Naptár

Szathmári István

Hogyan elemezzünk verset? (Boda István Károly – Porkoláb Judit)

AZ ÉKESSZÓLÁS KISKÖNYVTÁRA 17.

Tinta KÖNYVKiadó. Budapest. 2011. 137 oldal

Műelemzés felsőfokon

Szathmári István kismonográfiája a verselemzés és -értelmezés örvendetesen sokszínű és változatos hazai irodalmát egy – bizonyos értelemben hiánypótló – művel gazdagítja. A könyv közérthető és élvezetes módon, de a tudományos igényesség messzemenő szem előtt tartásával tesz kísérletet a funkcionális stilisztika elméleti és gyakorlati eredményeinek alkalmazás-központú összegzésére, valamint hasznosítására a verselemzés gyakorlatában. A vers- és a stíluselemzés szerteágazó kérdéskörének ilyen módon történő megközelítése már önmagában is számot tarthat a téma iránt érdeklődő szakemberek és hallgatók-diákok érdeklődésére. De mindezt tovább erősíti az, hogy a könyv a magyar stilisztika egyik legismertebb művelőjének, Szathmári Istvánnak a tollából született, aki az Alakzatlexikon főszerkesztőjeként az utóbbi évek alighanem legjelentősebb stilisztikai-nyelvészeti vállalkozását valósította meg.

„Ismeretes, hogy – röviden – a költői nyelv implicit módon, azaz áttételesen, rejtve közli mondanivalóját. Hogy megérthessük, sőt élvezhessük a költeményt, explicitté kell tennünk. Erre való a megfelelő vers- és stíluselemzés” (7). A könyvben bemutatott tizennégy verselemzés a francia explication de texte elsődlegesen műközpontú elemzési módszertanát követve arra törekszik, hogy „a vers minden részlegének (szavaknak, kifejezéseknek, nyelvi és stiláris jelenségeknek stb.)” utánajárjon, és ezáltal „a versnek egyetlen eleme se maradjon megvilágítatlanul”. Mivel „a versek világa, nyelve különbözik egyéb szövegekétől”, a verseket „részleteiben és egészében magyaráznunk, értelmeznünk” kell – vagyis „verselemzésre, stíluselemzésre feltétlen szükség van” (12).

A monográfia első részében a szerző rendkívül tömören – mintegy tizenöt oldalon – összefoglalja azokat a szempontokat, amelyeket a későbbi verselemzésekben érvényesít. A verselemzések módszertani kiindulópontja a funkcionális stilisztika. Ami az alapfogalmakat illeti, a meghatározások világosak és szemléletesek, például „a stílus a kommunikációs helyzetnek megfelelő beszédváltozat”, „a nyelv anyagraktár és egyben lehetőség; a beszéd, a stílus, a szöveg pedig megvalósulás” (13). A középpontban a funkcionális stilisztika alapvető kérdése áll: „hogyan jön létre a stílus? Válogatással és elrendezéssel” (13). A válogatás lényege a kommunikációs helyzetnek megfelelő nyelvi változat kiválasztása a különböző konnotatív jelentéssel és/vagy stílusértékkel rendelkező lexikai és grammatikai szinonimák közül. Tömören megfogalmazva: „a funkcionális stilisztika alapja a szinonimitás”, amely „minőségileg és mennyiségileg legmagasabb fokon a szó- és kifejezéskészletben jelentkezik” (19). (A nyelvi jelenségek stílusértékeit a szerző stílusszintek szerint osztályozza, ezt alább részletesen is áttekintjük.) Az elrendezés pedig a mondatok, a szövegrészek és a szövegegész felépítését jelenti a kiválasztott nyelvi-stilisztikai eszközök (szavak, kifejezések stb.) segítségével.

Gyakorlati szempontból jelentős segítség, hogy a szerző „a funkcionális stilisztika alapján álló vers-, illetve stíluselemzés” lépéseit pontosan rögzíti. Ezek a lépések röviden a következők:

a) a vers létrejöttének (a keletkezés körülményeinek stb.) feltárása;

b) a vers értelmezése (üzenet, mondanivaló stb.) – ezen a ponton az üzenet körvonalazása történik meg, de erre a lépésre majd vissza kell térnünk, „miután részleteiben is értelmeztük a verset [...] az explication de texte követelményeinek megfelelően” (25);

c) a vers jellemző stílusának, stílusvonásának meghatározása (pl. korstílus, stílusirány, jellemző stilisztikai sajátság stb.);

d) a vers szerkezeti felépítésének felvázolása;

e) a vers egyes elemeinek, jelenségeinek részletes elemzése (a megfelelő stílusszinteken jelentkező stílusérték, stilisztikai funkció meghatározása).

