DOI: 10.21030/anyp.2022.1.6

Erdélyi Erzsébet (szerk.)

A nyelvész – emberközelből. Grétsy László. (Suhajda Edit)

 

Tinta Könyvkiadó. Budapest. 2022. 230 oldal

 

Grétsy László 90. születésnapjára

 

Erdélyi Erzsébetnek és Kiss Gábornak – és nem utolsósorban a Tinta Könyvkiadónak – köszönhetjük azt a kötetet, amely Grétsy László tanár úr 90. születésnapjára készült. A beszélgetőtárs, Erdélyi Erzsébet pontos kérdésekkel vezeti a Tanár urat, aki „megadta magát”, és személyes, életrajzi adatokat is elárul a kötetben. A bevezetőben az egykori munkatárs és nyelvésztárs, Koltói Ádám mondatait olvashatjuk: „Tárgyi emléket is őrzök Tőle. Tanszékvezetői szokását. (A szokás az ember maga? Természete teszi az ember szokásait?) Úgy figyelmeztetett, emlékeztetett – ha kellett – feladataink elvégzésére, hogy kért. Udvariasan, segítően, türelmesen. Írásban is. Ez eredményesebbé, közösségibbé, harmonikusabbá tette munkánkat, mint akár a jogos szigorszó” (9). Így nekem is, mint mindenkinek, aki a tanszéken dolgozott, vannak nagyon kedves Grétsy-céduláink. A jubileumi kötet egy ráhangoló bevezetőben, majd hét fejezetben viszi közelebb az olvasót a Tanár úr kiemelkedő munkásságához, példaszerű életéhez, tudósi, tanári és emberi oldalához.

Ráhangolódásul (9–17)

A beszélgetés nyelvi illemtannal indul, a tegezés és a magázás megszólításformáinak az alakulásáról ismerhetünk meg érdekes részleteket. Ez azért fontos téma a kötetben, mert a kérdező Erdélyi Erzsébet harminc éve ismerőse a Tanár úrnak, a beszélgetés így végig baráti hangnemben zajlik. Tudjuk, hogy ez a társalgási mód nem volt mindig magától értetődő, az idők folyamán folyamatosan változott. Erre kapunk mintákat és példákat a nyelvünk változásán keresztül a ráhangoló fejezetből.

I. Mit rejt a tarisznyád? (19–49)

A könyv első fejezetében megismerhetjük a családnév történetét, annak változatait, de még a László keresztnév magyarázatát is nyomon követhetjük. Betekinthetünk a Tanár úr gyermekéveibe, hogyan élte kisfiúként az életét, megismerhetjük a család életkörülményeit, a szülők nevelési módszereit. Természetesen itt is a nyelvész precizitásával formálódik a Tanár úr mondandója, minden kimondott szóból tanulhatunk, miközben a nevek világában kalandozunk. Az egész fejezetet kultúrtörténetként is olvashatjuk. A szöveghez adott képek és bizonyítványok jelenítik meg azt a kort, amelyben háború dúlt, és a családnak menekülnie kellett, majd pedig újra kellett kezdeniük az életüket. Megismerhetjük a fejezetből a barátokat, az iskolákat, a szigorú és következetes tanárokat. Kiemelt helyen áll közöttük a visszaemlékezésben a Török Flóris utcai Kossuth Gimnázium.

II. „Arccal a nyelvészet felé” (50–64)

Az egyetemi évek „profilváltást hoztak”. A költészethez vonzódó és az irodalmat kedvelő fiatal diákra erősen hatott a nyelvészet, a nyelvtudomány és természetesen a híres professzorok is, Pais Dezső és Bóka László. Pais Dezső kiemelten támogatta a tehetséges egyetemi hallgatót, aki az aspirantúra keretei között tudományos munkát végezhetett. Már akkor több cikke jelent meg a Magyar Nyelv című folyóiratban. Nyelvtörténeti tanulmányai során fedezte föl a szóhasadást, azt a szóalkotási módot, amelynek ő adta a nevét is. „…korábban nem volt egységes neve. Ki így, ki úgy próbált szólni róla, más nyelven is. Néhány példa: hangbeli eltérésen alapuló jelentésváltozás, párhuzamos hang- és jelentésváltozás, nyelvbeli különbözés” (55). Ilyenek a magyar nyelvben például: vacak – vacok, padló – palló, csekély – sekély, bozontos – bozótos. A fejezetben összehasonlítja más nyelvi rétegek szóalkotási módjával is. Ezek a szavak köznyelvi, nyelvjárási és szaknyelvi besorolást is kaphatnak, például sajtár, zsétár (56–59).

