Naptár
2024. április 15–19..
2024. április 20..
Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokverseny
2024. április 24. – május 3..
Tovább...
Dormán András
A francia mint anyanyelv múltja és jelene Kanadában
Jelen tanulmány áttekintő képet nyújt a francia nyelv történetéről Kanadában. Bemutatom, hogy milyen tényezők tették lehetővé a nyelvmegőrzést az anyaországtól hosszú ideig elszigetelt francia közösség számára, illetve milyen nyelvpolitikai lépések valósították meg a québeci nyelvváltozat modernizálását, sztenderdizálását, a régiónak a frankofón közösségbe történő integrációját, és hogy e lépések miként járultak hozzá a francia szakszókincs bővítéséhez, illetve az új oktatás-módszertani koncepció kidolgozásához. Röviden összefoglalom a québeci francia nyelvváltozat jellemzőit, a párizsi normától való fontosabb eltéréseket és ezek okait. Végül ismertetem, milyen aktuális kihívásokkal kell szembenézniük a kanadai frankofón közösségeknek anyanyelvük megőrzése érdekében.
Kolonizáció, dekolonizáció és elszigeteltség
Franciaország a portugálokat és a spanyolokat követően harmadik félként kezdte el felfedezni a világot a XVI. század első felében. Hamar területeket és pozíciókat szerzett magának az akkor ismert világ valamennyi részén. A kolonizáció századai során gyakran esett meg, hogy más gyarmatosító országgal kellett megküzdenie egy-egy terület megszerzéséért vagy megtartásáért. Legtöbbször Anglia jelentette Franciaország számára a kihívó felet, ez volt a helyzet Észak-Amerikában, pontosabban Kanada vonatkozásában is (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 62).
Kanada felfedezése és benépesítése több lépésben zajlott. A francia király szolgálatában indított első expedíciót az itáliai Giovanni Da Verrazano vezette, aki Észak-Amerika peremvidékét Nova Galliának nevezte el, felfedezéseit térképen rögzítette. Francia részről a másik legjelentősebb expedíciót a Saint Malo kikötőjéből induló Jacques Quartier vezette, aki 1534. augusztus 10-én érkezett meg egy hatalmas folyó tölcsértorkolatához, és a folyamot érkezése napjának szentjéről, Szent Lőrincről nevezte el (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 62). A francia uralkodó célja folyó menti kolóniák létrehozása volt, a városalapítások felgyorsulása egy évszázaddal később, a XVII. században kezdődött meg. 1604-ben született meg Acadia, Samuel Champlain 1608-ban alapította meg Québec városát, majd Chomedey de la Maisonneuve és Jeanne Mance irányítása alatt 1642-ben jött létre Montreal (Bárdosi–Karakai 2008: 335).
Az 1620 körül érkező jezsuitáknak nemcsak a hit terjesztésében volt fontos szerepük, hanem az igehirdetés által a francia nyelv elterjesztésében is, egyebek mellett a gazdasági, a kereskedelmi és a közigazgatási élet területén. Az Orsolya-rend misszionáriusai tollából született meg az első francia nyelvű kanadai francia nyelvtan. Feladatuk elsősorban a bennszülött nők oktatása, franciává nevelése volt. Richelieu utasítására minden katolikus hitre és francia nyelvhasználatra áttérő bennszülöttet is természetes franciának kellett tekinteni. A bíboros politikai programjának része volt a bennszülöttek asszimilációja. Colbert a kolóniák lakosságának növelése érdekében hozományt adományozott azon árva és szegény sorból származó leányoknak, akik vállalták, hogy az újvilágban kötnek házasságot, és francia gyermekeket nevelnek. Ezeket a fiatal lányokat nevezték a „király leányainak” (les filles de Roy). Egyetlen évtized alatt 961 leányt adtak férjhez Montrealban, vagyis közel 1000 olyan családalapítás történt, amelynek második generációja már francia nyelven is beszélt (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 64). A XVII. század végén körülbelül 10 000 főt számláltak a franciák (Abalain 2007: 83). Időközben kormányzótanácsot is felállítottak a gyarmat irányítására, így valóban minden feltétel adott volt, hogy megszülessen Nova Gallia, azaz Új-Franciaország.
