Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

DOI: 10.21030/anyp.2020.1.5

Ludányi Zsófia

Szabályok, normák, nyelvszokás. Tanulmányok a köznyelvi és szaknyelvi helyesírás és nyelvalakítás köréből (Hegyi Laura)

 

Líceum kiadó. Eger. 2019. 189 oldal

 

Helyesírás, nyelvfelfogás a köznyelvben és az orvosi szaknyelvben

 

Mint az a könyv előszavában is olvasható, Ludányi Zsófia ebben a kötetében olyan, a normatív nyelvhasználathoz, a helyesíráshoz és a nyelvműveléshez köthető tanulmányokat gyűjt egybe, amelyek eddig különböző folyóiratokban vagy konferenciakötetekben jelentek meg, de akadnak köztük olyan írások is, amelyeket eddig még nem publikáltak. A Szabályok, normák, nyelvszokás című kötet a Líceum Kiadó gondozásában megjelenő Pandora Könyvek 41. kötete.

A szerző több helyen is megjegyzi, hogy a tanulmányok nagy része még akkor készült, amikor A magyar helyesírás szabályai 11. kiadása volt érvényben. Ennek megfelelően Ludányi Zsófia a korábban már megjelent tanulmányokat átdolgozta, aktualizálta a 2015-ben megjelent 12. kiadás előírásainak megfelelően.

A kötet három nagy tematikus egységre tagolódik: I. Helyesírás, II. Nyelvművelés, nyelvi menedzselés, nyelvi ideológiák, III. (Szak)nyelvhasználati kérdések a gyakorlatban: válogatott nyelvművelő írások. A tanulmányok nagy része az orvosi nyelvből vonultat fel érdekes példákat; a nagy egységeket az orvosi szaknyelvben való alkalmazásuk köti össze.

Az első egység többféle szempontból közelíti meg a helyesírás kérdését. Már a témakör elején a magyar helyesírási szabályok egyik legnehezebben megtanulható része, a mozgószabályok kerülnek előtérbe A mozgószabályokról című tanulmányban (11–21). Mivel ezek viszonylag új keletű szabályok a helyesírási rendszerünkben, a szerző egy rövid történeti áttekintéssel kezd, majd azt fejti ki bővebben, hogy mi a probléma az AkH. 11. kiadásának 139. c) pontjával, a harmadik mozgószabállyal. Az ezt követő tanulmány, amelynek a címe A szótagszámlálás szabálya az orvosi helyesírásban, különös tekintettel az idegen prefixumos összetételekre (22–36), szintén egy fontos helyesírási szabályt, a szótagszámlálást és ennek megjelenését tárgyalja az orvosi helyesírásban. Vizsgálja az orvosi írásgyakorlatot, valamint helyzetképet és javaslatot ad a témával kapcsolatban.

Sokan, sokféleképpen használunk rövidítéseket a nyelvhasználatunk során, ez alól az orvosok sem kivételek, éppen ezért a harmadik tanulmány (Rövidítések a magyar orvosi nyelvben. Szemészeti kórlapok rövidítéseiről és helyesírásukról, 37–51) egy érdekes kérdéssel, a magyar orvosi nyelvben előforduló orvosi rövidítésekkel foglalkozik. Az előző két tanulmányhoz hasonlóan ez is egy rövid történeti háttér felvázolásával indul, majd bemutatja a kapcsolódó vizsgálat tárgyát, anyagát és az előzetes eredményeket, különféle szempontok szerint csoportosítva az anyagban található mintegy 600 rövidítést.

Az új helyesírási szabályzat életbe lépése szaknyelvi szabályzatainkra is hatással volt, ezeket a változásokat tárgyalja a következő, Szaknyelvi helyesírási változások az AkH.12 tükrében, különös tekintettel az orvosi nyelvre című tanulmány (52–61) is. Foglalkozik az orvosi helyesírás főbb kérdésköreivel, az azokat érintő változásokkal, valamint kitér a megváltozott helyesírású szavakra és a vagylagos alakokra (például rubeola → rubeóla, immúnis → immunis). Újra előtérbe kerül a szótagszámlálás és a mozgószabályok kérdése, főként azokat a pontokat végigjárva, ahol az új, 12. kiadású helyesírási szabályzatban változások vannak.

