” (A láthatatlan ember). A példákat itt is, mint az ismeretés más helyein Adamikné Jászó Anna könyvéből idézzük.

Gárdonyi helyesírásával is foglalkozik a szerző. Megemlíti, hogy sok szót sajátosan ír, például: esső, eggyet, íjja. De a kiejtést követi az író az idegen nevek írásában is. Például: Vigilász, Krizafiosz, Priszkosz A láthatatlan ember című regényében.

Ezt követően a szerző részletesen elemzi az alakzatokban és más stíluseszközökben kifejeződő humort. Példák a hasonlatra mint gondolatalakzatra: „Mosolyogva várta Idát, s büszke nyakkal, mint ahogy páva nézhet a jércére” (Ida regénye); „Gergelynek a szíve kalló-malomként dobogott” (Egri csillagok). Végezetül emeljük ki Gárdonyi regényeiben a szimbólumok használatát, például Az a Hatalmas Harmadik című regényében:

„– Beleszerettél.

– Ez az, amit az úton fontolgattam. Mert megtelt a lelkem vele, mint ahogyan júniusban az olajfa illatával megtelik a levegő. De tudni akartam határozottan, hogy nem az a harmadik hajt-e ismét rabszolgaságba! Tudod, az a hatalmas harmadik, aki nincs, azazhogy van, csak ránk nézve nincs.”

Az író stílusára jellemző a metaforák használata is, amelyek gyakran gúnyos stílusárnyalatúak. Szerepük a környezet jellemzése. Gárdonyi „[h]asonlatai és metaforái erősen kulturális hátterűek, ezt nem vették észre azok a bírálói, akik hiányolták a társadalom ábrázolását. Nagyon is benne van műveiben a társadalmi háttér” (235). Például: „– Minden nő kígyólélek – legyintettem megvetően –, kígyó rózsabokorban” (Szunyoghy Miatyánkja). „A fővárosi nyakkendőlovagok és egyéb lakkcipős kanászok nem ismerik a magasztos szerelmet, az emberi szívnek tiszta mélységeit (Hosszúhajú veszedelem).

A tanulmány különleges értéke a 8 oldalas Melléklet, amely Gárdonyi egyedi szóalkotásaiból készített szójegyzék és a szavak jelentésének magyarázata példákkal.

A tanulmánykötet utolsó tanulmánya Móra Ferenc Aranykoporsó című regényének stílusát elemzi. Móra stílusát sokan népiesnek nevezik, beskatulyázták, pedig „Móra nem tartozott a népi írók mozgalmához, de kétségkívül kötődik a népies irodalmi vonulathoz, azonban nem csak ahhoz. Sokkal összetettebb mind gondolatiságában, mind stílusában, s erre pontosan az Aranykoporsó a legjobb igazoló példa” (265).

A regény címe jelkép. „Ebbe az aranykoporsóba van bezárva minden elveszett érték: a hatalom, a szülői szeretet, a gyermek, a folytonosság, az egész élet” (267). A regény stílusa archaizáló, a különböző hivatalnokok beszéde, a szokások, a rangok elnevezése is ennek bizonyítéka. A mű szerkezetét Adamikné Jászó Anna véleménye szerint a sejtetés gondolatalakzatának ismétlődése fűzi egybe. Az idősíkváltások emlékezések formájában vannak jelen a regényben. Gárdonyi stílusának fontos elemei a metaforák is, amelyek a különböző lélektani helyzeteket teszik szemléletessé, érthetőbbé. Fontos stílusképző elemei a regénynek a mondatszövések is, amelyek a kommunikációs helyzet és a szereplők jellemének függvényében jönnek létre. „Móra hihető dialógusokat alkot, s dialógusai illeszkednek a szereplő társadalmi helyzetéhez és jelleméhez” (272). Az Aranykoporsó izgalmas, ma is aktuális mű, a diákok kereszténységre nevelésében hasznos eszköz lehetne a tanárok kezében. Gárdonyi Géza regényei, különösen az Aranykoporsó a régmúlt eseményeinek, embereinek, erkölcsének megértésében és elfogadásában nyújt hasznos ismereteket a diákoknak.

Jó szívvel ajánlom a munkát minden magyar szakos tanár kezébe, a tanulmánykötet mind elméleti megalapozottságát, mind gyakorlati hasznát tekintve hasznos segédanyag lehet az általános és a középiskolai irodalomoktatásban, valamint az egyetemi magyarszakos tanárképzésben is.

 

Irodalom

 

Adamikné Jászó Anna 2016. Jókai és a retorika. Trezor Kiadó. Budapest.

Arany János 1962. Széptani jegyzetek. In: Keresztury Dezső (szerk.) Arany János összes művei. X. kötet. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Sík Sándor 1928. Gárdonyi, Ady, Prohászka. Lélek és forma a századforduló irodalmában. Pallas Rt. Budapest.

Tolnai Vilmos 1925. Jókai és a magyar nyelv. Magyar Nyelv 21. évf. 85–100.

Tolnai Vilmos 1925. Jókai és a magyar nyelv. Magyar Nyelv 21. évf. 232–246.

Lőrincz, Julianna: Humour and rhetoric in literature and literature education

A cikk letölthető pdf-formátumban, oldalszámozással. 

    

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére 

Vissza a 2022. évi 2. szám tartalomjegyzékéhez

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–