A XVIII. század első esztendejében kötött nagy indián béke egy ideig véget vetett a franciák és az őslakosok közötti fegyveres konfliktusoknak, a tartós béke azonban nem köszöntött be. Az angolokkal kisebb-nagyobb megszakításokkal folytak a harcok. 1713-ban az utrechti béke értelmében Franciaország elveszítette a Hudson-öblöt, Acadiát és Új-Fundlandot. A konfliktusok végül a hétéves háborúban csúcsosodtak ki. A katonai vereségek során a kanadai francia birtokok egyre zsugorodtak. Számos franciát kitelepítettek Kanada területéről, Franciaországba, Angliába vagy Louisianába deportálták a telepeseket. Az angol királynak teendő hűségesküt 1755-ben megtagadó, mintegy 10 000 fő Louisianába deportált franciát acadiaiak néven jegyzi a történelem. Nyelvük a csak szóbeli változattal rendelkező cajun. E nyelv főleg a Szent Lőrinc-folyó torkolatától délkeletre eső területek dialektusaival rokon, hiszen a legtöbb deportált erről a területről származott. Történetüknek Henry Wadsworth amerikai költő 1847-ben megjelent Évangéline című költeménye állít emléket (Walter 1988: 201–204, 208).
A hétéves háborút lezáró 1763-as párizsi békében Franciaország lemondott Kanadáról. A királyi proklamáció célja a francia telepesek asszimilációja volt, ugyanakkor a szabad vallásgyakorlás megőrzését biztosította a párizsi béke. A magánjog területén az angolok egy hétéves időszak (1841–1848) kivételével engedélyezték a francia nyelv használatát. A nagy francia forradalom és az azt követő napóleoni éra alatt az anyaországtól teljesen elszigetelődtek a kanadai francia telepesek. Közösségük és életmódjuk átalakult, a korábban meghatározó kereskedelmi tevékenységet kénytelenek voltak átadni az angol telepeseknek. A XIX. század folyamán kibontakozó iparosodás következtében megjelenő vállalatok és gyárak kulcspozícióit britek és az idő előrehaladtával egyre inkább amerikaiak töltötték be. A francia közösségek elsősorban a mezőgazdaságban tevékenykedtek, és szabadfoglalkozásúak voltak. A városokban főként a szegény gyári munkások rétegét alkották. Míg a XIX. század közepéig a québecieknek csupán 15%-a élt városban, addig a századforduló utáni években már a lakosság 50%-a (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 73). A XIX. században csupán a francia nyelvű Laval Egyetem megnyitása jelenti a francia–québeci kapcsolatok szimbolikus megújulását (Bárdosi–Karakai 2008: 339). E század folyamán mégis sikerült a francia telepesek leszármazottainak megőrizniük az identitásukat. Ez egyrészt köszönhető a magas születési rátának; a családok, a közösségek a franciát adták tovább anyanyelvként. 1760 és 1861 között megtízszereződött a frankofónok száma, 65 000-ről 650 000-re nőtt, majd a XX. század közepéig tartó időszakban lélekszámuk ismét megtízszereződött (Walter 1988: 204). Másrészt a tanítással is foglalkozó egyházi rendeknek nemcsak a római katolikus hit megőrzésében volt fontos szerepük, hanem – meggyőződésükből fakadóan, miszerint a nyelv elvesztése a hit elvesztésével jár – a francia nyelv és kultúra megőrzésében és ápolásában is. Az oktatásnak közvetett szerepe volt, a XIX. század közepén az elemi iskolát csupán a potenciális kisiskolások 4,4%-a látogatta (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 73). E csekély szám inkább arra volt elegendő, hogy kontinuumot biztosítson a francia közösségek tisztviselőinek, tanítóinak, értelmiségieinek a kitanításához, akiknek minden bizonnyal nyelvhasználatukban is egyfajta normaközvetítő szerepük volt.