A 21. században az internet és a számítógépek világában a nyelvi adatbázisok, a szövegtárak is fejlődnek, már nem csak „papíralapon” vannak jelen. A nyelvészeti kutatásokhoz ma már szorosan hozzátartoznak a korpuszok, éppen ezért elengedhetetlen, hogy egységes, normatív helyesírás legyen kidolgozva a korpuszok elnevezéseire – mutat rá a Korpuszneveink helyesírásáról című tanulmány (62–68).

Ludányi Zsófia ebben a kötetében azzal is foglalkozik, hogy milyen online segédeszközök állnak a rendelkezésünkre a helyesírás-tanítás során, különös tekintettel a helyesiras.mta.hu-ra, valamint azt is bemutatja, hogy ezeket a segédeszközöket hogyan lehet alkalmazni egy anyanyelvi órán. A helyesírás mint tanegység fokozatosan van beépítve az évfolyamok kerettanterveibe, nem kapcsolható kizárólag egyetlen iskolai évfolyamhoz. A digitális kultúra elterjedésével fontos, hogy tisztában legyünk azzal, milyen online segédeszközöket használhatunk. A tanulmánykötet Online segédeszközök a helyesírás tanításának szolgálatában című írása (69–78) kitér a szaknyelvi helyesírás kérdésére is. Az Online helyesírási segédeszközök használata az anyanyelvi órán: egy felmérés tanulságai című tanulmány (79–87) betekintést nyújt egy empirikus kutatásba is a tanári tapasztalatok révén. A kutatás kérdőíves formában zajlott, és egyik fő kérdésköre az volt, hogy mennyire hasznos a helyesiras.mta.hu a közoktatásban.

Az első nagy egység utolsó tanulmánya (88–94), amely A „népi” helyesírási gondolkodásról – a nyelvi tanácsadói gyakorlat alapján címet viseli, a „népi” helyesírási gondolkodásról szól. Rámutat arra, hogy a laikus nyelvhasználók egészen más szempontokat érvényesítenek az egyes összetételek, szerkezetek írásakor, mint amit a szabályzat előír. A szerző az MTA Nyelvtudományi Intézetének nyelvi tanácsadó szolgálatán végzett mindennapi munkájának a tapasztalatait foglalja össze ebben az írásában, három esettanulmány bemutatásával hangsúlyozva, hogy a „hétköznapi helyesírás” rendezőelve sokszor az analógia, az azonos fogalomköri csoportba tartozó alakulatok azonos írásmódjának kívánalma.

A második nagy egységben négy olyan tanulmány kapott helyet, amely valamilyen formában a nyelvi menedzseléssel, a nyelvműveléssel, a nyelvi ideológiákkal foglalkozik. Ludányi Zsófia két tanulmányban is (Nyelvi és nyelvhelyességi ideológiák a 21. századi szervezett orvosinyelv-alakításban, 97–114, illetve Egy sajátos tankönyvtípus: „A magyar orvosi nyelv tankönyve” nyelvszemlélete a nyelvi ideológiák tükrében, 115–125) az orvosi nyelv sajátos helyzetét elemzi egy átfogó kutatás keretében. Az orvosi szaknyelv eltér a szaknyelvektől olyan téren, hogy az orvos-beteg kommunikáció révén a laikusok bevonása elkerülhetetlen. Éppen ezért fontos megvizsgálni, hogy mely 21. századi nyelvi és nyelvhelyességi ideológiák érvényesülnek az orvosi nyelv egységesítésére, terminológiai megújítására irányuló, főként orvosok által végzett „szaknyelvújítási” mozgalmakban.

