Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

DOI: 10.21030/anyp.2022.2.7

Kontra Miklós – Borbély Anna (szerk.)

Tanulmányok a budapesti beszédről a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú alapján (Jenei Kamilla)

 

GONDOLAT KIADÓ. BUDAPEST. 2021. 355 oldal

 

Tanulmányok a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú alapján

 

A Kontra Miklós és Borbély Anna szerkesztésében megjelent kötet a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú (BUSZI) kutatásainak eredményeit mutatja be, ezen kívül részletes tájékoztatást nyújt a kutatás előkészületeiről, nehézségeiről, a kutatási módszerekről, így a tanulmányokon túl ezek hátterét is igyekszik megvilágítani. A kötetben helyet kapó tanulmányok a BUSZI sokszínűségét jelzik, hiszen több perspektívából és többféle területről kiválasztott kutatások kerültek a válogatásba. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú korpusza a nyelvészet több területének is lehetőséget adott a vizsgálatokra. Bár a BUSZI elsősorban a budapesti nyelvhasználatot helyezte a fókuszába, ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy más, nem a főváros nyelvállapotát érintő kutatásoknak is iránymutatásul szolgálhasson.

A kötet szerkezetét tekintve két fő részre tagolódik: a Bevezető tanulmányok fejezetei legfőképpen a BUSZI alapvető elveit foglalják össze, a kutatás menetét tárgyalják. Az Elemzések című második rész a kutatás elméleti anyagát összegzi: a fejezetek a nyelv különböző szintjein és különböző perspektívákból mutatják be a BUSZI eredményeit.

A Bevezető tanulmányok a Budapesti élőnyelvi kutatások (Kontra Miklós) című fejezettel kezdődik (59–69), amelynek bevezetésében a szerző az élőnyelv fogalmát definiálja, így határozva meg az erre irányuló kutatások – ezzel a BUSZI – alapját: ez nem szűkül le csupán a beszélt nyelvre, amely az élőnyelven belül mint alkategória helyezkedik el. A nyelv és a beszédváltozatok eltérő kutatási diszciplínáit (például leíró nyelvészet, generatív nyelvészet, dialektológia) ismertetve mutat rá az élőnyelvkutatás fő sajátosságára – amely a más szempontokat előtérbe helyező vizsgálatoktól elhatárolja –, a spontán beszéd tanulmányozására. Négy pontban határozza meg a kutatás célkitűzését: (1) Egy olyan beszélt nyelvi korpusz kialakítása, amely rámutat(hat) a budapesti társadalmi rétegek diverzitására a beszéd szempontjából; (2) a beszédváltozatok stílusvizsgálata, ennek kapcsán pedig (3) egy olyan adattár létrehozása, amely (4) biztos alapul szolgálhat a nyelvi változás elkövetkezendő kutatásainak. A BUSZI így szociológiailag értelmezhető vizsgálatként valósulhatott meg. A nyelv és a beszéd kutatása során a mintavétel mikéntje vált lényeges ponttá, hiszen a cél egy, a valóságot reprezentáló adattár létrehozása volt: ennek megvalósítása az adatgyűjtés módszerével, ennek véletlenszerűségével vált kivitelezhetővé. 1987-ben 50 interjút készítettek kvótamintával (10 tanárral, 10 egyetemistával, 10 bolti eladóval, 10 gyári munkással és 10 szakmunkástanulóval), ez a BUSZI-2 vizsgálat. 1988–89-ben 200 interjú készült egy budapesti reprezentatív mintát használva, vagyis a minta tagjai (az adatközlők) nem, életkor és iskolai végzettség szempontjából pontosan megfeleltek az akkori budapesti felnőttlakosságnak. A 200 fős vizsgálat nevei: BUSZI-3 és BUSZI-4. Ebben a könyvben főként a BUSZI-2 elemzései olvashatók. A szerző az adatgyűjtés során felmerülő problémaként tárgyalja a megfigyelői paradoxont, illetve az ennek kiküszöbölésére alkalmazott technikákat. Ezen kívül ismerteti az elicitáció kutatási módszerét a BUSZI-ban, amelynek lényege, hogy olyan adatok gyűjtésére is lehetőség nyíljon, amelyekhez egyébként természetes írott vagy beszélt nyelvi korpuszokból nem lehetne hozzájutni: ilyen példaként említi a kontextus toldalékválasztásra tett befolyásoló hatását. Zárásként a kutatás nyelvi normától eltérő változatokra fókuszáló irányát részletezi, ezzel összefüggésben érintve a hiperkorrekció és a stigmatizáció előfordulását.