A XIX. század során kibontakozó iparosodással összefüggésben lendületet vett a vasútépítés. 1885-ben épült meg a kanadai transzkontinentális vasút, amely összekötötte a keleti és a nyugati partokat. A század végén épült vasúthálózatnak köszönhetően az egyre népesedő frankofón lakosok már nem csupán Québecben voltak jelen. Kanada valamennyi régiójában, ha csekély létszámban is, de létrejöttek francia nyelvű közösségek (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 73). Bár az 1867-es törvény 133. cikkelye lehetővé tette a kétnyelvűséget a törvényhozásban, a parlamenti dokumentumok szövegezésében és a jegyzőkönyvek elkészítésében a francia nyelvűek mind létszámukban, mind gazdasági és politikai potencia tekintetében alulmaradtak az anglofónokkal szemben, így a francia nyelv nem rendelkezett az angollal azonos jogokkal és pozíciókkal. Az 1934-ben felállított Bureau des traductions elnevezésű fordítói intézmény biztosított hozzáférést az egynyelvű frankofón közösségek számára az összes törvénykezési és közigazgatási szöveghez. A francia nyelv vitalizálására az 1960-as évek végétől került sor egy összetett politikai és gazdasági program keretében (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 76).
A québeci nyelvi tervezés és nyelvpolitika
A második világháborút követően az ország gazdasági motorját alkotó legnépesebb régió, Québec iparosodása, modernizálódása felgyorsult, az életszínvonal emelkedett. A francia nyelvű közösségek ki kívántak törni társadalmi státuszukból. Létszámuk tekintetében többségben voltak Québecben, gazdasági és politikai súlyuk azonban elenyésző volt. A frankofón lakosság érdekérvényesítésének szerves részét képezték a francia nyelv megújítására, használati körének kiszélesítésére tett lépések. Az 1960-as években vette kezdetét a Franciaországgal való kapcsolatok megújulása és megerősödése, és ez maga után vonta a kapcsolatfelvételt más frankofón országokkal. E nemzetközi tapasztalatok, a Frankofónia számára normaértékkel bíró franciaországi, pontosabban Párizs környéki francien nyelvváltozattal történő érintkezés tudatosította a québeciekben, hogy nyelvük, amelyet a cheval ’ló’ szó helyi kiejtéséből alkotott joual terminussal neveztek meg, oly mértékben tért el a Frankofónia számára normául szolgáló európai változattól, hogy megnehezítette a kölcsönös megértést. A québeci politika, amely ekkoriban a régió Kanadából való kiválását is fontolgatta, egyidejűleg szorgalmazta a francia nyelv korpuszának és státuszának a tervezését, azaz egy québeci normatív nyelvtan összeállítását, a szókészlet modernizálását, egységesítését és kodifikációját, a francia nyelv intézményes támogatásának és védelmének a biztosítását is.
Az 1969. évi 63-as törvény még a kétnyelvűséget támogatta Québecben. Az 1977-es Francia nyelv kartája a francia nyelv kizárólagos és kötelező használatát írta elő a munkahelyeken, a közigazgatásban, a tömegkommunikációban, a gazdasági élet minden területén, az oktatásban, a hirdetésekben, sőt az étlapok, a feliratok, a használati utasítások esetében is. Az eredetileg francia nyelven írt dokumentumok angol nyelvű fordítására lehetőséget biztosítottak, de nem ismerték el hivatalos verzióként. Felállították a Conseil de la Langue Française (A Francia Nyelv Tanácsa) intézményét, amelynek feladata a státusztervezés irányítása volt. Az Office de la Langue Française (A Francia Nyelv Hivatala) feladata a québeci francia szókincs normalizálása, modernizálása, francia terminus technicusok létrehozása volt. A hivatalos dokumentumokban kötelezően használandó kifejezéseket a Gazette du Québec című újság publikálta. A Commission de Surveillance (Felügyelőbizottság) pedig felügyelte és ellenőrizte a törvények betartását. A szabálysértőknek jelentős pénzbüntetést kellett fizetniük, a cégek működése függött a franciásításuktól (Picoche–Marchello-Nizia 1996).
