Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

DOI: 10.21030/anyp.2020.4.5

Bóna Judit – Krepsz Valéria (szerk.)

Nyelvfejlődés csecsemőkortól kamaszkorig (Huszár Anna)

 

ELTE Eötvös Kiadó. Budapest. 2020. 268 OLDAL

 

Az anyanyelv-elsajátítás jellemzői születéstől a felnőttkor kezdetéig

 

A gyermekek nyelvfejlődésének vizsgálata már hazánkban is jelentős részét képezi a nyelvészeti kutatásoknak, amelyek nem csupán nyelvészeti, hanem pszichológiai, pedagógiai és gyógypedagógiai kérdések mentén is kísérletet tesznek az anyanyelv-elsajátítás sajátosságainak a megismerésére. 2020 második felében jelent meg a Nyelvfejlődés csecsemőkortól kamaszkorig című konferencia tanulmányait magában foglaló tanulmánykötet az Eötvös Kiadónál, Bóna Judit és Krepsz Valéria szerkesztésében. A kötet tizennégy tanulmányt tartalmaz hazai és határon túli magyar szerzőktől, amelyek betekintést nyújtanak a gyermekek nyelvfejlődésébe és a nyelvhasználatába a csecsemőkortól egészen a kamaszkorig.

A témák változatosak, a tanulmányok például arról tudósítanak, hogy az atipikus, figyelemhiányos/hiperaktív, illetve autizmusspektrum-zavarral élő gyermekek nyelvhasználata miben tér el a tipikus fejlődésű gyermekekétől; a kétnyelvű gyermekek nyelvfejlődése miként különbözik az egynyelvű gyermekekétől, továbbá a dajkanyelv sajátosságai is megjelennek. A kötetben található írások széles nyelvészeti területet fednek le, többek között fonetikai, fonológiai, szintaktikai, pszicholingvisztikai és pragmatikai elemzésekbe is betekintést nyújtanak. A tanulmányok nemcsak a nyelvészeti területek szintjén sokszínűek, hanem a módszertan tekintetében is, hiszen a nyelvi teszteken túl akusztikai és artikulációs kísérletek bemutatására, valamint a szemmozgáskövetéses vizsgálatok eredményeinek az ismertetésére is sor kerül.

Krizsai Fruzsina és munkatársai az óvodáskorú gyermekek metaforaértelmezését elemezték a kontextustól függően (9–22). Vizsgálataik alapján elmondható, hogy a támogató, gazdag nyelvi kontextus a semlegeshez képest pozitívan hat a gyerekek metaforaértésére. Megállapították továbbá, hogy a konvencionális, a gyerekek számára ismerős metaforák megértését kevésbé befolyásolja a gazdag kontextus, ugyanakkor az újszerű, ismeretlen kifejezések esetében a nagyóvodások és a felnőttek sikeresebben hasznosítják a kontextust, mint a kisóvodások.

Svindt Veronika és Miklósi Mónika az autizmusspektrum-zavarral és a figyelemhiánnyal/hiperaktivitás-zavarral élő gyermekek nyelvi megértési sajátosságait mutatja be (209–231). A szerzők többek között azt vizsgálták, hogy ezek a gyermekek nyelvi, nyelvi-pragmatikai, illetve tágabb pragmatikai képességei hogyan alakulnak az azonos nyelvi életkorú tipikus gyermekekéhez képest, valamint mutatkozik-e különbség a különböző zavarral élő gyermekek megértési mintázataiban.

A kötetben szó esik arról is, hogyan alakul a gyermekeknél a rekurzív birtokos szerkezetek megértése négy- és nyolcéves kor között (Langó-Tóth Ágnes: 121–136). Kiderül többek között, hogy ezen szerkezeteket már négyéves korban is jól értik a gyermekek, a produkció pedig 6-7 éves korban kezdődik.

Egy további tanulmány a kétnyelvű gyermekek szintaktikai tudatosságának a fejlődését elemzi. Bartha Krisztina arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen életkorra alakul ki a szintaktikai tudatosság, tehát melyik az az életkor, amikor ugrásszerű változás tapasztalható (137–152). Az eredmények azt mutatják, hogy a hat- és hétéves kor közötti időszakban válnak a gyermekek fogékonnyá a szintaktikai tudatosságra, így az elsajátítás hétéves korra tehető. A tanulmányban szó esik a balansz kétnyelvűségi csoportokról is, illetve arról, hogy az eredmények szerint ők jobban teljesítenek, és gyorsabb a fejlődésmenetük a domináns kétnyelvűekhez képest.

A következő írásban Szűcs Antal Mór és Tar Éva a Mesezene program hatásáról számol be (67–82). Egy pilotvizsgálat keretében nézték meg azt, hogyan alakulnak azoknak az óvodáskorú gyermekeknek a fonológiai feldolgozási képességei, akik a Mesezene programban vettek részt azokéhoz képest, akik nem részesültek ebben a programban. Vizsgálták a fonológiai tudatosság, a gyors automatizált megnevezés, valamint a fonológiai rövid távú memória alakulását. Eredményeik szerint a program végére mind a fonológiai tudatosságban, mind a szín- és tárgymegnevezésben jobb eredményt értek el a programban részt vevő gyermekek.