A Bevezető tanulmányok című első rész további fejezetei, A Budapesti Szociolingvisztikai Interjú kódolási rendszeréről (Reményi Andrea Ágnes) (70–82), A Budapesti Szociolingvisztikai Interjú (Váradi Tamás) (83–105), Átlagos mondathossz a BUSZI-2-ben? (Kontra Miklós) (106–107), illetve Interjúzás, lejegyzés és kódolás a BUSZI-2-ben (Borbély Anna – Bartha Csilla) (108–142) a BUSZI módszertani kérdéseit helyezik középpontba, tehát bemutatják, hogyan jöhetett létre a kutatás, az ehhez szükséges adatok, illetve miként zajlott ezek feldolgozása.

Az Elemzések a Hangtan fejezeteivel kezdődik. Az első tanulmány Van-e Budapesten zárt ë? (Hattyár Helga – Kontra Miklós – Vargha Fruzsina Sára) címmel (147–164) a BUSZI zárt ë-re irányuló vizsgálatait, a vizsgálatok módszereit részletezi. Az alapvető cél az ë-zők nyelvi hátterének a feltárása volt. Az adatgyűjtéshez fejhallgatós tesztet alkalmaztak: ennek során az adatközlőknek arra kellett válaszolniuk, hogy a zárt ë-s, illetve a nyílt e-s alak között van-e jelentésbeli különbség a hëgyëshëgyes és az értemértëm szópárokban. A vizsgálat 7 fő szempont szerint zajlott, amelyek a következők voltak: 1. az olyan adatközlők elkülönítése, akik percepciójuk szerint a zárt ë-s és nyílt e-s alakot elkülönítik; 2. a budapestiek és a bevándorlók közötti különbségek (nem, életkor és foglalkozás tekintetében); 3. a független változók szerepe a zárt ë és nyílt e megkülönböztetésében; 4. a nyelvi háttér befolyása a bevándorlók esetében; 5. nyelvi háttér befolyása a budapestiek esetében; 6. annak a lehetőségnek a megállapítása, hogy vannak-e „zárt ë-t és nyílt e-t ismerő” adatközlők, valamint 7. a percepció és a produkció viszonya. A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy a címben szereplő kérdés megválaszolásához feltétlenül szükséges az adatközlőket (beszélőket) jellemző független változók, illetve a percepció és a produkció (külön-külön, illetve együttes) vizsgálata, továbbá elengedhetetlen a megfelelő mintavétel: ezeket a tényezőket a BUSZI korpusza biztosította. A kutatás eredményei szerint el lehet különíteni az adatközlők között a zárt ë-t és a nyílt e-t ismerőket. Az eredmények szerint az életkornak nincs hatása, ezzel szemben a nemnek szignifikáns hatása van, viszont a bevándorlás is befolyásoló tényező lehet: a bevándorlók esetében ez – a budapesti adatközlőkkel szemben – a nyelvi háttérnek is köszönhető. A kontextuális stílusok adatai nem az elvártaknak feleltek meg: a beszéd informális jellege nem egyenesen arányos azzal, hogy a beszéd vernakuláris (vagyis ë-ző).

A hangtant érintő másik fejezet, Az l variabilitása öt foglalkozási csoportban. Kutatások a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú beszélt nyelvi korpuszában (Borbély Anna – Vargha András) (165–184), az l hanggal kapcsolatos változatokra irányuló kutatást foglalja össze a BUSZI beszélt nyelvi korpusza alapján. A fejezet a bevezetésében az l hangot nyelvtörténeti szempontok mentén tárgyalja, ezzel rámutat arra, hogy az ómagyar kortól kezdődően jellemző a hang variabilitása: az ómagyar korban meghatározott fonetikai helyzetben az l félhangzós u-vá, ü-vé vokalizálódott a szó hangrendjének megfelelően, így hozott létre a megelőző magánhangzóval együtt diftongust – ez azonban csak szórványosan jelentkezett, és csak meghatározott fonotaktikai helyzetben. Az l variabilitásának magyarázata a fonetikai jellemzőivel függ össze, amelyeket a fejezet részletesen tárgyal. Az l variabilitását a legújabb szociolingvisztikai kutatások társadalmi jelentésűnek feltételezik: a fejezet ennek ismertetésével vezeti be a BUSZI az l variabilitására irányuló kutatását. A formális l kiesésére fókuszáló vizsgálatban 50 adatközlő 5 különböző foglakozási csoportból vett részt: a kutatás eredményei a beszélői csoportok heterogenitására mutatnak rá, egyúttal azonban arra is, hogy a formális l-kiesés összefügg a vizsgált foglalkozási csoportokkal.