Mindezek a lépések lényegében az explication de texte módszer „sens littéral” (betű szerinti) értelmezésének felelnek meg; ilyen értelemben a vers értelmezése, „a vers üzenetének körvonalazása”, a többi lépés szükségszerű előfeltétele, egyfajta értelmezési paradigma megállapítása, amely mintegy „megelőlegezi” az elemzés következő lépését, és amelyre később vissza kell térnünk. A betű szerinti értelem feltárása után ugyanis a verselemzés „második része” következik, a korábban feltárt és „átérzett” tartalmak összegezése, a „sens littéraire” (irodalmi értelem) meghatározása – azaz a vers mint szövegegész irodalmi-esztétikai értékelése (26).

Hasznos áttekinteni a legfontosabb verselemzési szempontokat a szerző által felsorolt stílusszintek szerint csoportosítva (15–25). Ebben nyilvánvalóan nem törekedhettünk teljességre; mindamellett az a néhány példa, amelyet alább megadunk, világosan jelzi, mekkora tudásanyag rejlik a monográfiában. A példák fontosságát egyébként kiemeli, hogy az egyes verselemzési szempontok a leghatékonyabban ezeket alapul véve alkalmazhatók a gyakorlatban – kiindulási pontnak, mintának tekintve őket, és hasonlókat keresve, illetve a verselemzés során kiegészítve a listát az elemzett versre, költőre és stílusvonásra, stílusirányra jellemző példákkal (7). (Ez a módszer véleményünk szerint kiválóan alkalmas a különböző versek közötti hipertextuális kapcsolatok feltárására is, amelyet a példák táblázatos elrendezése különösen szemléletessé tesz; lásd Boda István Károly – Porkoláb Judit 2012. A hipertext paradigma a szövegtanban és a stilisztikában. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen). A példák bemutatása során egyes versekre a költő monogramjával hivatkoztunk, ezeket az ismertetés végén soroljuk fel. Például (VM; 63) Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeményének arra a részletére és/vagy sajátságára utal, amely Szathmári István könyvében a 63. oldalon szerepel.

1. táblázat

A hangzás és a zeneiség, valamint a verselés szintje

2. táblázat

A szó- és kifejezéskészlet szintje

3. táblázat

Az alak- és mondattani jelenségek szintje

4. táblázat

A kép (szókép, trópus) és a képi ábrázolás szintje

5. táblázat

A szövegstilisztikai/szövegtani jelenségek szintje

6. táblázat

A nyelven kívüli (extralingvális) stíluseszközök szintje

A táblázatokban az alábbi, Szathmári István 2011-es könyvében példaként hivatkozott, illetve részletesen is elemzett és értelmezett versekre, versrészletekre a költő monogramjával utaltunk:

(AJ) Arany János: Szondi két apródja (részlet) (9–10)

(AE1) Ady Endre: Krónikás ének 1918-ból (részlet) (11–12)

(PJ) Pilinszky János: Apokrif (a vers első sora) (28–34)

(BB) Balassi Bálint: Egy katonaének (40–51)

(VM) Vörösmarty Mihály: A vén cigány (56–68)

(VJ) Vajda János: Húsz év múlva (69–72)

(AE2) Ady Endre: Valaki útravált belőlünk (76–86)

(BM) Babits Mihály: Messze... messze... (100–108)

(TÁ) Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú (109–115)

Szathmári István könyve stílusosan nem csak a kiválasztott versek elemzésében törekszik egyfajta teljességre – a monográfia különleges értéke az a bibliográfia, amely az elmúlt fél évszázad gazdag termését gyűjti csokorba a verselemzés és az ­értelmezés tárgykörében. Amivel a szerző, munkája zárásaként, félreérthetetlen üzenetet küld az olvasónak: aki egyszer megérezte a versek értelmezésében rejlő szépséget, élete végéig rabjává válik, és szenvedélyesen törekedni fog tudása folyamatos tökéletesítésére és megújítására.

A publikáció elkészítését a TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0001 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. 

Boda, István Károly – Porkoláb, Judit: Literary analysis at a professional level

Vissza a 2013. évi 3. szám tartalomjegyzékéhez