Az oktatás szinte kizárólagos nyelve a francia lett. Az angol nyelven történő oktatást azon gyermekek számára biztosították, akiknek édesanyjuk vagy édesapjuk angol nyelvű oktatásban részesült korábban a régióban. A bevándorlók gyermekeinek – anyanyelvüktől függetlenül – kötelezővé tették a francia nyelvű oktatásba való beiratkozást annak dacára, hogy a szülők döntő többsége Észak-Amerika nyelvi helyzetéből adódóan angol nyelvű oktatásban szerette volna részesíteni a gyermekeit (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 77). Ezzel összefüggésben Québecben dolgozták ki a mára már világszerte népszerű és több változattal rendelkező, úgynevezett bemerítési programot, amelynek lényege, hogy a nem nyelvi tantárgyakat (például matematika, történelem, testnevelés) is francia nyelven tanulják a diákok. Az AQEFLS (A Québeci Francia Mint Második Nyelv Tanárainak Egyesülete) nagy részt vállal a francia mint második nyelv oktatásának a fejlesztésében. Ezt olyan diákoknak oktatják, akiknek első nyelve az angol vagy valamelyik nem hivatalos státusszal rendelkező, Kanadában beszélt nyelv. Az elsőgenerációs bevándorlók gyermekeinek franciát mint beiskolázási nyelvet (français langue de scolarisation) oktatnak, amelynek célja a gyermekek nyelvi hátrányának a leküzdése, felkészítésük a francia nyelven folyó tanulásra. Az AQEFLS évről évre kollokvium keretében ad számot kutatási eredményeiről, tapasztalatairól. A tananyagfejlesztés munkálataiba főként Ontario, Manitoba és Új-Brunswick szakemberei kapcsolódnak be (Porcher 1995: 89–90).
Több terminológiai bizottságot állítottak fel, amelyek munkájának eredményeképpen megszületett vagy bővült számos tudományág (informatika, űrkutatás, mérnöktudományok) francia nyelvű szókincse, ez pedig lehetővé tette a különböző diszciplínák francia nyelvű tankönyveinek, szakkönyveinek a megírását, oktatásban való alkalmazását. A Québecben megalkotott informatikai, technológiai szakszókészletet az egész frankofón közösség átvette. Québecnek nagy szerepe van abban, hogy a francia nyelv bármely tudományág művelésére, eredményeinek közzétételére alkalmas alternatívát jelent az angol mellett.
A québeci és a párizsi polgármesterek kezdeményezésére jött létre az AIMF (Frankofón Polgármesterek Nemzetközi Szervezete), amelynek célja a frankofón városok közötti gazdasági, kulturális kapcsolatok élénkítése, a frankofón városok életminőségének a javítása (Le Marchand 2006: 38–39). A Kanadában működő francia iskolák is elősegítik a diákok mobilitását, hiszen ezen a Francia Oktatási Minisztérium irányítása alatt működő intézményekben világszerte majdhogynem azonos tanterv szerint tanítanak.
A normatív québeci nyelvváltozat létrehozásában, a párizsi normához való közelítésében fontos szerepe volt és van a médiának, a TV5 Monde, a TV5 Québec Canada csatornáknak és a nemzetközi francia nyelvű rádióadóknak. Ugyanakkor, mint világszerte szinte mindenütt, Kanadában is érzékelhető az internethasználat és az SMS-nyelv normabontó hatása is.
A québeci francia nyelvváltozat sajátosságai
A kanadai francia változatait két nagy csoportra szokás osztani: az acadiai nyelvjárásokat a Szent Lőrinc-folyótól keletre fekvő területeken beszélik, míg a másik nagy csoportot a francia nyelvű szakirodalomban variété laurentiennes néven említik, utalva arra, hogy a legfontosabb frankofón agglomerációk a Szent Lőrinc-folyó mentén helyezkednek el. Gyakran e kifejezés szinonimájaként használatos a québeci francia. Québec régiójában él a kanadai frankofón beszélők többsége és a français laurentien beszélőinek 90%-a, így gyakran a québeci franciát a köznyelvben kanadai franciaként említik (Côté – Saint-Amant Lamy 2012). Az alábbiakban tehát a Québec régiójában beszélt normatív nyelvváltozat néhány sajátosságát mutatom be, eltekintve a dialektális és a szociolektális jelenségektől.