Az Alaktan rész első fejezete „Abban a farmerba nem mehetsz színházba”. A (bVn) variabilitásának vizsgálata a BUSZI tesztfeladataiban (Mátyus Kinga – Bokor Julianna – Takács Szabolcs) (187–200) a (bVn) toldalék változó használatának befolyásoló tényezőit (társadalmi háttér, stílus) igyekszik feltárni. A toldalék [bVn] változata a sztenderdként feltételezhető, míg a [bV] nem sztenderdként: a tanulmány szerzői a két típus váltakozásának megfigyelése mellett olyan elemzésre törekedtek, amely rávilágíthat arra is, hogy e váltakozások esetében van-e következetesség, és ha igen, milyen tényezők váltják ezt ki. Szempontként érintették továbbá az előfeszítés (vagyis van-e befolyása az ingadozó toldalékolású tövek esetében a megelőző szó toldalékának az adott tő toldalékának a magánhangzójára) lehetséges hatását a váltakozó toldalékolásra nézve. A kutatáshoz a BUSZI-2 tesztfeladatos adatait elemezték. A (bVn) változó használatát 5 foglalkozási csoportban vizsgálták. A kutatás során két módszert alkalmaztak, hogy megállapítsák, összefügg-e a használt változatok aránya az adatközlő társadalmi státuszával: a Kruskall–Wallis-tesztet, illetve a kereszttáblás elemzést – az előbbi eredményei szerint a gyári munkásokra jellemzőbb a nem sztenderd változat használata, míg az utóbbi esetében nem volt kimutatható szignifikáns különbség. A kutatás másik kérdése arra fókuszált, hogy a tesztfeladatok befolyásolják-e azt, hogy mely változatot választják az adatközlők. Egyfelől arra keresték a választ a sztochasztikus homogenitás vizsgálatával, hogy a feladattípusokban kapott sztenderd változatok arányai megegyeznek-e. Másrészt a BUSZI-2 korábbi adatait felhasználva összehasonlító vizsgálatot végeztek a (bVn) változó megjelenésére vonatkozóan a tesztfeladatokban és az irányított beszélgetésekben. Az eredményeik azt mutatják, hogy a tesztfeladatokban gyakoribb előfordulású a sztenderd toldalékváltozat használata. A toldalékváltozat használatát a következetesség szempontjából is felmérték, ez a különböző társadalmi szempontok, illetve a feladatok típusa alapján különböző eredményeket hozott. Mindez azt bizonyítja, hogy ezeknek a szempontoknak a hatása a következetességre nézve nem szignifikáns. Az előfeszítés vizsgálatakor a farmer szavas itemekben a szerzők a következőket találták: Ebben a farmer... [ben: 60%, ban: 40%] jól nézel ki vs. Abban a farmer… [ban: 61%, ben: 39%] jól nézel ki.