III. „Játszani is engedd” – a kandidatúrától a kettős létállapotig (65–99)

A kandidátusi disszertáció megvédése után Lőrincze Lajostól Grétsy László átvette az MTA Nyelvtudományi Intézet vezetését. Ebben a fejezetben az ifjú nyelvész munkáiról folyik a beszélgetés. Bepillanthatunk az intézetben zajló munkafolyamatokba, megismerhetjük belőle a kollégák csapatmunkáját; a szakmai konferenciákat, megbeszéléseket, a felkéréseket és a levelezéseket. Így született meg a Szaknyelvi kalauz, egy gyakorlati célú könyv. Ehhez a munkához rengeteg szaklapot kellett átnéznie. Több mint ötven újságot tanulmányozott, már az újságok címének a végigolvasása is izgalmas kaland, megismerhetjük közben az akkor megjelenő folyóiratokat, szakmai lapokat (69). Ebben az időben született meg a Hivatalos nyelvünk kézikönyve, majd a Nyelvművelő kézikönyv is.

Grétsy László nagyon szereti a nyelvi játékokat, szinte szenvedélye a készítésük. Kedvenc időtöltése a sakkozás is. Az Édes Anyanyelvünk Pontozó rovatát a mai napig ő vezeti. A hetvenes évektől több televízió-műsorban játékvezetői minőségben is tevékenykedett. Ennek a munkának az eredménye a Nyelvi játékaink nagykönyve. Ez a könyv kiválóan alkalmas egyéni és társas szórakozásra egyaránt, az anyanyelvi játékok megkedvelésére, minden korosztály nyelvérzékének a fejlesztésére.

Országos ismertséget és népszerűséget hozott a Tanár úrnak az Álljunk meg egy szóra! című adássorozat. Olyan gazdag nyelvérzékenyítő műsort láthattunk vele és Vágó Istvánnal, amelyben változatos nyelvhelyességi, nyelvi illemtani és nyelvhasználati témák szerepeltek. Sokat tanult az ország az 1987-től 1997-ig tartó műsorból. Az érdeklődő fiatalok és a múltbéli értékeket kutató idősebbek is megtalálják a műsort az interneten. De számos más rádiós vagy televíziós adást sorolhatunk, amely a Tanár úr nevéhez kötődik. 1972-ben indult el a Magyarán szólva című műsor a Kossuth rádióban. A műsor célja volt megismertetni és megszerettetni az anyanyelvünket. 2000-ben hangzott el először az Anyanyelvi szószóló, amely újdonságot hozott. Ebben a műsorban adásonként egy művészt vagy tudóst hívtak meg beszélgetésre.

Grétsy László tudománynépszerűsítő munkásságát a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat is támogatta, így rendszeresen előadott a magyar nyelv hete alkalmából. Néhány érdekes előadáscím a kötetből: Anyanyelv és gondolkodás (1973), Társadalmi fejlődés és nyelvi magatartás (1981), Nyelvünk esélyei a harmadik évezredben (1999), Hagyomány és megújulás nyelvünkben (2004), Médianyelv 2013. Minta vagy tükör? (2013) (75). Nem csupán Budapesten tartott előadásokat, hanem vidéken és a határainkon túl is.

A Tanár úrnak számtalan szakmai kérdésben kellett állást foglalnia. Ilyenek például a régebben divatos magyarító pályázatok voltak. A legjobb eredményt a Nemzeti Sportban meghirdetett pályázat hozta 1931 és 1940 között. A pályázat eredményeképpen került be több sportnyelvi szó a köztudatba, többek között a következők: csörte, edző, hajrá, harmatsúly, kezdés, lelátó, mez, öttusa, pást, rajt, szorító, tízpróba.

IV. „...az öntudat résen álljon” – mindig és mindenhol a nyelvművelés szolgálatában (100–120)

A Tanár úr a mai napig alkot, az írott média évtizedek óta közölt és közöl ma is tőle nyelvművelő írásokat. Rengeteg benne a saját munka és a szerkesztői munka egyaránt. A legismertebbek közül néhány szerkesztői munka: Magyar Nyelvőr, Magyar Nyelv, Édes Anyanyelvünk, ez utóbbinak 30 évig volt a főszerkesztője.

Kevésbé ismertek azok az éveken át meglevő nyelvi, nyelvhasználati rovatai, amelyek a következő lapokban jelentek meg: Képes Ifjúság (Jugoszlávia), Digitális Fotó Magazin, Tanítás – Tanulás folyóirat, Családi Lap, Interpress Magazin. Hihetetlen, hogy közel 60 éve a Nyelv és Élet rovat vezetője az Élet és Tudomány hetilapban. A Szabad Földben megjelent írásai nyelvünk gyöngyszemei. A rövid írások közben egy perc alatt el lehetett gondolkodni anyanyelvünkről. Azóta ezek a rövid írások összegyűjtve is megjelentek egy kicsi könyvben Anyanyelvi őrjárat címmel. Ez a felsorolás nem teljes, csak ízelítő a vonatkozó publikációkból. A teljesebb lista és a pontos könyvészeti adatok megtalálhatók a könyvben.