A québeci nyelvváltozat a franciaországi sztenderdtől a fonetika, a morfológia, a szintaxis szintjén és a szókészlet tekintetében is eltérést mutat. A különbségek a következő fő okokra vezethetők vissza: a telepesek származására (Normandia, Beauce, Saintonge környéke, Aunis, Poiteau) és az ebből adódó XVII. századi dialektális jelenségekre, az anyaországtól való távolságra és a két terület közötti kapcsolatok megszakadására, valamint a kanadai francia amerikai angollal és indián nyelvekkel való kontaktushelyzetére.
Ami a kanadai francia szókincset illeti, részben az archaikus szavak, részben a dialektális kifejezések jellemzik. Például: bleuet ’fekete áfonya’, gazette ’újság’, berlander ’kószál’. A XVI–XVII. század folyamán érkező telepesek északi és északnyugati régiókból (Poitou, Normandia, Beauce, Aunis, Saintonge) érkeztek (Bárdosi–Karakai 2008: 338). A francia nyelv sztenderdizálása, illetve a hozzávetőlegesen mai alakjának kialakulása a Francia Akadémia megalapítása (1634) és munkálatai nyomán született meg és terjedt el. A kötelező laikus és általános oktatást, amelynek nyelve a francien volt, csak a XIX. században vezették be, ekkorra azonban a francia–kanadai kapcsolatok gyakorlatilag teljesen megszűntek. A québeciek az érkezésükkor használt XVI–XVII. századi nyelvállapotot örökítették tovább. A dialektális jelenségeket ellensúlyozta a kölcsönös megértési kényszer, vagyis már a hajóúton kénytelenek voltak valamelyest olyan kiejtési móddal és olyan szavakat használva beszélni, amelyek lehetővé tették egymás kölcsönös megértését (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 74). Az Île-de-France régiójára jellemző francien terjesztésében a jezsuiták és az Orsolya-rend játszott kiemelkedő szerepet. Mivel azonban ők is az anyaország különböző pontjairól származtak, feltehetően megőriztek bizonyos dialektális jelenségeket a nyelvhasználatukban. A szókincs tekintetében három további jelenséget érdemes kiemelni: egyrészt bizonyos szavak mind a két országban léteznek, de más-más jelentésben használatosak. Például a jaser ige Kanadában ’beszél’ értelemben használatos, míg ma Franciaországban már csupán a ’pletykál’ jelentését őrizte meg. Másrészt bizonyos szavak bár mindkét országban ugyanazzal a jelentéssel bírnak, de más és más regiszterben használatosak. Az époux/-se ’házastárs, férj/feleség’ szavak a québeci franciában a bizalmas nyelvi stílusban, míg az anyaországban főként a jogi és az adminisztratív szövegekben használatosak. Végül említést érdemelnek a gyakoriságbeli különbségek, a puis ’aztán’, az autre ’más/másik’ kötőszók a kanadai francia nyelv gyakoribb szereplői. A harmadik csoportot azok a szavak alkotják, amelyek hiányoznak a franciaországi franciából. E kifejezések főként a beszélőközösség környezetét, a flórát és a faunát jelölik. A szavak többsége amerindián nyelvekből származó kölcsönszó, például: mascouabina ’amerikai berkenye’, ouaouaron ’ökörbéka’, caribou ’amerikai rénszarvas’ (Martel 1991).