Az alaktan tárgykörébe tartozó másik fejezet, a Két morfológiai változó variabilitásának statisztikai és szociokognitív elemzése a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú beszélt nyelvi korpuszban (Borbély Anna) (205–225) a -nák/-nék rag, illetve a jöttök ~ jösztök szópár sztenderd és nem sztenderd váltakozását ismerteti a beszélő státuszának és a beszédhelyzet formalitásának a szempontjából, kísérletet téve egy statisztikailag megragadható rendszerszerűség reprezentálására. A tanulmány a nyelvi változás korai kutatásainak szemléltetésével kezdődik, amely a labovi hagyományra tekint vissza, majd a nyelvi változás kortárs kutatásait illusztrálja – utóbbi esetben az Eckert által meghatározott három hullámot részletezi, amelyek során olyan elméleti kereteket állítottak fel, amelyek a társadalmi jelentést megfoghatónak képzelik el a szociolingvisztikai variációkban. Az első hullám elmélete az összefüggést a nyelvi változók és a makroszociológiai kategóriák között látta. A második hullám etnográfiai módszerekkel igyekezett feltárni a helyi alkategóriákat, amelyek a tágabb kategóriákban élnek, a harmadik hullám során felállított elmélet pedig a variabilitást mint a nyelv alapvető jellemzőjét tárgyalta, amely így egy társadalmi szemiotikai rendszerként értelmezhető. Ezt követően a szaliens változók fogalma kerül előtérbe, amelyhez a szerző Jensen definícióját használja. Ez alapján a változók a társadalmi értékek bizonyos helyhez társított nyelvi formáiból származhatnak – ennek bevonásával pedig egy szociokognitív irány is hozzáadódik a kutatáshoz. Az elméleti háttér felvázolásának zárásaképpen a sztenderd nyelvi ideológiát ismerteti, ezzel vezetve be a kutatás középpontjába helyezett (-nék) toldalék eltérő használatát (és megítélését: a [nék] a sztenderd, míg a [nák] a nem sztenderd változat) és a (jöttök) variabilitását. A szerző a konkrét kutatás bemutatása előtt a vizsgált morfológiai változókra vonatkozó szakirodalmat tekinti át. Kérdései arra irányultak, hogy a váltakozások jelölnek-e társadalmi rétegződést és kontextuális stílusokat, továbbá az adatközlők tudatosságára helyezte a hangsúlyt a változók tekintetében (vagyis a sztenderd nyelvi ideológia hatására). A kutatás korpuszául a BUSZI szolgált: az 50 adatközlő 5 társadalmi csoportból került ki.

A Mondattan nyitó fejezete Az -e kérdőszó és a budapesti nyelvhasználat. Minta érték nélkül (Kassai Ilona) (229–233) a BUSZI kvótainterjúit vizsgálta az -e kérdőszó vonatkozásában. Ehhez a tesztszerű rész mondatkiegészítésre irányuló feladata szolgált korpuszként. Ennek alapján a kérdőszó mondatbeli helyének a nem norma szerinti elmozdulásáról lehet információt nyerni, ezen kívül a vajon kérdőszó hatása vizsgálható abban a tekintetben, hogy megjelenésével eltűnik-e az -e kérdőszó. A fő kérdés arra irányult, hogy az 5 foglalkozási csoportból kik választják (vagy nem választják) a normától eltérő helyen lévő -e kérdőszós alakot, illetve hogy a vajon-t tartalmazó kérdések esetében van-e példa a kérdőszó kihagyására. A kutatás adatai azt mutatják, hogy a foglalkozási csoport és az -e kérdőszó használata összefügg egymással. A vajon-t tartalmazó mondatok esetében pedig az -e kérdőszó kihagyásának az oka az, hogy a vajon is kérdőszó, így egy másik kérdőszó használata nem indokolt.

A másik mondattani fejezet Loss of Agreement between Hungarian Relative Pronouns and their Antecedents (Daniel Szeredi) címmel (234–246) a magyar főnévi vonatkozó névmásokat középpontba helyező kutatást ismerteti, amelynek alapja a BUSZI-2 korpusza. A kutatás fókuszába bizonyos mondattani és szemantikai jellemzők hatása került, amelyek e névmások használatában eltérő használatot alakíthatnak ki. A névmások vizsgálatát 5 társadalmi csoportból származó 50 adatközlő adata biztosította. A vizsgált szófajok használatáról a szerző megállapítja, hogy a köztük lévő választást három tényező irányítja: 1. a visszautalás tárgya (antecedens) élő-e, 2. a vonatkozói mellékmondat típusa, 3. az antecedens specifikussága. A sztenderd nyelvhasználat ennek alapján határozza meg a vonatkozói névmások (helyes) használatát. A kutatás arra irányul tehát, hogy az eltérő társadalmi csoportból való adatközlők milyen mértékben igazodnak a vonatkozói névmások használatakor a sztenderd által helyesként minősített változatokhoz. Az eredmények azt mutatják, hogy az amely használata egyre ritkább, és az adatközlők olykor archaikusnak minősítették; az ami-vel kapcsolatban pedig azt lehet megállapítani, hogy további kutatások szükségesek ahhoz, hogy minél pontosabb kép rajzolódhasson ki az adatközlők nyelvi attitűdjéről.