A szerző egy nagyobb kutatás kis részletét is bemutatja Idegen szavakkal és nyelvi formákkal kapcsolatos nyelvi ideológiák vizsgálata orvosok és orvostanhallgatók nyelvi reflexióiban című írásában (126–134). Elemzi, hogy miként gondolkodnak az idegen terminusokról és ezek magyarításáról az orvosok és az orvostanhallgatók.

Majd ismét a nyelvi tanácsadó szolgálat kerül előtérbe a Nyelvi ideológiák és napjaink nyelvhasználati kérdései a nyelvi tanácsadó szolgálat tükrében című tanulmányban (135–148). Az írás középpontjában az a kérdés áll, hogy milyen nyelvi ideológiák mutathatók ki a tanácsadó szolgálathoz forduló hétköznapi nyelvhasználók leveleiben, és milyen nyelvi ideológiákat igyekszik érvényesíteni a nyelvi tanácsadó a válaszában. A tanulmány rámutat a nyelvi tanácsadásnak arra a nehézségére, hogy a kérdéses nyelvi formáról való leíró helyzetkép nem jelent valós iránymutatást az értékelést, tanácsot váró kérdezőnek, aki sok esetben pusztán azt szeretné tudni, hogy az adott szó, nyelvi forma „helyes-e”, „létezik-e”.

A harmadik, egyben utolsó nagy egység gyakorlati nyelvhasználati kérdésekkel foglalkozik. Ebben a tematikus egységben olyan írások találhatóak, amelyek olyan olvasók számára íródtak, akik nem kifejezetten nyelvészek, de érdeklődnek a nyelvi, helyesírási kérdések iránt. Az első, Az egy névelő (egy) rút germanizmus? című tanulmány (151–159) egy, a névszói-igei állítmány előtt használatos határozatlan névelővel kapcsolatos, máig élő nyelvi-nyelvművelői babonára reflektál. A tanulmány több izgalmas kérdést is megválaszol: az olvasó megismerheti, hogy mit mond a kérdésről az előíró és a leíró nyelvi norma, a nyelvszokás, és választ kaphat arra is, hogy valóban germanizmusról van-e szó.

A szerző ezután egy másik írásban, A létige + határozói igenév szerkezet és a nyelvi norma (160–162), az ilyen típusú szerkezetek (például be van fejezve, fel van virágozva) nyelvhelyességi kérdéseivel foglalkozik. Ezek az alakulatok nem új keletűek a magyarban, és hozzájuk kapcsolódik az egyik, még ma is széles körben elterjedt nyelvi babona is, amely germanizmusnak bélyegzi és tiltja ennek használatát.

Ezt követően ismét a helyesírási témájú írások következnek. Sokak számára szintén fejtörést okozhat, hogy mit kell nagy vagy éppen kis kezdőbetűvel írni. Ez a probléma az orvosok esetében is felmerülhet. A Tulajdonnévi jellegű alakulatok helyesírása az orvosi nyelvben tanulmány (163–168) ismét az orvosi nyelvből meríti példáit, és bemutatja, hogyan kell helyesen írni a tulajdonnévi jellegű alakulatokat, például a több szóból álló elméletek, modellek, tervek, mozgalmak, programok, továbbá tesztek, skálák angolból fordított neveit. A szakmában az a szokás van érvényben, hogy az alakulat minden tagját nagy kezdőbetűvel írják, a helyesírási szabályok szerint azonban a kisbetűs írásmód a normatív. Így például a Semmelweis Terv és a Vizuális Analóg Skála helyett a Semmelweis-terv és a vizuális analóg skála írásmód van összhangban a helyesírási szabályokkal. A kis és nagy kezdőbetűs írás mellett a másik nehézséget a különírás-egybeírás kérdése jelenti.