A Tanár úrnak az a véleménye a nyelvről, hogy nincs parancsszó a változásokban. „A nyelv változik, és nem azért, mert mi, nyelvészek változtatjuk; a nyelvész csak leírja a változásokat. A nyelvművelő valamivel többet tesz ennél, mert észreveszi, hogy a nyelvi saját változásában mi az, ami nem kiemelkedő, a tévutakra igyekszik felhívni a figyelmet”. (113) A kötetből magyarázatot kapunk a nyelvközpontú, az emberközpontú és a nemzetközpontú nyelvművelés jelentésére, sőt arra is, hogy az idők során hogyan változott a nyelvművelő feladata.

V. Merre tovább? Melyik úton? – Magyar nyelv, magyar nyelvtudomány, magyar nyelvész (121–143)

A kötetben leírt beszélgetésben szó esett a magyar nyelvtudomány új útjairól és a kutatásban alkalmazott új módszerekről is. A nyelvészt arról kérdezték, hogy szükség van-e új szótárakra, nagyobb összefoglaló nyelvészeti alapmunkákra. A Tanár úr válasza az, hogy természetesen igen. Ezt bizonyítja A magyar nyelv nagyszótára, amely a Nyelvtudományi Intézet saját kiadású könyvsorozata, jelenleg a 8. köteténél tart. Ezt a munkát méltatja a Tanár úr is, ám hozzáteszi: természetesen akadnak benne hibák, hiszen a nyelvünk változik. De megtudhatjuk azt is, hogy vannak olyan fiatal nyelvművelők, akik folytatják a munkát.

VI. „Tárgyiasult” barátságok, kapcsolatok „s miegymások” (144–211)

Ez a rész a személyes kapcsolatokról szól, mindenekelőtt a Ferenczy Gézával való kapcsolatról, akivel a Nyelvtudományi Intézet telefonos szolgálatát együtt vállalták. A tárgyiasult szó pedig azokra a forgatható könyvállványokra utal, amelyeket a Tanár úr kedves barátjától örökölt.

Az erdészekkel kötött barátságából egy csodálatos könyv született, A mi nyelvünk. „Ez a kötet közel háromszáz magyar költőnek és írónak kevés híján ötszáz olyan versét (olykor versrészletét) vagy prózai műből vett szemelvényét, részletét tartalmazza, amely anyanyelvünkről szól, nyelvünk kifejezőerejét, sajátosságait ecseteli, méltatja” (147).

A fejezetben a „miegymások” között szó esik arról, hogyan élte meg a Tanár úr a hétköznapokat és az ünnepnapokat. Kedves részleteket árul el a Grétsy család életéről. Beszélgetnek arról is, hogy milyen fontosabb díjakkal, kitüntetésekkel ismerték el a szakmai munkáját.

VII. Summa summarum (212–240)

A Tanár úr a mai napig aktív, testületekben, bizottságokban tevékenykedik, és sok-sok elismerést, szeretetet kapott és kap folyamatosan. Az Anyanyelvápolók Szövetségének a rendezvényén, ahol a 90. születésnapja alkalmából köszöntötték őt, átvehette az idei Lőrincze-díjat is. Ezt a sajátos humorával így kommentálta: „…sokáig azt mondta, nehogy a hírnév több legyen, mint az érdem, de be kell látnia, hogy ez az utóbbi is elég szépen kiteljesedett, ráadásul a kettő nem független egymástól” (1).

Magánéletében nagyon családcentrikus, igazi nagycsaládos nagypapa, akiért rajonganak az unokák és a dédunokák. Természetesen az olvasók is, akikkel folyamatosan levelezésben áll.

Boldog vagyok, hogy évekig a Tanár úr közelében lehettem, a munkatársa voltam. Emberséget, tiszteletet, munkamódszert tanulhattam, tanulhattunk tőle. A Tanár úr anyanyelvünk igazi tudósa, lenyűgöző ismereteivel és végtelen szerénységével számunkra az igazi homo ludens. Szeretettel ajánlom a Grétsy László tanár úr 90. születésnapjára készült kötetet minden korosztálynak.

 

(1) https://www.katolikusradio.hu/musoraink/adas/1/576441

Suhajda, Edit: For the 90th birthday of László Grétsy

A cikk letölthető pdf-formátumban, oldalszámozással. 

    

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére 

Vissza a 2022. évi 1. szám tartalomjegyzékéhez

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–