Az angolszász többségű nyelvi környezetben számos anglicizmus került át a kanadai franciába. Bizonyos kifejezéseket fonetikai, morfológiai és helyesírási adaptáció nélkül vettek át. Például: boss ’főnök’, fan ’rajongó’. Bizonyos kifejezéseket azonban franciásítottak. Például: tank >tinque ’(benzin)tartály’, drive > drave ’faúsztatás’. A francia nyelv legproduktívabb igeragozási csoportját az -er végű igék alkotják, e ragozási csoport mintájára hoznak létre francia igéket angol igékből. Például: check > checker ’ellenőriz’. Az angol kifejezések átvételének másik formája a tükörfordítás. Például: power > pouvoir ’elektromos áram’. Az angol nyelv hatása a mondattanban, illetve a frazeológiai egységek átvételében is tetten érhető. Például: marcher au bureau ’gyalogosan megy az irodába’, to sit on the fence > demeurer sur la clôture ’két szék között a pad alá esik’ (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 75).
Az anglicizmusok jelenléte vitathatatlan, megítélésük azonban felemás. Mint az fentebb olvasható, használatuk hivatalos dokumentumokban tilos, az oktatásban, a tudományos életben, a formális érintkezések során az angol terminus technikusok helyett kötelező a francia kifejezések használata. Az angol szavak átvétele mellett megfigyelhető az angol kifejezések következetes elutasítása is. A nemzetközileg meghonosodott, Franciaországban is használatosferry ’komp’, internet, stop (közlekedési tábla) szavak helyett a traversier, toile és arrêtkifejezéseket hallhatjuk és olvashatjuk Québecben.
A franciaországi standard franciában több fonetikai oppozíció eltűnőben van, a kanadai franciát azonban ezen oppozíciók megtartása jellemzi. Például: patte [pat] ’mancs’ és pâte [pɑt] ’tészta’, faite [fɛt] (a faire ’csinál’ ige befejezett melléknévi igenevének nőnemű alakja) és fête [fɛ:t] ’ünnep’, brun [bʀœ̃] ’barna’ és brin [bʀɛ̃] ’szál’.
Az [ɛ] hang [ʀ] nyújtóhang előtt nem csupán megnyúlik, hanem tovább nyílik, és [a]-ként hallatszódik. Például: perche [pa:ʀʃ] ’rúd’ (Martel 1991). A t és a d mássalhangzók palatalizálódnak és affrikalizálódnak i és y előtt (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 75). Így a tu ’te’ hangsúlytalan személyes névmást [t͡sy]-nek a dîner ’vacsora’ főnevet [d͡zine]-nek, a petit ’kicsi’ melléknevet [pt͡si]-nek ejtik. A /Ʒ/ és /ʃ/ fonémák aspiránssá válása a normand dialektus öröksége, így a jambe ’láb’ és a chercher ’keres’ szavak hambe, harcher írásképpel öltenek testet, az öreg kontinens nyelvváltozataihoz hasonlóan a [h] néma hang (Martel 1991).
A standard franciában használt raccsolt [ʀ] hang elterjedése előtt érkező telepesek az apicális [r] hangot örökítették tovább. A XVIII. század második felében, illetve később érkezők egy része azonban már az uvuláris változatot használta. Québec városában ez utóbbi verzió terjedt el. A nemzetközi párizsi normához való igazodásnak az igénye, amely az 1960-as évek második felétől bontakozott ki, valamint részben Québec városának, mint az egyik regionális központnak a hatása miatt az apicális [r] visszaszorulóban van régiószerte. Kísérletek tanúsága szerint a hétköznapi beszédben az apicális [r] hangot használók egy része felolvasáskor, formális helyzetben a raccsolt, normatív változatot részesíti előnyben, az angol kölcsönszókban az amerikai angol kiejtés jelenik meg. Az /r/ vokalizálódhat is az előtte lévő megnyúlt hangsúlyos pozícióban lévő magánhangzó után, például a père ’apa’, peur ’félelem’ szavakban. Továbbá, ahogy az alábbi példákban látható, bizonyos mássalhangzó-kapcsolatok tagjaként törlődhet is. Prepozíciók és kötőszók helyesírásában megjelenik, de a kiejtésben nem gyakori. Például: sur [sy] ’-on, -en, -ön’; pour [pu] ’-ra, -re, -ért’, parce que [paskœ] ’mert, mivel’ (Côté – Saint-Amant Lamy 2012).