A Szókincs tárgykörébe tartozó Szócsinálás (A motiváció szerepe egy ismeretlen tárgy megnevezésében) (Kontra Miklós) fejezet (249–258) ugyancsak a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú vizsgálatát mutatja be: az adatközlőknek egy számukra ismeretlen tárgyat (mai nevén: kapocskiszedő) kellett megnevezniük. A kutatásban 50, öt különböző társadalmi csoportból kijelölt adatközlő vett részt. A vizsgálat három szakaszban történt: először úgy kellett megnevezni a tárgyat, hogy akkor látták először, másodjára a terepmunkás mutatta be a tárgy működését, harmadszor pedig először azokat a lexémákat nevezték meg, amelyek várhatóan felhasználhatók a tárgy megnevezésében (ezek a tűzőgép és a kapocs voltak, amelyeket a terepmunkás mutatott fel számukra), és csak ezután kellett a konkrét tárgyat megnevezni. A kutatás tehát az elnevezés kialakulásának folyamatát vizsgálta: a szerző az ezzel kapcsolatos megközelítések tárgyalása után – amelyek elsősorban nem tudatos folyamatokként írják le a megnevezés lépéseit – azt állapítja meg, hogy a vizsgálatban a saussure-i értelemben vett motiváció növekedett, tehát az adatközlők egyre tudatosabban próbáltak megnevezést adni a tárgynak. A kutatás tehát a vizsgált szó esetében a spontán névadás folyamatait, illetve az ezzel összefüggésben álló szemantikai motivációt helyezte a fókuszba.

A Stílus fejezetét a Stílus a szociolingvisztikában, stílus az interakcióban. Nyelvi variabilitás és társas jelentések a szociolingvisztika társas-konstruktivista stílusvizsgálatában (261–296) című írás alkotja (Bartha Csilla – Hámori Ágnes). A szerzők a stíluskutatás magyar vonatkozású történeti előzményeit mutatják be (strukturalista alapú, „hagyományos” funkcionalista, illetve a funkcionális-kognitív irányzat), így vezetve be a kutatás elméleti hátterét, amely az előbbi megközelítésekkel szemben a nyelvi variabilitást, illetve a társadalmi struktúra és a társas interakció összefüggéseit is előtérbe helyezi. A stíluskutatás szociolingvisztikai irányának két fő tendenciája írható le: a variacionalista és objektivista, illetve az interakcionális és a társas konstruktivista. A társas konstruktivista megközelítés a stílust a társas valóság létrehozásának eszközeként (az interakcionális stilisztika terminusával: „styling”), e gyakorlatokat az egyéni identitás és a társas viszonyok dinamikus konstruálásának a keretében vizsgálják. Az elméleti háttér ismertetését követően a kutatás bemutatása következik: ez a BUSZI 14 interjúján alapszik, amelyekből a stílus vizsgálatának céljából három tematikus részt emeltek ki a szerzők. Nem csupán a szokásos nyelvi szinteket vizsgálták, hanem konverzációs jelenségekre is kitértek, és rámutattak arra, hogy ezeknek is van stilisztikai relevanciája: a nyelvi szintek egymással összefüggnek, így a jelentésképzésben együttesen vesznek részt. Az interjúkban megfigyelhető „társalgási stílus” a beszélgetések kezdetén alakult ki: ez részben változatlan maradt, részben pedig átalakult. A stílus sokfélesége bizonyos témákhoz kapcsolódóan volt jelen (ilyen a halálveszély, a kisebbségekre vonatkozó témák, illetve a magánéleti témakör), ezeket a nyelvhasználat számos tartományában egyszerre lehetett megfigyelni. A téma függvényében a diskurzusjelölők is változtak: egyrészt az előbb említett témaköröknél volt magasabb a számuk, különösen érdekes azonban, hogy milyen funkcionális változásokat lehetett megfigyelni: a biográfiai részeknél a kommunikációszervező diskurzusjelölők váltak gyakorivá (hát és tehát), az etnikai és a halálveszély esetében pedig a pragmatikai-interakciós diskurzusjelölők (például szóval, úgyhogy). A szerzők a társas stratégiák közül a tanulmány fókuszát jelentő arcvédő és -megjelenítő stratégiákat emelik ki. Összefoglalva a szerzők megállapítják, hogy a jelen kutatás is a stílus interakcionális szociolingvisztikai elemzésének a relevanciáját bizonyítja, illetve a fejezet kitekintő részében olyan további fogalmakat ismertetnek, amelyek a stílus vonatkozásában különösen lényegesek: ilyen a Gumperz által meghatározott repertoár, illetve Vertovec szuperdiverzitás-fogalma.