A kötet következő tanulmányának címe azért is találó, mert már a címében két példát sorakoztat fel az olyan típusú alakulatokra, amelyeknek a helyesírásával foglalkozik: Nyakon csípjük és számonkérjük a helyesírási logikátlanságot? (169–172). A tanulmány az igei alaptagú állandósult szókapcsolatok (nyakon csíp, gúzsba köt), valamint ezek -ás/-és képzős alakjainak írásmódjával foglalkozik, megállapítva, hogy bár a szabályzat 12. kiadása az ilyen típusú szerkezetek írásmódjának egységesítésére törekedett (vagyis sok, korábban kivételesen egybeírt -ás/-és képzős származékot különírat), még mindig megnehezíti ezek helyesírását a sok kivételes, hagyományosan egybeírt forma.

A harmadik egység ötödik tanulmányának a címe is egy nyelvi játék: Nem tervezem eldönteni… (173–174). A fő téma az, hogy vajon a normatív nyelvhasználat része-e a tervez ige segédigeszerű használata. Magyartalannak számít-e (miként a kérdést eredetileg felvető pedagógus gondolja), ha valaki azt kérdezi: „Zoli bácsi el tervez jönni?”. Írása végén a szerző így összegez: „S hogy az ilyen típusú szerkezet idővel elfogadottá válik-e a teljes magyar beszélőközösségben, azt nem tervezem megjósolni, bízzuk az időre és a nyelvszokásra” (174).

A tanulmánykötet utolsó két tanulmánya ismét az orvosi nyelvhez tér vissza: az első (Redundancia az orvosi nyelvben: szabad-e vagy kerülendő?) a „felesleges szószaporítás”, vagyis a pleonazmusok jelenségével foglalkozik (175–177), és ugyancsak a redundancia jelenségéhez kapcsolódik az Orvosi nyelvünk fölösleges(?) „töltelékelemeiről” című írás, amely a laikusi megítélés szerint fölösleges, ám a leíró nyelvészeti kutatások szerint funkcióval rendelkező diskurzusjelölők kérdését (178–180) tárgyalja. Nyelvhasználatunk során számos redundáns elemet használunk: beimportál, legideálisabb, CD-lemez, VIP-személy, és szeretjük a hagyományos nyelvművelői felfogás szerint töltelékszavaknak nevezett elemeket is: hát, izé, ugye, persze, valamilyen szinten. Központi kérdés, hogy miért és mikor van szükségünk a diskurzusjelölőkre, és valóban nyelvhelyességi hibák-e ezek, miként az a köztudatban él (beleértve a nyelvi kérdések iránt érdeklődő orvosok nyelvi reflexióit is).

Összefoglalva látható, hogy a kötet több olyan kérdést is felvet, majd megválaszol, amely nemcsak a nyelvészeket foglalkoztatja, hanem a hétköznapi embereket is. A nyelvi ideológiákon túl olvashatunk mozgószabályokról, helyesírásról, egybe- és különírásról, szótagszámlálásról; arról, hogy milyen redundáns elemeket tartalmaz a nyelvünk, amelyek számunkra természetesek. A tanulmánykötetet számos, az orvosi szaknyelvből vett példa gazdagítja, még érdekesebbé téve a nyelvészetben kevésbé jártasak számára is. A kötet tanulmányai tehát elsősorban azoknak szólnak, akik érdeklődnek a helyesírási, nyelvi kérdések iránt. Jó szívvel ajánlható szerkesztőknek, korrektoroknak, pedagógusoknak, leendő tanároknak, nyelvszakos egyetemi hallgatóknak, akik bővíteni akarják tudásukat a helyesírásról, ennek izgalmas, problémás kérdéseiről és megoldási lehetőségeiről.

Hegyi, Laura: Spelling, language attitude in everyday language and in the use of medical jargon

A cikk letölthető pdf-formátumban, oldalszámozással. 

    

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére 

Vissza a 2020. évi 1. szám tartalomjegyzékéhez

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–