A szó végén található mássalhangzócsoport utolsó tagja vagy tagjai sokszor törlődnek (Pupier–Drapeau 1973). Például: pauvre [pov] ’szegény’, nationaliste [nasjɔnalis] ’nacionalista’, texte [tɛks] ’szöveg’, couvercle [cuvɛrk] ’tető’. Valamennyi francia nyelvváltozatra jellemző a liaison, azaz a hangkötés. A québeci franciában sokszor egy, a többes szám jeleként értelmezhető [z] kötőhang jelenik meg, de olykor a hiátus elkerülésére sem etimológiailag, sem morfológiailag nem magyarázható kötőhang jelenik meg. Például: vingt oiseau [vɛ̃zwzo] ’húsz madár’, parle-en [parlzɑ̃] ’beszélj arról’ (1).
A morfológia szintjén említést érdemel a Franciaországban már archaikusnak számító -eux szuffixummal alkotott derivátumok vitalitása, például niaiseux ’bárgyú, együgyű’, vagy a főnevekhez járuló, szintén főnevet létrehozó -erie szuffixum gyakorisága, például: poudrerie ’hóvihar’, chefferie ’pártvezetés’ (Picoche–Marchello-Nizia 1996: 75).
Mondatszerkesztésben megjegyzendő a passé surcomposé (kétszeresen összetett múlt idő) alkalmazása passé composé helyett, például: Quand j’ai eu commencé à chanter... ’Amikor elkezdtem énekelni...’; a kérdő mondatokban az inverzió alkalmazása a köznapi beszédben, például: Es-tu oké? ’Jól vagy?’. E két szerkesztési eljárás is korábbi franciaországi dialektális jelenségek öröksége. Gyakran helyettesítik a feltételes mellékmondatokat főnévi igeneves szerkezetekkel, például: Avoir de l’argent, j’achèterais une voiture. ’Ha lenne pénzem, vennék egy autót.’ (Bárdosi–Karakai 2008: 336).
A francia anyanyelv megőrzésének aktuális kihívásai: demográfia és nyelvi vitalitás
Az 1960-as évek végétől kibontakozott nyelvi tervezés és nyelvpolitika megerősítette a francia nyelv pozícióit Québecben az angollal szemben, és lehetővé tette a kanadai francia közösségek számára, hogy anyanyelvükön kapcsolódjanak be a nemzetközi vérkeringésbe, vegyék fel a kapcsolatot más frankofón államokkal. Ugyanakkor a XX. század végén és a XXI. század első éveiben a kanadai frankofón közösség ugyanazzal a kihívással találta szembe magát, mint a legtöbb fejlett nyugati társadalom: az elöregedéssel. Míg az 1950-es években egy asszony átlagosan 3,3 gyermeket szült, az 1980-as évek végére egy anyára 1,4 gyermek jutott. E folyamatot gyorsították Québecben az angol (és minden más) nyelvet sújtó szankciók. A francia nyelv kötelező használata a franciául nem tudó anglofón lakosok és a bevándorlók nagyszámú elvándorlásához vezetett, illetve a régió vonzereje csökkent a potenciális bevándorlók számára. Míg az 1991-es statisztikai adatok szerint Kanada összlakosságának (27 296 859 fő) 24%-át (6 502 865 fő) tették ki a francia anyanyelvűek, addig a 2011-es adatok szerint már csupán 21,3% (7 054 975 fő) a francia anyanyelvű lakosok aránya az összlakossághoz (33 121 175 fő) képest. A legnagyobb lélekszámú frankofón közösségeket számláló Québecben a francia anyanyelvűek száma és aránya az alábbiak szerint módosult: míg 1991-ben a régió lakosságának (5 556 105 fő) 82%-át tették ki a francia anyanyelvűek, addig 2011-re arányuk 78%-ra csökkent (6 102 210 fő). A 2011-es népszámlálás adatainak tükrében Kanada lakosságának 17,5%-a (5 800 000 fő) vallotta magát francia–angol kétnyelvűnek. A francia többség lakta Québecben a frankofónok 38%-a vallotta magát francia–angol kétnyelvűnek, míg a kisebbségben lévő anglofónok 61%-a. A Québecen kívüli angol többségű területeken az angol anyanyelvűek csupán 6%-a, míg a frankofónok 87%-a kétnyelvű (2, 3). Nem meglepő, hogy egy angol nyelv és angolszász kultúra által meghatározott földrészen a francia anyanyelvűek többsége számára nélkülözhetetlen az angol nyelv ismerete.