A Diskurzus fejezet írásának a címe: A beszédmódók dinamikája az interakcióban: a beszédalkalmazkodás-elmélet lehetőségei a társas nyelvhasználat vizsgálatában (Bartha Csilla – Hámori Ágnes) (299–311). Ez a munka a stílus kutatásának történeti ismertetése után az elméleti keretet tárgyalja, amely a társas konstruktivista szociolingvisztikához kapcsolódik, központi szerepbe pedig a beszéd- és stílusalkalmazkodás jelenségeit helyezi. A beszédalkalmazkodás-elmélet lényege, hogy az interakciós partnerek hozzáigazítják a beszédüket a címzetthez (vagy ahhoz a beszédmódhoz, amelyet neki tulajdonítanak): de mindez nem csak egy címzettre korlátozódhat, az alkalmazkodás irányulhat például a hallgatóság, a jelenlévők felé. Az elmélet a nyelvre interakcióként tekint, így a társalgást a nyelvhasználók és a szövegek interakciójának tartja: ebből következően az alkalmazkodás, illetve divergencia jelentéshordozó aktusokká válnak. A szerzők a BUSZI-ban a beszédalkalmazkodást a terepmunkások nyelvhasználatán keresztül vizsgálták: arra keresték a választ, hogy más-más adatközlőkkel készített interjúkban van-e jelentős eltérés egy-egy terepmunkás beszédmódjában. Az írás ezen túlmenően a beszédalkalmazkodás dinamizmusát is érinti: ezt jogi diskurzusok vizsgálatán keresztül prezentálja.

A Varia első fejezetében, a Megjegyzések a BUSZI-2-beli nyelvi bizonytalanságról (Kontra Miklós) (315–324) a szerző Labov vizsgálatai alapján a nyelvi bizonytalanság típusait ismerteti: a manifeszt bizonytalanságot, amely során a beszélő bizonytalansága nyílt, tehát ezt elismeri, illetve a látens bizonytalanságot, amely a valós nyelvhasználat és az erről való vélekedés eltérését mutatja. A BUSZI kutatásában a nyelvi bizonytalanságot két teszttel tanulmányozták: egy magnetofonos teszttel, amelyben a lejátszott szópárok (összesen 8) esetében a helyes alakváltozatot kellett kiválasztania az adatközlőnek, a másik tesztben pedig arra kellett válaszolnia, hogy ő maga melyik alakot használja. A kutatás eredményei szerint eltérő szópárok esetében más-más a bizonytalanság aránya, továbbá az adatközlők társadalmi státusza befolyásolja a nyelvi bizonytalanságukat is. A Varia másik fejezete, a Mustra a BUSZI-2 kétdimenziós tesztadataiból (Kontra Miklós) (325–332) négy független változót vizsgált a BUSZI-2 szóbeli mondatkiegészítő feladataiban. Ennek alapján a legjelentősebb hatása a foglalkozásnak volt, olykor azonban az életkor, a nem, illetve a bevándorlás is befolyással lehet a nyelvhasználatra nézve.

A kutatások eredményei a budapesti nyelvállapotról rajzolnak képet, ám ezek további vizsgálatok alappillérei lehetnek. A hagyományos elméleti kereteken túlmutató új szociolingvisztikai megközelítések bevonása pedig tágabb perspektívát nyithat a budapesti nyelvi állapot elemzésének, mintegy iránymutatásul szolgálva a leendő kutatásoknak – ehhez pedig támaszként szolgálnak a módszertani kérdéseket tárgyaló, a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú előkészületeit ismertető fejezetek. Mindezek jól illusztrálják azt, hogy a BUSZI korpusza a nyelv minden szintjén lehetőséget biztosított a vizsgálatokra, így jelentőségét az is alátámasztja, hogy nem csupán egy részterületre korlátozódó nyelvi adattárat hoztak létre, hanem a kutatások széles körének nyitottak teret, illetve adtak iránymutatást is.

Jenei, Kamilla: Studies based on the Budapest Sociolinguistic Interview

A cikk letölthető pdf-formátumban, oldalszámozással. 

    

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére 

Vissza a 2022. évi 2. szám tartalomjegyzékéhez

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–