Zemán Andrea Anna ugyancsak a fonológiai tudatosság fejlődését vizsgálta (83–105). Azt elemezte, hogy az északkelet-magyarországi négy- és hatéves kor közötti óvodások fonológiai tudatosságára hogyan hat a vizuális ingerek mennyisége, vagyis a tévénézés, a telefon-, illetve a tablethasználat. Eredményei szerint ezen vizuális ingerek negatív hatást gyakorolnak a fonológiai tudatosság fejlődésére.

Markó Alexandra és munkatársai gyermekek artikulációs vizsgálatairól, illetve annak lehetőségeiről számoltak be (23–44). Rámutatnak arra, hogy miért van szükség a magyar anyanyelvű gyermekek artikulációjának a vizsgálatára. A beszédképző szervek mozgásának elemzéséhez speciális eszközökre van szükség. A tanulmány beszámol a nyelvultrahang előnyeiről, többek között arról, hogy a jó térbeli felbontás lehetővé teszi, hogy pontosabb képet kapjunk a nyelv alakjáról, a jó időbeli felbontás pedig a beszédhangok képzésének gyors változásáról adhat árnyaltabb megközelítést. Az előnyök mellett szó esik a módszer nehézségeiről, a felmerülő dilemmákról is.

Gráczi Tekla Etelka és munkatársai írásukban egy, a fent említett artikulációs módszerrel végzett esettanulmányról számolnak be, pontosabban az /s/ és /ʃ/ hangok akusztikai és artikulációs elkülönítéséről (45–66). Eredményeik azt mutatják, hogy már gyerekkorban is (hét- és tizenegy éves korban) elkülönül a két beszédhang ejtése, és ez az idő előrehaladtával fokozatosan egyre jobban hasonlít a felnőttek ejtésére.

Steklács János és Bóna Judit egy másik műszeres vizsgálatról, egy szemmozgáskövetéses kísérletről számolt be (233–252). Pilotkutatásukban negyedik és ötödik osztályos gyermekek hangosolvasás-jellemzőit elemzik. Többek között vizsgálják az olvasási időt, az olvasás fluenciáját (a tempót, a szünetek számát, arányát és időtartamát, illetve a megakadások és tévesztések számát, arányát, típusait, valamint a hibajavítások módját és számát), továbbá a szemmozgások jellemzőit (a fixációs időt, a fixációk számát, gyakoriságát és átlagos hosszát). Eredményeik alapján elmondható, hogy az ötödik osztályosokra gyorsabb beszéd- és artikulációs tempó jellemző, ellenben a fluencia többi paraméterében (a szünettartások gyakorisága, időaránya, időtartama), illetve a javítatlan hibák gyakoriságában nem találtak jelentős eltérést a két korosztály között. Ötödik osztályra csökkent a bizonytalanságra és az önellenőrzésre utaló megakadások gyakorisága. A fixációk száma és gyakorisága nem mutatott különbséget a két korosztály között, az összes és az átlagos fixációs idő azonban csökkent ötödik osztályra.

Murányi Sarolta írásában óvodások narratív készségének fejlődését mutatta be (175–194). Kísérletében a gyermekek feladata a történetmesélés volt adott képsorozat alapján, ezt egy-egy év elteltével megismételte ugyanazokkal a gyermekekkel, így longitudinálisan követte nyomon az óvodáskori változásokat. Az eredmények azt mutatják, hogy három év alatt jelentősen fejlődik az óvodások történetmondása, a segítő kérdésekre leginkább az első évben volt szükség, és a harmadik évre a gyermekek többsége eljutott egy valódi narratíva létrehozásáig, továbbá a létrehozott narratívák komplexebbek és részletgazdagabbak lettek.

Libárdi Péter és Gósy Mária a tizenévesek spontán beszédének kommunikációs mintázatát és a frázispozíció pszichopragmatikai jelzéseit vizsgálta (107–120), Laczkó Mária a kamaszok spontán beszédének kommunikációs mintázatairól értekezett (153–174), Kohári Anna és munkatársai a dajkanyelv időzítési sajátosságait mutatta be, különös tekintettel a ritmikai jellemzőkre (195–208), Horváth Viktória pedig a babák szókincsének és közléseinek fejlődéséről írt (253–268).

A kötet színvonalas munkákat tartalmaz, a nyelvfejlődés egyes szakaszait a csecsemőkortól a kamaszkorig számos különböző szempontból világítja meg. A tanulmányok mind módszertanilag, mind a témák tekintetében sokszínűek, változatosak, több nyelvészeti terület eredményei is megjelennek bennük. A kötet nemcsak az egyetemi hallgatók és a kutatók számára szolgál hasznosítható és relevánsan új információkkal, hanem a pedagógusok, a gyógypedagógusok, a logopédusok és a gyermekpszichológusok, valamint a szülők, illetve minden olyan laikus számára is hasznos lehet, aki a nyelvhasználat iránt érdeklődik.

Huszár, Anna: Characteristics of first language acwuisition from birth to the beginning of adulthood

A cikk letölthető pdf-formátumban, oldalszámozással. 

    

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére 

Vissza a 2020. évi 4. szám tartalomjegyzékéhez

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–