Összegzés
A québeci francia jól példázza, hogy a nyelvi tervezés, a nyelvpolitika, a globális folyamatok és a média miként csökkenti a nyelvváltozatok közötti különbségeket, hogyan segíti elő a normatív, egységes nyelvváltozat terjedését. Ugyanakkor annak is tanúi lehetünk, hogy bizonyos jellemzők makacsul ellenállnak a változásokkal szemben. A kanadai francia segítségével jól érzékeltethető, hogy egy változaton belül többféle, egymással olykor ellentétes jelenség figyelhető meg, e nyelvváltozat egyszerre őriz archaikus vonásokat, konzervatív, és egyben megújuló is. E folyamatok összessége azonban a nyelvi kohéziót nem fenyegeti. Remélhetjük, hogy az illetékes szervek, felismerve a kedvezőtlen demográfiai helyzetet, olyan nyelvpolitikát dolgoznak ki, amely a nyelvi sokszínűség jegyében toleránsabb más nyelvekkel szemben, amely vonzóvá tudja tenni a franciát, és lehetővé teszi a frankofón közösségek nyelvmegőrzését a XXI. században is.
Irodalom
Abalain, Hervé 2007. Le français et les langues historiques de la France. Éditions Jean-Paul Gisserot. Párizs.
Bárdosi Vilmos – Karakai Imre 2008. A francia nyelv lexikona. Corvina Kiadó. Budapest.
Côté, Marie-Hélène – Saint-Amant Lamy, Hugo 2012. D’un [r] à l’aut[ʁ]e: contribution à la chute R apical au Québec. http://aix1.uottawa.ca/~mhcote/mhcote/Publications_files/CMLF12-officiel.pdf (2015. július 30.)
Le Marchand, Véronique 2006. La Francophonie. Nouvelle Édition. Éditions Milan. Toulouse.
Martel, Pierre 1991. L’identité linguistique du Québec. In: Kirsch, Fritz Peter – Vígh Árpád (ed.) Cahiers francophones d’Europe Centre-Orientale 1: Mots du Québec. PTE Kiadványok. Pécs–Bécs.
Picoche, Jacquline – Marchello-Nizia, Christiane 1996. Histoire de la langue française. Nathan. Párizs.
Porcher, Louis 1995. Le français langue étrangère. Émergence et enseignement d’une discipline. Hachette. Párizs.
Pupier, Paul – Drapeau, Lynn 1973. La réduction des groupes de consonnes finales en français de Montréal. Cahier Linguistique 3. http://www.erudit.org/revue/cl/1973/v/n3/800025ar.html?vue=resume (2015. július. 30.)
Walter, Henriette 1988. Le français dans tous les sens. Robert Laffont. Paris.
(1) Banque de dépannage linguistique. http://bdl.oqlf.gouv.qc.ca/bdl/gabarit_bdl.asp?id=3553 (2015. július 30.)
(2) Statistique Canada: Population selon la langue maternelle et les groupes d’âge (total), chiffres de 2011, pour le Canada, les provinces et les territoires. https://www12.statcan.gc.ca/census-recensement/2011/dp-pd/hlt-fst/lang/Pages/
highlight.cfm?TabID=1&Lang=F&Asc=1&PRCode=01&OrderBy=999&View=
1&tableID=401&queryID=1&Age=1 (2015. július 30.)
(3) Statistique Canada: L’évolution du bilinguisme français-anglais au Canada de 1961 à 2011. http://www.statcan.gc.ca/pub/75-006-x/2013001/article/11795-fra.htm (2015. július 30.)